Régiség kategóriák: | | Antik bútor (5774) | | Bélyeg (3050) | | Egyéb régiség (4147) | | Ékszer (467) | | Ezüst, fémtárgy (950) | | Festmény (3468) | | Grafika, rézkarc (603) | | Hangszer (659) | | Képeslap (1540) | | Lámpa, csillár (1149) | | Militária, fegyver (851) | | Műszaki tárgyak (1850) | | Néprajzi tárgy (446) | | Óra (894) | | Papírrégiség (1326) | | Pénz, érme (1734) | | Porcelán, kerámia (4366) | | Szobor (916) | | Textil, szőnyeg (1187) | | Üveg, kristály (1094) | | Vallási tárgyak (262) |
Könyv kategóriák: | | Antik könyv (1891) | | Életmód, egészség (267) | | Gasztronómia (164) | | Gazdaság, üzlet (56) | | Gyerekkönyv (473) | | Idegen nyelvű (362) | | Irodalom, regény (1632) | | Lemez, CD, DVD (982) | | Műszaki könyv (361) | | Művészeti könyv (874) | | Nyelvkönyv, szótár (173) | | Régi diafilm (226) | | Régi újság, folyóirat (1661) | | Sport (175) | | Tankönyv (509) | | Történelem (498) | | Tudományos könyv (487) | | Útikönyv, földrajz (265) | | Vallási könyv (562) |
Galéria: online tárlatok | | Festmény kiállítás | | Fotográfia kiállítás | | Iparművészet | | Kerámia kiállítás | | Szobor kiállítás | | Textil kiállítás | | Történelmi kiállítás |
| Segítség: |
 |
 |
| Kövessen minket! |
 |
|
| Hirdetések |  |
|
Antikrégiség.hu Mesetár - A kőkecske |
| Vissza az összes meséhez |
|
A kőkecske (népmese)
Valamikor réges-régen hazánk földjén harcoltak a törökök. Eljutottak a mi vidékünkre is. Nagyon megtetszett nekik ez a vidék, le is telepedtek a környék legnagyobb dombjának az oldalára. Sátrat vertek, abban laktak. Portyázni, rabolni innen indultak. Ami pénzt összeharácsoltak egy-egy rablóútjuk alkalmával, egy nagy, kőből faragott kecskébe tették.
Húsz esztendeig raboltak ezen a környéken. Elgondolhatjuk, mennyi tenger kincshez jutottak ily hosszú idő alatt. A kőkecske mellé négy lándzsás őrszemet állítottak. Állandóan őrizték, idegen nem tudta a kőkecskét megközelíteni. De nem is próbálta senki, mert mindenkinek kedves volt az a keserves élete, nem akart senki halálfia lenni. Így történt meg, hogy a kőkecskéhez vezető utat belepte a sűrű gaz, magának a kecskének a lábánál meg egy óriási fa nőtt ki.
Húsz év alatt a fa hatalmasra növekedett. Egyik nap jött a híre, hogy a törököket kezdik az országból kiszorítani. Összeültek a török tisztek tanácskozni, merre menjenek, ha a magyarok megtámadják őket. Félő volt, hogy vesztenek a csatában, úgy megerősödtek a magyarok. Megszólalt az egyik török tiszt:
- Mi lesz a kőkecskével, hiszen tele van arannyal?
Elhatározták, hogy szekérre rakják, és elviszik magukkal. Nagy meglepetés érte őket, mert amikor a kőkecskéhez közelítettek, akkor látták, hogy csak úgy lehet kiemelni a fa gyökerei közül, ha összetörik. Eltörni nem akarták, mert azt szerették volna, ha a kincs egyben megmarad.
Ott álltak tanácstalanul a kecske előtt. A kecskének csak a nagy feje meg a farka állt ki az ágak és a gyökerek közül. Ekkor arra vetődött egy szegény vándor. Az egyik török tiszt rákiáltott:
- Hé, gyere csak ide! Kapsz csáklyát, kapát, vedd ki ezt a kecskét a fából úgy, hogy el ne törjön. Ha meg tudod tenni, neked adjuk a fejét, ha nem tudod megtenni, vége az életednek. Válassz tehát!
Az ember megrémült. Tudta jól, ha a törökök az akarnák, hogy a kecske váljon el a fejétől, nem kívánnák tőle, hogy egy darabban fejtse ki a fából. Hamis az ígéretük, mint minden török szó. Nem is tudja, hogyan fogjon hozzá a kecske kifejtéséhez. Nincs itt választása, biztos, hogy megölik.
A törökök mind fenyegetőbben léptek fel ellene, mert látták, hogy vonakodik teljesíteni parancsukat. Amikor a legnagyobb bajban volt a szegény ember, egy méh szállott a kezére. Mérgében rá akart ütni, de a méh abban a pillanatban elröppent, és a másik kezére szállt. Megszólalt emberi hangon:
- Segítek a kecskét kifejteni a fából, ha adsz nekem egy aranyat érte!
