II. Rákóczi György erdélyi fejedelem 1648-1660
(1621. január 30.–1660. június 7.)
I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna fia volt.
Az országgyűlés még apja életében, 1642. február 3-án fejedelemmé választotta. 1644-ben a III. Ferdinánd elleni háború idején Erdély kormányzója lett. 1648. október 11-én lépett a fejedelmi trónra.
II. Rákóczi György erdélyi fejedelem 1648-1660
Báthory István nyomdokaiba szeretett volna lépni, ezért kezdettől fogva a lengyel korona megszerzésére törekedett. A lengyel korona megszerzésének reménye 1648 végén elenyészett, amikor a lengyel nemesség János Kázmért ültette a trónra. 1649-ben Rákóczi szövetségre lépett a kozákok hetmanjával, Chmielnicki Bogdánnal, majd 1653-ban hűbéri fennhatósága alá vonta Moldvát és Havasalföldet.
Az 1655-ben a Lengyel–Litván Unió és Svédország közt újabb háború tört ki. A svédek ellen viszont egy hatalmas koalíció jött létre. 1656 végén a prostki vereség után X. Károly Gusztáv svéd király szövetségest keresett, hogy el ne veszítse a háborút. Rákóczi segítségét kérte, felajánlva neki Dél- és Közép-Lengyelország egy részét, ahol új királyságot alapíthat. (Egy évvel korábban a lengyelek is Rákóczihoz fordultak, s ők is felajánlották neki a koronát, ha az Erdélyi Fejedelemség Svédország ellen lép hadba.) Az elbizakodott fejedelem, aki túlbecsülte országa erejét, azonnal megindította a hadjáratot. A vállalkozáshoz Zrínyi Miklós is nagy reményeket fűzött, mivel ha Rákóczi, akihez a két román vajdaság is hű volt, akkor az egyesült erdélyi–magyar–lengyel–svéd–román sereggel a törökök ellen fordul, talán a Balkánt is sikerülhet visszafoglalnia.
1657 januárjában, nem törődve a Porta tiltakozásával, szövetségben a svédekkel Rákóczi hadat indított János Kázmér lengyel király ellen, kiegészülve a moldvai és havasalföldi csapatokkal. A hadjárat első szakaszában sikeres volt: Rákóczi bevette Krakkót, aztán bevonult Varsóba, de alighogy találkozott a svédekkel, Károly Gusztáv máris magára hagyta őt és hazasietett, az országát ért újabb dán támadás miatt.
Ennek ellenére Rákóczi még mindig bízott sikerében, tovább vonult észak felé, de a lengyelek Jerzy Lubomirski vezetésével végzetes támadást intéztek Észak-Erdély ellen és Munkács környékét is elpusztították.
Rákóczi vereséget szenvedett, a román és kozák csapatok cserben hagyták lengyel földön. Czarny-Ostrówban megalázó feltételek mellett kénytelen volt békét kérni. Az ellenségtől csak magas összegű hadikárpótlás fejében kapta meg a szabad eltávozást.
Rövidesen magára hagyta hadait, amelyeket Kemény Jánosra bízott, de katonái a határnál a tatár kán fogságába estek. (Rákóczi először még ígéretet tett, hogy akár saját vagyonának a feláldozásával is kiváltja a tatárok rabságába jutott embereit, ám később ígéretét nem tartotta be.) Székelyföldet rövidesen a török és tatár hadsereg pusztította.[1][2]
A Porta szembefordult az engedetlen vazallussal, mire a fenyegetett erdélyi rendek 1657. november 2-án Rákóczi helyett Rhédey Ferencet választották fejedelemmé, Rákóczi azonban kierőszakolta Rhédey lemondását és 1658. január 9-én újra elfoglalta a trónt. A törökök nem ismerték el Rákóczit, és a nagyvezír parancsára a rendek 1658. október 11-én Barcsai Ákos személyében új fejedelmet választottak, mire Rákóczi haddal indult trónja visszafoglalására. Barcsai ellen győzedelmeskedett, Szejdi Ahmed, a budai pasa azonban a szászfenesi csatában, 1660. május 22-én vereséget mért Rákóczira. Feljegyezték, hogy a fejedelem hadvezérhez méltóan, bátran harcolt a csatában: 17 törököt vágott le, 5 lovat lőttek ki alóla, 150 testőre közül 20 maradt életben.
A csatában kapott fejsebébe halt bele 1660. június 7-én.