INDIVIDUÁLIS MITOLÓGIA: Az individuális mitológia a hetvenes évek sajátos művészeti tendenciája. Harald Szeemann német művészettörténész olyan szellemi térként határozta meg, melybe a művész személyes világát jelentő jeleket és szignálokat helyez el. A kifejezés 1972-től használatos, és a kasseli Documenta 5 elnevezésű nemzetközi művészeti seregszemléhez kötődik. Miután kiderült, hogy néhány jelentős művész a meglevő kategóriákból kilógó, szokatlanul személyes hangú művészetet művel, ők Individuális mitológia címmel külön részlegben szerepeltek. Közös volt bennük az alkotófolyamat szubjektív forrásainak hangsúlyozása, a történelem előtti kultúrák személyes értelmezése, valamint a mítosz és a művészet kapcsolatának középpontba állítása. Ebben a művészetben a korábbi racionális, analitikus és nyelvészetközpontú szemlélettel szemben a személyes motiváció, az emocionális és művelődéstörténeti motívumok egysége ölt testet. A művész által fontosnak érzett tárgyak, dokumentumok és anyagok elképzelt vagy valós mitológiai, esetleg történelmi térbe kerülnek. A művész lényegében poetizált, szubjektivizált etnológiát és archeológiát művel, s ezen keresztül saját személyes létéről, élettörténetéről és világképéről vall.
Az amerikai Charles Simonds fiktív törzsek szokásait rekonstruálja és elképzelt, sohasem létezett népek számára épít miniatűr településeket - időnként a saját testére, máskor a forgalmas New York-i utcák omladozó falaiba. Vele szemben Anne és Patrick Poirier a régmúltban megtörtént események és már elpusztult épületek rekonstruálásán dolgozik, de a hangsúly náluk sem a feltárás tudományos jellegén, hanem szubjektív és képzeleti voltán van. A francia Christian Boltanski közelebbi múlt rekonstruálására törekedett, amikor összegyűjtötte saját és mások gyermekkori fényképeit, ám amikor kiderült, hogy ezzel a halál ellen kidolgozott mágikus stratégiákat is érinti, az ő tevékenysége is mitológiai vonatkozású lett.
Az individuális mitológia előzménye az ötvenes és hatvanas években mindenekelőtt Joseph Beuys tevékenységében érhető tetten. Akcióinak (AKCIONIZMUS) jellegzetes kellékei (zsír, méz, filc, margarin stb.) egzisztenciális metaforák is, melyek azután átfogó társadalmi koncepció keretében nyernek korszerű vonatkozást. A hetvenes évek jelentősebb művészei közül részben vagy teljes egészében az individuális mitológia fogalomkörébe tartozik még Paul Thek, Nikolaus Lang, Claudio Costa, Étienne Martin, Michael Buthe és Panamarenko, a magyar alkotók közül pedig mindenekelőtt Gellér B. István Növekvő város című sorozatában érhetők tetten az irányzat bizonyos jellegzetességei.
Az individuális mitológiához tartozó művek összefoglalására gyakran használt terminus a SPURENSICHERUNG (nyommegerősítés, nyombiztosítás) is. A kifejezés arra utal, hogy a művész rendszerint olyan jeleket, tárgyakat és egyéb dokumentumokat gyűjt össze és állít ki, melyek képzeletbeli vagy valós szituációra utalnak, úgymond annak "nyomait őrzik". Ugyancsak az individuális mitológiával rokon, azzal több pontban érintkező jelenségcsoportot foglal össze a STORY ART és a NARRATIVE ART kifejezés. Mindkettő azokra a művészekre vonatkozik, akik szakítva a hatvanas évek analitikus-konceptuális elképzeléseivel (CONCEPTUAL ART, META ART, FUNDAMENTAL PAINTING), fotósorozatok, rajzok, szövegek és tárgyegyüttesek segítségével személyes vonatkozású történeteket demonstrálnak (Boltanski, Le Gac, Bay, Scanga, Wegman stb.).
