Születésnapi újság Ajándék újságok
Antikregiseg.hu mûkincsportál: Régiségbolt és Antikvárium egy helyen
Csodaszarvas Kulturális és Mûkereskedelmi Portál: online piactér antik mûtárgy  kortárs régiség könyv
Belépés | Regisztráció
Keresés az Antikrégiség.hu Piactéren Részletes keresés >>>
Kövessen az Antikrégiség.hu Piacteret a Facebookon
Régiség kategóriák:
RSS feliratkozás: Antik bútor Antik bútor
RSS feliratkozás: Bélyeg Bélyeg
RSS feliratkozás: Egyéb régiség Egyéb régiség
RSS feliratkozás: Ékszer Ékszer
RSS feliratkozás: Ezüst, fémtárgy Ezüst, fémtárgy
RSS feliratkozás: Festmény Festmény
RSS feliratkozás: Grafika, rézkarc Grafika, rézkarc
RSS feliratkozás: Hangszer Hangszer
RSS feliratkozás: Képeslap Képeslap
RSS feliratkozás: Lámpa, csillár Lámpa, csillár
RSS feliratkozás: Militária, fegyver Militária, fegyver
RSS feliratkozás: Műszaki tárgyak Műszaki tárgyak
RSS feliratkozás: Néprajzi tárgy Néprajzi tárgy
RSS feliratkozás: Óra Óra
RSS feliratkozás: Papírrégiség Papírrégiség
RSS feliratkozás: Pénz, érme Pénz, érme
RSS feliratkozás: Porcelán, kerámia Porcelán, kerámia
RSS feliratkozás: Szobor Szobor
RSS feliratkozás: Textil, szőnyeg Textil, szőnyeg
RSS feliratkozás: Üveg, kristály Üveg, kristály
RSS feliratkozás: Vallási tárgyak Vallási tárgyak
Könyv kategóriák:
RSS feliratkozás: Antik könyv Antik könyv
RSS feliratkozás: Életmód, egészség Életmód, egészség
RSS feliratkozás: Gasztronómia Gasztronómia
RSS feliratkozás: Gazdaság, üzlet Gazdaság, üzlet
RSS feliratkozás: Gyerekkönyv Gyerekkönyv
RSS feliratkozás: Idegen nyelvű Idegen nyelvű
RSS feliratkozás: Irodalom, regény Irodalom, regény
RSS feliratkozás: Lemez, CD, DVD Lemez, CD, DVD
RSS feliratkozás: Műszaki könyv Műszaki könyv
RSS feliratkozás: Művészeti könyv Művészeti könyv
RSS feliratkozás: Nyelvkönyv, szótár Nyelvkönyv, szótár
RSS feliratkozás: Régi diafilm Régi diafilm
RSS feliratkozás: Régi újság, folyóirat Régi újság, folyóirat
RSS feliratkozás: Sport Sport
RSS feliratkozás: Tankönyv Tankönyv
RSS feliratkozás: Történelem Történelem
RSS feliratkozás: Tudományos könyv Tudományos könyv
RSS feliratkozás: Útikönyv, földrajz Útikönyv, földrajz
RSS feliratkozás: Vallási könyv Vallási könyv
Galéria: online tárlatok
RSS feliratkozás: Festmény kiállítás Festmény kiállítás
RSS feliratkozás: Fotográfia kiállítás Fotográfia kiállítás
RSS feliratkozás: Iparművészet Iparművészet
RSS feliratkozás: Kerámia kiállítás Kerámia kiállítás
RSS feliratkozás: Szobor kiállítás Szobor kiállítás
RSS feliratkozás: Textil kiállítás Textil kiállítás
RSS feliratkozás: Történelmi kiállítás Történelmi kiállítás
Segítség:
Hogyan adjak el?
Hogyan vásároljak?
Kövessen minket!
Kövesse az Antikrégiség.hu TV adásait a YOUTUBE-on!
Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Twitteren!! Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Twitteren!!
Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Facebookon!! Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Facebookon!!
Hirdetések
 Antikkönyv.hu
Antikrégiség.hu Akadémia
ANTIKRÉGISÉG.HU AKADÉMIA: hasznos tudnivalók, információk, tanácsok műgyűjtőknek és régiség, mûvészet iránt érdeklõdõk számára.
Az Antikrégiség.hu Akadémia azzal a szándékkal jött létre, hogy hasznos tudnivalókat, információkat közvetítsen a kezdõ mûgyûjtõknek és a régiség, mûvészet iránt érdeklõdõ szélesebb közönség számára is.

