Turul-házi Szent Kinga élete és csodái
(1224 – 1292)
Édesapja a Turul nemzetségből származó IV. Béla magyar király (1235 - 1270), édesanyja Laszkarisz Mária királyné, a niceai császár leánya, akiknek tíz gyermeke közül kettőt szentté avatott az egyház, kettőt pedig boldogként tisztel.
1239-ben jegyezték el Kingát Boleszló krakkói és szandomiri herceggel. Lengyelországba elkísérte húga, az 1235. táján született Jolán, akit Kinga 1256-ban férjhez adott Boleszló kaliszi és gneziói herceghez.
Hamarosan a tatárok Lengyelországot is pusztítani kezdték és ekkor a hercegi pár Magyarország határán, a magyar Nedeccel szembeni meredek Csorsztin várába menekült.
A legenda szerint, amint az érdes sziklákon felkapaszkodott, azok felsértették végtagjait, s könnyeiből fehér, véréből piros szegfű virágok nyíltak.
A tatárjárás után Kinga hazalátogatott Magyarországra és IV. Béla királytól bányászokat kért, hogy megnyissák a bochniai sóbányát. A legenda szerint ott találták meg egy sókristályban a hercegnő máramarosi aknaszlatinai bányába vetett gyűrűjét.
Jól megtanult lengyelül és így népét könnyen tudta vigasztalni, orvosolni és szolgálni. Szinte teljes hozományát - az akkor hatalmas összeget, 40 000 aranymárkát - a szegények és rászorulók között osztotta szét, sőt szegényházakat is alapított.
Férjével együtt elérte, hogy 1253-ban, az 1079-ben vértanúhalált halt Szaniszló krakkói érseket IV. Ince pápa szentté avatta.
Kinga házasságában is meg kívánta őrizni szüzességi fogadalmát. Férje eleinte ezt nehezményezte, de végül sikerült megnyernie, ezért nevezik őt a lengyelek Szemérmes Boleszlónak, aki egyébként hasonló lelkületű lévén belépett a ferences harmadrendbe.
Férjével 40 évig élt házasságban testvérként, amikor Szemérmes Boleszló hosszasabb betegség végén 1279-ben meghalt. Temetésén Kinga már ferences apácaruhában vett részt és a félévvel korábban megözvegyült Jolánta húgával az ószandeci kolostorba lépett be, melyet korábban javadalmakkal támogatott. 1284-ben perjelnőjükké választották. Az 1287. évi újabb tatár betörés miatt apácatársaival ismét Csorsztin várába menekült, a várat ostromló tatárokat magyar vitézek kergették el. Az elpusztult ószandeci kolostor újjáépítésébe fogtak, 1281-től azonban Kingát betegségek gyötörték és 1292. július 24-én meghalt.
1591-ben testének maradványai Stary Sazba kerültek, ahol zarándokok kérték közbenjárását.
A wielickai sóbányában kápolnát avattak tiszteletére.
1690-ben avatták boldoggá, 1695-ben XII. Ince Lengyelország egyik védnökévé nyilvánította, és 1999. június 16-án II. János Pál pápa Ószandecben szentté avatta.