A szegény ember ígérte, nagyon ígérte, csak hogy megszabaduljon a vérszomjas törököktől. A méh azt tanácsolta ekkor, hogy mondja meg nyugodtan a törököknek, készen lesz a munkával estére, csak hagyják magára őt, mert másképpen nem tud dolgozni. A törökök meg is nyugodtak, és magára hagyták. Amikor elmentek, a méh azt mondta:
- Fogj egy finom kalapácsot, és egy piciny darabot pattints le a kecske füléből. Törd porrá, és ha készen van a por, rúgd oldalba a kecskét. Arra én ott termek, és a porból akkorr a egy másik kőkecske válik, de ennek a belsejében nem lesz semmi. Szemre éppen olyan lesz a kecske, mint a másik, úgyhogy a törökök nem tudják megkülönböztetni. Nagyon erős lesz eza kecske, széttörni sem tudják, csak akkor, ha valaki véletlenül megnyomja a szemét.
Úgy is tett a szegény ember, ahogyan a méh tanácsolta. Letört egy darabot a kecske füléből, és porrá törte. Akkor odament a kecskéhez, és jól oldalba rúgta. A méh ott repkedett felette, felvett egy porszemet, és erős zümmögéssel ráejtette a kecskére. Abban a pillanatban ott termett egy másik kőkecske.
A méh így szól ekkor a szegény emberhez:
- A másik kőkecskét láthatatlanná teszem, amíg jönnek a törökök. Menj, és jelentsd nekik, hogy készen vagy!
A törökök megörültek nagyon, hogy ilyen gyorsan elkészült a szegény ember a lehetetlennek látszó munkával. Amikor osztozkodásra került a sor, elkergették, és semmit sem adtak neki. Rátették a kecskét egy szekérre, és vígan elhajtottak. A szegény ember meg visszaballagott a fához, ahol az igazi kecske volt. A méh őrizte a fa oldalán. Ekkor a kőkecske elkezdett mekegni, a méh megértette, és elmondta a szegény embernek, hogy a kecske azt mondta: nem kell őt széttörni az aranyért! Csak azt kell mondani neki:,,Kecske, táncolj!", és táncolni kezd, és hull szőréből az arany.
- Nem kell nekem a kecske! - mondta a méhnek a szegény ember. - Elég lesz nekem, ha egy táncolásának az aranyát kapom meg.
- Nekem sem kell a kecske! - mondta a méh. - Csak azt az aranyat add nekem, amit kikötöttem. A kecske legyen a tiéd!
A szegény ember megköszönte a méh jóságát, és azt mondta neki:
- Köszönöm, méhecském, amit velem tettél. Bármikor jársz házam tája felé, térj be hozzám, mindig édes mézzel fogadlak.
A szegény ember odament a kecskéhez, és véletlenül rálépett a farkára. Abban a pillanatban előbújt a fa mögül a kecske. Hozzásimult a szegény emberhez, és így szólt:
- Te vagy az én drága gazdám! Mindig hűséggel szolgállak!
- Mit adjak neked enni, ha hazaviszlek? - kérdezte a kecskétől a szegény ember.
- Minden ebédnél, uzsonnánál és vacsoránál engedd meg, hogy hozzáérinthessem az ételedhez a nyelvem. Ez elég lesz nekem!
A szegény ember beleegyezett, és azt mondta:
- No, ha az én kecském vagy, tedd, amit mondok! Táncolj kecském!
A kecske erre olyan táncba kezdett, hogy úgy szakadt róla az arany, mint a záporeső. A szegény ember felvett az aranyakból egy szemet, és a méhnek akarta adni, de nem találta sehol sem. A kecske meg ment mindenhol utána, és hullatta az aranyat. Alig győzte összeszedni a nagy kincset a szegény ember. Végre az erdőben egyszer csak rászállt a szegény ember keze fejére a méh. Így szólt az emberhez:
- Próbára akartalak tenni, hogy állod-e az alkut. Jól van, szegény ember, látom, hogy becsületes ember vagy. Ezért téged és a faludat is gazdaggá teszlek!
A méh elröppent, a szegény ember meg hazament a kecskével együtt. Meggazdagodott, de azért nem feledkezett meg a munkáról sem. Szorgalmasan dolgozott, és segítette a szegényeket. Maga mellé katonákat fogadott, hogy vigyázzanak a kecskére meg reá. Tartott tőle, hogy a törökök keresik majd.
Telt-múlt az idő, évek múltek el. Alig volt olyan megye az országban, ahonnan a törökök rabolni tudtak volna. Szükségük lett a kőkecskére. Elhatározták, hogy felbontják és megosztoznak. sokat forgatták, ütögették, de nem boldogultak vele sehogyan sem: nem akart széttörni. Egyszer csak egyikük véletlenül megnyomta az egyik szemét. Abban a pillanatban a kecske szétmállott, szétesett. Látták a törökök, hogy nincsen a belsejében egy lyukas garas sem.
Tanácskoztak, hogy mit tegyenek. Álruhában elindultak a szegény ember keresésére. Egyikük meg is találta, és hírt vitt a társainak. Rárontottak egy éjjel a szegény ember házára, de katonái szembeszálltak a törökökkel, és elkergették őket az ország másik végébe meg még azon is túl.
Így szabadult fel a magyar nép a törökök rablásai alól. A szegény ember szívesen fogadott minden nélkülözőt, mert a kecske mindig táncolt, ha szükség volt rá. A sok pénzből néha aranyhegyek állottak a szegény ember udvarán, de olyan nagy volt a szegénység, hogy mindig elfogyott. Egyszer aztán a szegény emberrel együtt a kecske is elmúlt a világból, és ha most nem mondtam volna el a történetet, senki sem tudná, hogy ilyen kecske is volt már a világon. |
|
|