Antikrégiség.hu Akadémia főbb témái:

Hasznos tudnivalók a bélyeg adás-vételhez
Hasznos információk a numizmatikáról
Hasznos segédanyag a képeslapokról
Magyar Bibliakiadások listája 1466-1900
Magyar Rézmetszők listája névjegyzéke

Magyar festészet története 1000-1950-ig

Festészet a középkori Magyarországon - Falképfestészet (12-15.század)

A magyar mûvészettörténeti irodalom ötszázötvennél több épületrõl emlékezik meg, amelyet középkori és kora reneszánsz freskók díszítették. A falképek egy része ma is látható, számos azonban elpusztult az évszázadok során. Emlékeink azokon a területeken (pl. Alföld), ahol a törökdúlás pusztított, igen gyérek, az ország peremvidékein - Nyugat-Magyarország déli részén, Erdélyben, Felvidéken: Szepességben, Gömörben és a liptói völgyben - több középkori épület s több falkép maradt meg.

Magyarország falképfestészete az európai fejlõdéssel szoros kapcsolatban alakult. A különbözõ stílustörekvések, tartalmi változások meghonosodtak a Kárpát-medencében, de kialakultak sajátos, helyi formák, ikonográfiai programok is.

A legkorábbi, román kori emlékeken az itáliai, helyenként bizantinizáló festészet hatása érvényesül, a gótika korábbi szakaszában erõs francia hatások formálták, késõbb hangsúlyosabbá lettek a német, cseh vonások. A korai reneszánsz néhány évtizedében újabb itáliai kapcsolatok jelezték a magyarországi falképfestészet korszerû orientációját. A mûvészeti kapcsolatokat, a festészet európai igazodásának irányát elsõsorban történelmi okok határozták meg.

Az ország legkorábbi, 12. sz-i freskóegyüttese a feldebrõi altemplomban látható. Bizonyos, hogy a bizantinikus stílusvonás itáliai közvetítéssel jutott el hozzánk, ezt a témaválasztás, a latin betûs felirat igazolja.

Mivel a román kori székesegyházak, freskódíszükkel együtt elpusztultak, a 12. sz-i magyarországi falképmûvészet feltehetõ gazdagságáról a fennmaradt falusi emlékek alapján kaphatunk halvány képet. Ezek közül a hidegségi templom a legjelentõsebb. A késõbb megtoldott, kör alaprajzú kápolna apszisát merev vonalritmusú, dél-németországi, ausztriai igazodású falképek borítják.

Az esztergomi királyi vár építkezései a 12. sz. végén és a következõ elején folynak. Ekkor épül a palota franciás ízlésû kápolnája, amelyet gótikus freskók díszítettek. Ezek maradványai, az oroszlános címerkorongsor töredékei arról tanúskodnak, hogy a festésre már az építkezés befejeztekor sor került. Azért fontos ezek ismerete, mert a királyi udvar kulturális kapcsolataira vetnek fényt.

Míg a veszprémi Gizella-kápolna alsó terében a 13. sz. közepe táján festett apostolcikluson határozottan érvényesül a bizánci és itáliai elõképek plasztikusabb felfogásmódja, addig kis falusi templomokban (Szalonna, Süvéte) a román kori falképfestészet népiesebb, epikus formáival találkozunk.

A Szent László király legendáját ábrázoló festményciklusok egyik legrégebbike a szepességi Kakaslomnicon található. A háttér semleges, jelzésszerûen ábrázolt táj. Az élénk színû, kifejezõ körvonalakkal megfestett jelenetsor a klasszikus gótikus festészet hagyományai követi. Közeli rokonai az ócsai premontrei prépostsági templom szentélyfreskói.

A késõi klasszikus gótikus stílus ösztönzést kapott Ausztria és Csehország mûvészetébõl, nyomonkövethetõ pl. Túrócszentmárton (14. sz. elsõ harmada), Somorja (1330. k.) vagy Erdélyben: Homoróddaróc, Gelence, Bögöz templomaiban.

