Az egri vár 1552-es ostroma a magyar történelem egyik legismertebb eseménye. Ez az ismertség éppúgy köszönhető Gárdonyi Géza regényének, mint Székely Bertalan festményének. A hatalmas túlerő ellen küzdő hős egri védők között különösen fontos szerepet játszottak a nők, ahogyan azt Tinódi Lantos Sebestyén egykorú krónikájában is olvashatjuk: „ Ott asszonnépek vitézködnek vala.”
Az egri várvédő nők kultusza elevenen élt az évszázadokkal későbbi egri nők körében. A téma megfestésének közvetlen ötlete Remellay Gusztávtól származik, aki 1860-ban a Nefelejts című lapban tette közzé felhívását: „… oly szép lenne, ha Eger jelenleg élő leányai ősnőik hőstettét a muzeum számára lefestetvén, ezáltal világra szólólag tanítanák bátor ősanyáik iránti kegyeletöket.” Az 1847-ben alakult Eger és Vidéke Olvasó és Jótékony Nőegylet az 1860-as évek elején Madarász Viktort akarta fölkérni, hogy elődeik hőstettét megfesse, de Székely akkor már évek óta dolgozott a témán.
Székely az 1867 novemberében befejezett festményt 1868 márciusában már Egerben állította ki, s a Nőegylet Nánási Csernyus Amália vezetésével egyből gyűjtést indított a kép megszerzésére. A festmény ára két hónap alatt összejött, s a kép hátán ma is ott a címke: „Az egri nők ajándékozták 1868. május 5-én.” Az egri nők ily módon nemcsak a várvédő asszonyok hőstettére emlékeztet, hanem az 1860-as évek egri asszonyainak áldozatkészségére is, akik a festményt a Magyar Nemzeti Múzeum számára megvásárolták.
A most árverezendő mű szinte pontosan megegyezik a 1868 óta múzeumban őrzött nagy Egri nők kompozíciójával. Ez a kép a nagy festmény kicsinyített változata.
