A Szépművészeti Múzeum a Csontváry-életműhöz kapcsolódó Múzeum+ esti programján jártunk.
Münchenben beiratkozott Hollósy Simon szabadiskolájába, ahol a naturalista kifejezésmódban megtalálta a maga által napútnak nevezett plein-airt. Karlsruhéban és Párizsban is folytatott tanulmányokat, de a szabadrajzi lehetőségek hiánya miatt hamar felhagyott velük, és ezután már csak saját festészetére koncentrált. Élete utazásokkal telt, mindenütt a motívumot, a napszíneket, a színfokozatokat, a fényeket kereste, hogy elérhesse a világ ábrázolásának teljességét. Ráadásul különös vonzalmat érzett a mennyiségi dimenziók, vagyis a minél nagyobb méretű festmények megalkotása iránt. Inspirálta a nagy motívum keresése is: rendszeresen az adott helyszínekről készült képeslapok ábrázolását „másolta le”, a leglátványosabb nézőpontokat kereste.
Festményeit alaposabban megfigyelve megállapítható, hogy rajztudása egyáltalán nem hibátlan, főleg az emberábrázolás terén található hiányosság, de színhasználata páratlan. Szavai szerint a napszíneket kutatta, végigkísérte a nap útját hajnaltól alkonyatig, gyűjtötte a színfokozatokat. A színskála minden színe szerepel festményein, csak mindegyiken másik játssza a főszerepet. A taorminai görög színház romjait a világ legszínesebb napút-festményének, míg a Baalbeket a világ legnagyobb napút-motívumának nevezte. Képei nem tarkák, hanem komplexen színesek, a színek arányosan kikevertek, gyakran úgy érzi a néző, hogy maga a festmény világít, ő maga a fényforrás. Pontosan ez az, amiért annyian lelkesednek Csontváry festészetéért: a múzeumi programokra pillanatok alatt elfogynak a jegyek, a kiállítása legalább annyi nézőt vonz, mint a világhírű külföldi mestereké.
„Megtalálta a napút színeket: világító sárgát, lángoló pirosat, fájdalmas rózsaszínt, borzongató kéket. Csontváry Kosztka Tivadar birodalmában tombol a napfény. Taormina romjain lángol-világít az ég a lemenő napfény sugaraitól. Baalbek Naptemplomának hat hatalmas oszlopa napként ragyog.” Így ragadta meg Szigethy Gábor a festő önéletrajzi kötetének előszavában, hogy miért is annyira kedvelt Csontváry: műveinek csodálatos színvilága és a különleges fényhatások mindenkit lenyűgöznek.
„Mit csinál, hisz maga festőnek született?!” – kiáltott fel Csontváry iglói gyógyszertári principálisa, amikor egy vénypapírra készült skiccét meglátta. A dicséret hallatán gondolataiba merült Csontváry kinyilatkoztatást vélt hallani: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél…” Bevallása szerint ekkor határozta el, hogy festő lesz. Hamarosan Rómába utazott, hogy élőben tanulmányozhassa Raffaello művészetét, de nem találta meg az általa keresett „élő természetet”. Húsz évet adott magának arra, hogy beteljesítse a jóslatot. Mindenekelőtt gácsi patikusi munkájával megteremtette a biztos anyagi hátteret, majd tizennégy év után elindult, hogy beváltsa küldetését.
Csontváry nem illeszthető bele egyetlen művészeti irányzatba sem, de talán éppen ezért is olyan vonzó.