Az utóklasszikus gótikus stílus hagyományai átalakították azt az ünnepélyes falképábrázolást is, amelyet a szepeshelyi prépostsági templom északi falára festetett Henrik, szepesi prépost 1317-ben. A kép az Anjou Károly Róbert hatalmának égi eredetét hirdeti.

A bizáncias gondolatvilágú és stíluselemeket hordozó kép közeli rokona a szepesdaróci templom szentélyében látható két falkép (Angyali üdvözlet, Keresztrefeszítés).

Az esztergomi palotakápolna 14. sz-i falképeinek Telegdi Csanád esztergomi érsek volt megrendelõje. Nagyrészt helyükön maradtak az apostolokat, prófétákat ábrázoló medalionok. A falfestmények a sienai mesterek körében elterjedt típusokat követték.

(A lágy esztergomi portrékkal szemben plasztikusabb az 1342-ben elkezdett, Báthori András alapított nagyváradi székesegyház püspökfejet ábrázoló töredéke. Elképzelhetõ, hogy a püspöki székhely közvetlen itáliai kapcsolattal rendelkezett.)

Feltehetõ, hogy az esztergomi falképciklus nagy hatással volt azokra a felvidéki területekre, amelyek az esztergomi érsekséghez tartoztak. Elsõsorban Gömör templomaiban az itáliai trecento festészet kompozíciós sémáit, elegáns, plasztikus stílusát népszerûsítõ mesterek dolgoztak. A különbözõ témájú képeket dekoratív, olaszos kõberakást utánzó sávok rendezik, festett függönyök, párkányok, konzolsorok szolgálják a térbeli illúziókeltést. Ez a perspektivikus dekoráció gyakori a 14-15. sz. fordulóján.

A 14. sz. második felében az itáliai trecento hatása meghatározó az erdélyi Magyarfenes templomának képein (Keresztrefeszítés), franciás eleganciával, mozgalmassággal párosul az almakeréki plébániatemplom falképein.

Az internacionális gótika stílusát elõlegezi az elõször 1378-ban, Velemérben szignáló Aquila János.

A 14. sz. második felében elsõsorban csehországi mûvészeti kapcsolatok adták az internacionális gótika alkotásainak példaképeit. Vidéki kis templomokban is találkozunk a stílus példáival: a lágy ruharedõk visszaköszönnek a zselizi, a csarodai, a kiszombori képeken.

Lõcse falfestészeti emlékei a 14. sz. fordulója táján könyvfestészeti elõzményekre és csehországi kapcsolatokra utalnak. (A minorita templomból az Irgalmasság cselekedetei, a Szent Jakab templomból a Hét fõbûn és az Irgalmasság cselekedetei népszerû, verses magyarázattal tartoznak ezek közé). A gazdag szepességi festészet nem maradhatott hatástalan tágabb környezetében sem. A 15. sz. elején Szepesi András mester pl. Szalonnán vállalt munkát.

A lágy stílus legjelentõsebb falfestészeti emlékei közé tartoznak a kassai Szent Erzsébet templom déli mellékszentélyének képei (1420. k.).

Az internacionális gótika festészetének sajátos árnyalatát képviselik Erdélyben a székelyderzsi falfestmények. Elsõ látásra szõnyegszerûen sík hatású képek ezek, a dekoratív, csillagokkal telehintett háttér elõtt azonban igen plasztikus alakok mozognak.

A 15. sz. második negyede táján bekövetkezik a lágy stílusról plasztikusabb, keményebb tagolású figurákra való átváltás (Siklós, várkápolna).

A kolozsvári Szent Mihály templom freskóin is a figurák gazdag plaszticitása tûnik fel. A sokalakos Passió és Kálvária közeli rokona a nagyszebeni plébániatemplom nagy Kálvária-kompozíciójának.

A 15. sz. utolsó harmadában Mátyás király budai várából sugárzik szét az új stílus, az (itáliai) reneszánsz. Az uralkodók esztergomi arcképsorozata, a Nagy Lajos tetteit megörökítõ budai festmények, a királyi vár falaira festett csatajelenetek, a király horoszkópja mind-mind elpusztult, csak kortárs leírásokból ismerjük. Stílusukról az esztergomi palota ún. Vitéz János-termében fennmaradt freskók alapján alkothatunk képet. Az 1495 körül készült Erény-allegóriák mesterének Albertus Fiorentinust tartják, aki 1490 körül Ippolito d'Este esztergomi érsek udvarán élt. Mátyás és Ulászló palotáinak elveszett freskóit feltehetõen ugyanígy a kései firenzei quattrocento kissé száraz, grafikus stílusa jellemezte.

