Mansfeld Péter 1941-ben született Budapesten. Szülei fodrászok voltak, 1946-ig önálló üzletük volt. Válásuk után a fiút az édesanyja nevelte. Esztergályos tanuló volt, amikor kitört a forradalom. A Széna téri felkelő csoporthoz csatlakozott, de a harcokban nem vett részt. Gépkocsis összekötőként tevékenykedett: jórészt a Széna tér és a Schmidt-kastély között, lőszereket, gyógyszereket szállított, üzeneteket adott át. A november 4-i szovjet bevonulásig a csoporttal maradt, majd fegyverek összegyűjtésével és elrejtésével igyekezett felkészülni a további harcokra. A szabadságharc leverése után folytatta tanulmányait. 1958-ban többrendbeli lopás miatt egy évig tartó börtönbüntetésre ítélték, három évre felfüggesztve. A vizsgálati fogságban szerzett tapasztalatai és a rabtársaktól hallott információk tették őt igazán a rendszer elszánt ellenségévé. Hogy megbosszulja a kivégzett Szabó bácsit, barátaival elhatározta, hogy fegyveres csoportot alakít. Fegyverekhez szerettek volna jutni rendőrök és munkásőrök lefegyverzésével. Február 17-én elraboltak egy, az osztrák követség előtt posztoló rendőrt, de miután lefegyverezték, szabadon engedték. Két nap múlva a rendőrség letartóztatta a „gengszterbandának” bélyegzett fiatalokat, így Mansfeld másik kitűzött célját, a forradalmi tevékenység miatt bebörtönzött sógorának a kiszabadítását már nem tudta elérni.
Mansfeld Pétert a vizsgálati fogságban és a tárgyalás ideje alatt sem tudták megtörni. Mindvégig rendíthetetlen, cinikus maradt, aki igyekezett elsőrendű vádlott-társát, Blaski Józsefet menteni. Határozott kiállásával, azzal, hogy a forradalmi múltjára nem titkoltan büszke volt, maga ellen fordította a bíróságot. Kegyelmi kérvényét teljes egyetértésben utasították el. Utolsó szavaival is a hazáját éltette; egy, a kivégzésénél jelenlévő tiszt e szavakkal emlékezett a leghíresebb „pesti srácra”: „úgy halt meg, ahogy egy igaz embernek kell.”
