Hosszú betegség után 71 éves korában a váci Jávorszki Ödön Kórházban meghalt Lehotka Gábor Liszt-díjas orgonaművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott tanszékvezetője, egyetemi tanára.
A váci születésű Lehotka Gábor neve a hatvanas évek végétől összeforrt az orgonával, a nagyközönség szemében is rendkívül népszerű volt, főleg Bach-játékával vívott ki sikereket. Már diplomakoncertje után feltűnt, és 1963-ban az Országos Filharmónia szólistája lett.
Egyéniségéhez a Bach-orgonamuzsika állt legközelebb, a nagy barokk komponista műveinek gyakori megszólaltatásával egyfajta Bach-kultuszt is tudott teremteni a hetvenes években. A d-moll toccata és fúga előadásáról egy időben mindenkinek Lehotka Gábor jutott az eszébe. Mivel szoros kapcsolatokat ápolt a drezdai Jähmlich orgonagyárral, célul tűzte ki, hogy fejleszti a hazai orgonaművészetet: hat Jähmlich-orgona megépítését segítette elő, köztük a Dohány utcai zsinagóga, a váci zeneiskola és a Liszt Ferenc Zeneakadémia régi épületének hangszere is a gyámsága alatt született meg. Volt, amelyikhez a pénzügyi támogatást is ő szerezte meg. Közreműködött a kecskeméti, a szekszárdi, a szombathelyi orgona létrehozásában is.
Tanítványaival rendkívül jó viszonyt ápolt, a növendék mindenek fölött „szent" volt a számára. A szakmai tudás mellett a helyes gyakorlást és az egészséges életmód fontosságát hirdette. A sors különös fintora, hogy súlyos betegségben hunyt el.
Nem csak Magyarországon volt ismert, 1965-től külföldön is gyakran fellépett, visszatérő vendége volt a német és francia fesztiváloknak, de a Szovjetunióba is gyakran hívták. 1969 és 1985 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, 1975-től a Zeneművészeti Főiskolán tanított, 1985 és 1990 között egyetemi docensként, majd 1990-től egyetemi tanárként dolgozott. Legismertebb zeneakadémiai orgonaművész tanítványai között van Almásy László Attila, Révész László, Bednarik Anasztázia és Pálúr János.
Lehotka Gábor a hatvanas-hetvenes években jó kapcsolatokat tartott fenn az akkori politikai hatalommal, vállalt is politikai szerepet, de éppen ennek segítségével tett sokat a magyar orgonakultúra fejlődéséért. A klerikális művészetet a hatalom háttérbe szorította, Lehotka ugyanakkor mégis templomokban játszott a legtöbbet. Érdekes tény az is, hogy Lehotka Gáborra nagy hatással volt dr. Reisinger János irodalomtörténész, adventista egyházi vezető, s ennek köszönhetően később az orgonista egyházi műveket kezdett komponálni, sőt tanítványai körében a Biblia igazságait is gyakran hirdette.
Lehotka Gábor a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte tanulmányait, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta 1958 és 1963 között. Első tanára Pikéthy Tibor zeneszerző, a váci székesegyház orgonistája volt. Később Hammerschlag Jánostól, Halász Kálmántól és Gergely Ferenctől tanult, a főiskolán pedig Pécsi Sebestyén tanítványa lett. Zeneszerzésre Sugár Rezső, majd Szervánszky Endre oktatta.
Népszerűségét mutatja, hogy közel ötven hanglemezfelvételt készített, zömében Bach-művekkel. Pályafutása során megkapta a Liszt-díjat, 1978-ban érdemes művész lett, 1983-ban pedig diplomával jutalmazta a Kodály Társaság. 1986-ban Művészeti Lovagrendet kapott Franciaországban, 2005-ben a Cambridge-i Életrajz Központ tüntette ki. Kamaradarabokat, zenekari műveket, zongoradarabokat és kórusműveket is alkotott. Első könyve 1993-ban jelent meg Az én hangszerem, az orgona címmel, ezt további két munkája követte: a Gorsium orgonaiskola (2000) és Az orgonatanítás módszertana (2000).