Ez a freskómûvészet eljutott polgári otthonokba is, pl. Sopron, Besztercebánya, Nagyszeben városi palotáiba.

A reneszánsz jelentkezésével egyidõben - fõképp a Felvidéken - tovább él a késõgótika is. Egybeolvadásuknak különleges emléke a gógánváraljai kazettás mennyezet (1501-19), mely technikájában ugyan a táblaképfestészet, de funkciójában a falfestészet rokona.

 

Festészet a 17. században

Ha az egyházi építészet terén ilyen növekvõ szerepe van a festõi és a szobrászi dísznek, illetve a gazdag belsõ berendezésnek, nem meglepõ, ha ezeket a világi építészet még nagyobb mértékben igyekszik igénybe venni. Szobrászat és festészet - az eddigi példák bizonyítják - jórészt elválaszthatatlanok az építészettõl.

A díszítõ falfestészet mellett igen fontos az ún. õsök galériája, amirõl freskók kapcsán már volt szó. A falképek mellett olajfestésû képek, sõt vízfestmények is maradtak, amibõl arra következtethetünk, hogy nagyon fontos volt a téma a megbízónak. EIsõsorban a családi és a nemzeti dicsõség hirdetését szolgálta. Ilyen, a magyar vezérek életnagyság feletti sorozata díszítette egykor a rohonci (Rechnitz) Batthyány-kastélyt (ezekbõl a fennmaradtak ma a sárospataki múzeumban vannak), de készültek az erdélyi fejedelmek udvarában is. A mintát a Nádasdy Ferenc által kiadott Mausoleum (1664) magyar királyokat ábrázoló metszetsorozata nyújtotta, de az egyes ábrázolásokat egyénien változtatva is felhasználják a festõk.

A Mausoleum metszetein ábrázolt híres emberek sorozata, amely az ókor történetétõl kezdve a bibliát is beleértve nyújtja híres emberek, elsõsorban uralkodók ábrázolását, nagyon megfelelt a korszak kívánságának. Ezt bizonyítja, hogy ez a híressé vált mû több kiadást élt meg és hosszú utóélete volt. Egyúttal rávilágít a metszetek fontosságára e korban, de arra is, hogy a töredékesen ránk maradt festészeti anyag az egykor virágzó viIági festészet maradványa. Ez azt jelenti, hogy kialakult a jeles egyént reprezentatív módon ábrázoló táblaképek divatja, amelynek emlékei Erdélyben is, de a vele ekkor kapcsolatban álló Lengyelországban is elõfordulnak.

Az arcképfestésen kívül csendéletek és csataképek a tárgyai a többnyire kisméretû táblaképeknek, melyek a belsõ terek gazdagítását és díszítését is szolgálják. A csataképek többnyire kuruc-török, kuruc-labanc harcokat ábrázolnak, az esemény épp oly meghatározhatatlan, mint a festõ neve. Feltehetõen metszetsorozatok szolgáltak mintaképül.

Így Spillenberger János (1628-79) kassai festõ élete nagy részét külföldön töltötte, alig egy-két arcképet vagy oltárképet lehet némi biztossággal neki tulajdonítani. Az erdélyi Stranover-család tagjai közül Stranover Tóbiás (1634-1724) emelkedik ki, aki Bogdány Jakab tanítványa és veje volt. Vele élt külföldön és állat- és gyümölcscsendéleteket festett, a hazai fejlõdésbe aligha kapcsolódott be.

