Csicsókeresztúri Torma Zsófia 1831-ben született Csicsókeresztúron. Édesapja, Torma József és bátyja, Károly is régész volt. Édesapjától sajátította el az ősrégészet tudományát. Szülei halála után nővéréhez költözött, Szászvárosba, itt Hunyad vármegye csigatelepeit kutatta.
1875-ben, Vén András református tanítónak hála, érdeklődése a marosmenti Tordos őstelepére irányult. A ma Vinca-kultúraként ismert, a Kárpát-medence legértékesebb neolitleleteinek, az ún. Tordosi leleteknek felfedezője. Ezek olyan cserépkorongok és töredékek, amelyek székely rovásírásos jeleit tanulmányozva sumér-akkád rokonságra lelt.
A magyarság legalább 8-9000 éves kárpát-medencei jelenlétének, folytonosságának bizonyítékát, különösen hazájában, meg nem értés fogadta. A külföldi tudósok többnyire nem ismerték a magyarok ősi írását, a rovásírást. Nem hitték el, hogy leletei nem a római, hanem az őskorból származnak. Szakirodalmi tájékozottsága, nyelvismerete rendkívül széles: magyar, német, francia, angol, görög, latin szerzők műveit ismeri. Elsőként hasznosítja a társtudományokat, leletei tanulmányozására egy-egy szakma tudósát kéri fel. Levelezőtársai: John Lubbock angol tudós, Archibald Sayce angol nyelvész, sumerologus; Francis Lenormant francia régész és sumerologus, Heinrich Schliemann, sőt az időskorában az ősrégészet iránt érdeklődő Kossuth Lajos is.
1879-ben megjelenik első régészeti munkája, a Hunyad vármegye Neolith (Kőkorszakbeli) telepei címmel. 1880-ban kiadják a nándori barlangcsoport feltárásának eredményeit. Ő az, aki elsőként foglalkozik barlangkutatásokkal, bizonyítva, hogy Magyarország területén a jégkorszakot megelőző korban is élt ember!
Kétszer is részt vesz a Német Antropológusok Nagygyűlésén, ahol elismeréssel fogadják. Tanulmányozza Európa őskori gyűjteményeit. 1894-ben magyarországi érdeklődés hiányában, Jénában, németül jelenik meg az Ethnographische Analogien, azaz Néprajzi összehasonlítások című műve. Több tudományos és jótékonysági egyletnek is tagja. Birtokán, saját költségén népiskolát működtetett. 10 387 darabból álló régészeti gyűjteményét az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtára őrzi.
Sokan szereztek tudományos hírnevet Torma Zsófia régészeti anyagából úgy, hogy még csak nevét sem említették. Egész életét a szakma támadása, mellőzöttsége, elhallgatása, gúnykacaja kísérte. Nem csoda, hogy 1899-ben, halála előtt fél évvel, amikor királyi engedéllyel, a Kolozsvári Egyetem kinevezte tiszteletbeli bölcsészdoktorrá, ezt írja: „Holt lóra patkó.”
A kisplasztikában Torma Zsófia korabeli erdélyi díszmagyar viseletben, kezeiben tordosi cserépkorongot vizsgál. Kötényének és mellényének domború virágai új technikai kísérletem eredményei. A talapzaton lent, szeretett ősleletei sorakoznak, a magas edény oldalába, az általa megfejtett rovásjelek véseteivel. Haja gyöngyös kontyba fonva koszorúzza nemes portréját. Magas homlokú, okos tekintetű asszony, elhivatott szellemiség hatja át. A magyar köztudatban Torma Zsófia neve nem terjedt el. A világ első és magyar régésznője azért kapott helyet nagyasszonyaink sorában, hogy megadhassuk neki a méltó tiszteletet!
