Azt mondja a nagyságos asszony a szolgálólányának:
- Itt van ez a sok tejesfazék, vidd el abba a szép tiszta patakba, jól suhold, mosd ki!
- Jól van.
Megy a szolgáló két nagy kosár cserépfazékkal, hát látja, hogy a patakból valami furcsa állat mászik ki.
Ott jön egy huszár lóháton. Odaszól a lány:
- Vitéz uram, nézze már, mi az Isten csodája ez?
- Rák, húgom, rák.
- Ó, ne tegyen bolonddá, látom én, hogy mász.
- Ugyan, rák, én mondom.
- NEm vagyok vak, sem bolond. Jól látom, hogy mász.
Hû, a lányt elkapta a pulykaméreg, az összes tejesfazekat egy kõhöz verte, dirib-darabra tört mind.
- Az Isten engem ennyi darabba szakítson, he ez ne mász!
A huszár leugrott a lováról, levágta a lova nyakát.
- A hóhér így pusztítson el engem, ha ez nem rák!
A szolgálólány visszament a kastélyba az üres kosarakkal.
- Hol vannak a fazekak? - kérdezi a nagyságos asszony.
- Így és így történt, nagyságos asszonyom, egy huszárral azon vitatkoztunk, hogy egy furcsa állat rák-e vagy mász. Nem értettünk szót, hát mérgembe jöttem, egy kõhöz vertem az összes fazekat.
- Ekkora kárt tenni ilyen semmiségért, hójjaj, hójjaj!
Beugrott a szobába, kicsapta a szekrényajtókat, összekapta a sok ruháját, belesújotta mind a tüzes kemencébe.
- Az Isten engem így égessen el, ha mind a ketten bolondok nem vagytok!
Az égett szagra bejött a nagyságos úr.
- Mi van itt? Mi történt?
Elmondta a nagyságos asszony, hogy járt a szolgáló a huszárral.
- Mérgemben belsújtottam a ruháimat a kemencébe, hogy az Isten így égessen el, ha mind a ketten nem bolondok.
Hû, lángba borult a nagyságos úr arca. Felkapta a petróleumos pruckát, végigöntözte a szép kastélyt, meggyújtotta.
- Az Isten engem így égessen el, ha mind a hárman nem vagytok bolondok!