Az eperjesi Bogdány Jakab - aki Londonban halt meg 1724-ben - egész életét külföldön, fõleg Londonban töltötte. Festõi felkészültsége és igényes mûvészi elõadása a kor legjava ilyen tárgyú mûveivel kiállja a versenyt. Képei rokon témákat, kevés változatosságot mutatnak és ez képszerkesztésére is vonatkozik. Nagy gonddal kivitelezett, szép színadású csendéleteken. kívül elõszeretettel fest egzotikus madarakat. Ezzel Angliában nagy sikert aratott, képei közkedveltek és keresettek voltak. Talán az ekkor induló utazási láz, idegen földrészek felfedezésének öröme talált kifejezést a festményeken. Dekorativitásuk, figyelmet felhívó méretük alkalmassá tette õket arra, hogy a nagyméretû angol fõúri terembelsõket díszítsék. Ebbõl az is következik, hogy a kiváló festõ sajnos nem kapcsolódhatott be a hazai fejlõdésbe. Noha gyerekkorától eltekintve nem élt Magyarországon, meg kell említeni a cseh származású Kupeczky János (1667-1740) festõt. Kuruc vitézt ábrázoló nagyon népszerû festménye a hazai festészetben is helyet biztosít számára. Annál is inkább, mert más magyar személyt ábrázoló festményérõl is tudunk, így a történész Bél Mátyás arcképét is festette.

Végül még egy táblaképtípust kell megemlíteni, az úgynevezett ravatalképeket. Ezek az elhunyt életnagyságú és valósághû ábrázolásai. Feltehetõen megörökítés céljából készültek esetleg egy késõbb kivitelezendõ síremlék elõképéül. Mestereiket nem ismerjük, bizonyára nem tartoztak a legkiválóbbak közé. A képek történeti és iparmûvészeti dokumentum volta kiemelkedõ.

Ha a XVll. század fennmaradt festményanyaga nem is gazdag és a minõség sem kímagasló, mégis képet ad e korszak festõi kultúrájáról. Kiegészíti ezt a már említett metszetek kedveltsége. Elsõsorban külföldi, fõleg német és németalföldi mesterek mûvei, akik vezetõ egyéniségek arcképeit vagy várvívást örökítettek meg elõszeretettel. E metszetek az ábrázolt tárgyon túl sok más tekintetben forrásértékûek.

 

Festészet a 18. század elsõ felében

A világi festészet emlékei aránylag szerény számuk és színvonaluk miatt csak újabban kerültek mélyebb és gyakoribb feldolgozásra. De nemcsak történeti jelentõségük, hanem - szerencsés esetben - minõségük is felhívja a figyelmet. Kivételes hely illeti meg e téren Mányoki Ádámot (1673-1757), akit felfogásának konzervativizmusa és leghíresebb képének - a II. Rákóczi Ferencet ábrázolónak - tárgya révén is sokszor a megelõzõ század csúcsaként szerepel. A szerény sorból felemelkedett festõ külföldön tanult majd udvari festõként sokat dolgozott Drezdában, Berlinben és Varsóban. Mint Rákóczi híve, elkísérte a fejedelmet külföldre és ott festette emelkedett ünnepélyességû, rendkívül vonzó elõadású arcképét (1708). Méltóság és emberi közvetlenség párosul ezen a mûvön, amelynek magas színvonalát talán csak Önarcképe (1712) éri el. A szabadságharc bukása után visszatért Magyarországra és 1724 és 1731 közt itt dolgozott. Ekkor festett arcképei - fõleg a Ráday család tagjait ábrázolók - nélkülözik az udvari festõ rutinos eleganciáját és az intimebb arcképfestés felé közelítenek. Elõadásmódjára általában a - feltehetõleg metszetek révén megismert - francia arcképfestészet volt hatással.

A templomokkal kapcsolatban már jeleztük a freskófestészet fontosságát. Természetesen nemcsak a templomok ékeskedtek freskókkal, de néhány különös gonddal készült belsõ tér is. Ilyen lehetett - szokatlan módon a pozsonyi székesegyház melletti falra festett architektúra festés David Antonio Fossatitól (1708-1779), vagy ugyancsak tõle a pannonhalmi refektórium mennyezeti és falképei (1729). Martin von Hohenberg (1657-1745) - aki Altomonte néven mûködött - 1716-ban Kismartonban dolgozott, majd 1726-28-ban a gyõri karmelita templom fõoltárát és mellékoltárát festette. Bader József jezsuita a trencsényi jezsuita kollégiumban a jezsuita szentek csodáit, valamint az atyák képmássorozatát készítette (1723-24). Dolgozott Kõszegen is. Gottlob Anton Galiardi a nyitrai székesegyház mennyezetképét festette (1720) és a püspöki palotában egy Szent Család-képet. Mindez arra vall, hogy a szerzetesrendek mûvészi tevékenységével festés terén is számolnunk kell. Feltehetõen az õ soraikból kerültek ki a templomberendezéseknél nélkülözhetetlen aranyozók, asztalos-festõk, amíg e névtelenek munkáját a polgári iparosok nem folytatják.

