KÁROLYI SÁNDOR gróf, generális
(Olcsvaapáti, 1669. július 2. – Erdőd, 1743. szeptember 8.)
Magyar hősök - Károlyi Sándor
Az ősi arisztokrata családból származó Károlyi Sándor 1689-ben, apja halála után foglalta el Szatmár megye főispáni székét. Főispánként legfőbb gondja a megye adózó népének megóvása volt a katonai túlkapásokkal szemben. Rákóczi szabadságharcának kezdetén lojális főúrként szembeszállt a bujdosókkal, s Dolhánál meg is verte őket. Amikor azonban látta, hogy Bécsben a Magyarországon kibontakozó mozgalom lecsillapítása érdekében sem képesek engedményekre, 1703 őszén jelentkezett Rákóczinál. A fejedelem generális főstrázsamesterré, 1704 márciusában altábornaggyá nevezte ki. Egy sikeres felvidéki hadjárat után csapataival visszafoglalta a Dunántúlt, de képtelen volt azt megtartani a császáriak támadásával szemben. 1705 őszén részt vett a Louis Herbeville tábornok elleni tiszántúli és erdélyi hadjáratban, 1707-ben is e tájakon harcolt. A katonai összeomlás közeledtével érintkezésbe lépett Pálffy Jánossal, a császári hadsereg fővezérével, s a vele kötött szatmári békében teljes büntetlenséget biztosított a szabadságharc résztvevői számára. A békekötésben szerzett érdemeiért grófi rangot kapott. Az 1717. évi tatár betörés során ő szervezte Észak-Magyarország védelmét. 1723ban titkos tanácsossá és lovassági tábornokká nevezték ki. 1734-ben az uralkodó engedélyével egy huszárezredet állított fel, s ekkor kapta a tiszántúli részek főhadiparancsnoki tisztét is. 1741-ben elérte a legmagasabb, a tábornagyi rangot. Károlyi egész életét hazája szolgálatának szentelte. Amikor a Habsburg-ház veszélyeztette az ország jogait, kész volt fegyverrel harcolni ellene, ám amikor e jogok tiszteletben tartására hajlamosnak mutatkozott – társai többségével együtt – letette fegyverét. A szatmári békével képes volt arra, amire nagyon kevesen: egy vesztes háború után jó békét kötni.