A 18. század elsõ évtizedei tehát minden téren elindítják azt a mûvészi gyakorlatot, amely az érett barokk kialakulását készítik elõ és egyben folytatják a 17. század korai barokkjának tendenciáit, elterjesztve a barokk felfogást az egész országban.

 

Festészet a 19. század elsõ felében

A korszak festõi közt sok kis tehetség és szerény iskolázottság akad. Az elégtelen festõi felkészültség több mûvészünkre jellemzõ, egészen a század utolsó harmadáig. A század elsõ negyedében dolgozó, többnyire díszletfestõbõl táblafestõvé vált festõk sorából tehetségével és sajátos szenvedélyes elõadásával Kisfaludy Károly (1788-1830) emelkedik ki. Igazi festõi tevékenysége csak néhány évre terjed, a "Tatárok Magyarországon" c. drámája sikere után (1819) inkább az irodalomnak él. Az a néhány kis méretû táblakép, amely - többnyire borongó megvilágításban - holdfénynél vagy viharban ábrázol tengerparti romokat, erõsen eltér a hazai festészet felfogásától és így fontosságot biztosít a minõségileg nem magas szintû alkotásoknak. Ez a sajátos feszültség, a fantáziát izgató témaválasztás, a rejtélyesség és veszély érzetének felkeltése a romantika felé mutat. Valószínû azonban, hogy Kisfaludy igazában nem romantikus. Erõs érzéke a színpadiasság iránt, jártassága a késõ barokk festészetben - fõleg metszetekben - adta az ihletet, s nemegyszer közvetlen mintaképek meghatározását tette lehetõvé.

Az elsõ hazai festõ, akinek sikerült a társadalmat valóban megnyerni, Barabás Miklós volt (1810-1896). Õ az elsõ nálunk, aki megélt festészetébõl, igaz hogy ennek több mûfaját és technikáját gyakorolta. Bécsi tanulmányai után tudását olaszországi utazással fejlesztette, ott egy angol akvarellfestõvel találkozott, és így ebben az akkor még kevéssé otthonos technikában tökéletesítette magát. 1835-ben telepedett le Pesten, mindvégig itt élt és munkálkodott. Fõként arcképeket festett, illetve metszett. Az 1848-as eseményeket elõkészítõ szellemi életnek szinte minden szereplõjét megörökítette, ha nem festményben, akkor litográfiában. A litografált képmellékletek ekkor kedvelt és megkívánt tartozékai voltak a folyóiratoknak. Ezek révén Barabás mûvészete és az ábrázoltak személye népszerûvé vált. Szinte magától adódott, hogy vezetõ egyénisége lett a mûvészeti közéletnek. Bensõséges hangulatú, fõleg a fej és az arc ábrázolásában gondos kidolgozású, finoman idealizált arcképei dekoratív elhelyezésben ábrázolják a modellt. Portréinak beállítása nem sok változatosságot mutat. Öregkorában festett mûve, a Bittóné arcképe (1874) címû, finom színharmóniájával is ezt bizonyítja. Nem sok sikerrel próbálkozott meg a csoportarcképpel (Bencsik család), valamint az életképpel. Ez utóbbiak közül legismertebb a Vásárra induló román család címû (1843). Tájképein élethû és mégis emelkedett ábrázolását nyújtja az alföldi tájnak, amint azt olykor "alkalmazott" festményként, cégtáblaként készült tájrészletei is mutatják. 1842-ben - mai fogalmak szerint aktuális riportkép gyanánt - több vázlatot készít a Lánchíd alapkõletételérõl. Fõleg az elsõ fogalmazás - szemben a jóval késõbbi, mereven reprezentatív, nagy méretû olajfestménnyel elõször emel fontos köznapi eseményt a történelmi festészet magaslatára. Barabás munkásságáról pontos és színes olvasmányt nyújtó naplót vezet, amelyben szinte minden munkájáról beszámol.

Barabással szoros barátságban állt a korszak legnagyobb tájfestõje, id. Markó Károly (1791-1860). Mérnökként kezdte, majd Barabással együtt a bécsi akadémián tanul, alapjában azonban autodidakta. Nehéz kezdõ évek után, amikor kis méretû, érzelmes vagy allegorikus életképeket készít, nagyobb arányú tájfestésbe kezd. Feltehetõen 1830 körül készíti a Visegrád címû, máig legismertebb képét. A jól és következetesen kivitelezett felülnézet, a ragyogó világitás és árnyjáték a valósághû képet kiemeli a korszak és a késõbb Markó által is kedvelt, úgynevezett ideális tájképeknek sorából. Mivel munkaigényes alkotásaiból idehaza nem tudott megélni, Itáliába megy és rövid megszakításoktól eltekintve, mindvégig ott él és dolgozik. Csakhamar híressé válik, az akadémikus képszerkesztésû ideális tájat egyesíti egy szinte valósághû természetábrázolással. Gondos kivitel, nagy nyugalom és valami árkádiai, tehát sehová sem köthetõ hangulat és világítás emeli ki mûveit a mindennapból. Kapcsolatát Magyarországgal mindvégig fenntartotta, sõt a visszatelepülés gondolatával is foglalkozott. Pártol és segít minden hozzáforduló, Itáliában tanuló fiatal mûvészt és az 1840 után kezdõdõ Pesti Mûegylet kiállításain sûrûn szerepel képeivel. Hatása mégsem erõteljes, idõnkívülisége szinte kiemeli korából. Felfogása még a század második felében is tovább él.

Barabással nemcsak munkássága bõségében és elért sikereivel nem versenyezhet egyik kortársa sem, hanem képeinek bájával, sajátos vonzerejével sem. A sok kisebb mester közül Kozina Sándor (1808-1873) magasodik ki, aki finom kivitelû képeivel méltán vált az orosz udvar kedvelt festõjévé. Sajnos külföldön készült mûveirõl nem tudunk, a hazaiak száma sem túl nagy. Nála nagyobb közönségsikert aratott a velencei származású Marastoni Jakab (1804-1860), aki átmentette az érzékletes olasz elõadásmódot egy kissé érzelmes felfogású arc- és életképfestészetbe. Jelentõsége fõleg abban rejlik, hogy 1842-ben magán festõakadémiát alapít, amelyet Pest városa is támogatott és egy évtizedig mûködött. Ez tekinthetõ az elsõ hazai festõakadémiának. Nála kezdték festõi pályájukat - többek közt - Zichy Mihály és Lotz Károly, bizonyos tehát, hogy tudása több volt és könnyebben átszármaztatható, mint ahogy ez nem túl nagy számú mûveibõl kielemezhetõ lenne. Alapjában arcképfestõ volt Kiss Bálint (1802-1868) is. Barabás barátja és pártfogoltja, aki korán próbálkozik meg a történelmi festészettel, amelyhez az inspirációt mint a Nemzeti Múzeum õre szerezte. Noha Jablonczay Pethes János búcsúja (1846) címû, 17. századi eseményt ábrázoló, de a jelenre célzó képe mûvészi tekintetben gyenge alkotás volt és Henszlmann szigorú bírálatát váltotta ki, rendkívül nagy sikert aratott. Maga Kiss Bálint pedig több mint húsz másodpéldányt készített, jeléül annak, hogy a kép 1849 után valamilyen jelképet közvetített. Arcképei közül a Székely Imre zongoramûvészt ábrázoló emelhetõ ki. Kiss Bálint - miként legtöbb társa - részt vett a 48-as forradalomhoz vezetõ eseményekben és ezért a forradalom leverése után számára is nehéz évek következtek.

Az arckép- és életképfestõk legkiválóbbja Borsos József (1821-1883) volt. Megkapó érzékletességgel, alapos festõi tudással, amelyet fõleg a bécsi akadémián sajátított el, dolgozott. Õ közvetítette hozzánk a kor igényének annyira megfelelõ, bensõséges hangulatú és érzelmes tárgyú életképet. Szerencsés esetben - mint a Nemzetõr arcképén - erõteljes jellemábrázoló készsége, feszes képszerkesztése már-már monumentális hatású mûveket alkot. De hiányzik munkásságából az az egyenletesség, az a harmónia és kitartás, ami Barabás egyéniségének és mûvészetének sajátja. Életképei közül az 1851 -ben festett, kitûnõen szerkesztett és elõadott Bál után címû képét említjük, amelynek érzékletes elõadásmódja, magas mûvészi szintje elfeledteti velünk, hogy zsúfolt és levegõtlen az egész kompozíció. Borsos mindinkább önmagával vívódik, fejlõdése és lendülete megtorpan. Csakhamar abbahagyja a festést és a fejlõdõ fényképészet mûvelõje lesz, a Szép Juhászné nevû vendéglõ vezetõjeként fejezi be életét.

Györgyi (Giergl) Alajos (1821 -1863) sem tudta tehetségét igazán kibontakoztatni. A korízlésnek megfelelõen választ életképtárgyakat (Meglepett udvarló), de nem arat velük számottevõ sikert, noha humor és irónia is megszólal bennük. Itáliai tanulmányútja után (1857) fõleg arcképfestészete mélyül el. Deák Szidóniát (1861) ábrázoló arcképe Borsos legjobb mûveivel vetekszik.

Életkép és arckép a fõ témája Brocky Károlynak (1807-1856) is, aki idehaza nem tud megélhetést biztosítani magának, ezért Párizsba, majd Angliába megy, ahol egész életét tölti. Hazájával a kapcsolatot mindvégig megtartja, barátságban van a 48-as emigráció londoni tagjaival. Frissen festett, levegõs képei valaminõ múzeumi emlékeket ébresztenek a nézõben, tárgyválasztása is barokkos olykor. Önarcképe (1850) vagy az Erkélyen álló lány címû mûve kimagaslik festõi szépségével.

Nemcsak a szaporodó folyóirat- és almanach-kiadványok igényelnek képmellékleteket illusztráció, tájkép, arckép vagy divatkép formájában, a grafikai mûvészet egyre fontosabb szerepet tölt be. Ismeretek terjesztését, ábrázolási témák népszerûsítését csakúgy vállalják, mint ahogyan gyorsan fokozódó mértékben válnak kereskedelmi áruvá is. Ezt az igényt fõleg Lajtán túlról érkezõ metszetek és litográfiák teljesítik, de hazai mesterek és mûhelyek is mûködnek már. A legnevezetesebb festmények - például Barabás mûvei - ily módon válnak igazán ismertté.
Szobrászat

Ebben az idõszakban sem a középületek, sem a magánházak nem igényeltek nagyobb szobrászi díszt, az oszlopfõk klasszikus elemekbõl álló, közkézen forgó mintakönyvek alapján megvalósítható, olykor finom szobrászi kivitele mellett csak a falmezõk vagy oromzati reliefek szolgáltattak némi lehetõséget. Fõúri építkezéseknél, világiaknál és egyháziaknál egyaránt, elõnyben részesítettek külföldi mestereket. Ezek közül különösen sokat foglalkoztatták Klieber Józsefet (1773-1850), a bécsi akadémia szobrász professzorát, aki feltehetõen Ferenczy István elsõ mestere volt. Klieber a pannonhalmi könyvtár dísztermébe királyszobrokat, a budapesti Festetich-palota bejárati csarnokába pedig mitológiai alakokat készített. Feltehetõen sohasem járt Magyarországon, így csak közvetve gyakorolhatott hatást.

A hazai fejlõdésbe lényegesen szorosabban belenõtt szobrász a velencei Marco Casagrande volt (1805-1880). Pyrker János egri érsek hívja be hazánkba, õ készitteti vele az egri székesegyház aránylag gazdag szobrászi díszét, ami az attikaalakok (1833), valamint a feljáró mellett elhelyezett monumentális szobrokon kívül a templombelsõ 28 falmezejét tölti ki, Krisztus életébõl vett jelenetekkel. Gondos, jól képzett szobrász keze mutatkozik itt, erõsebb egyéni íz nélkül. A személyes jelleg sokkal jobban érzõdik azokon a mitológiai reliefeken, amelyeket akár a fáji Fáy-kúria számára, akár - pesti letelepedése után, 1837-tõl - többek között az Ullmann-ház zeneterme számára készített. Arcképszobrászattal is foglalkozott, majd 1841 után az esztergomi székesegyház szobordíszén dolgozik. Minden munkahelyén több segédet és tanítványt foglalkoztatott, és így jelentõs hatása volt a szobrászi munkában akkor eléggé járatlan hazai szob