AGÁRDI
Magyar népmese
Debrecenben, aratás idején történt ez az eset. Sok földje volt Agárdinak, jó búzavetése, kiderült, hogy aratáshoz fel kell fogadni néhány aratót.
Megparancsolta hát a János kocsisának, fogjon be, elmennek az embervásárra aratót fogadni. János befogott öt lovat, mert a nemzetes úr ötös fogattal járt a tanyára is, elöl három ló, a hámfánál kettő, és nyeregből hajtott a kocsis.
Így mentek ki az embervásárra, de már nem leltek egy szál embert sem, mindenki elszegődött, aki arra való volt. A Csapó utca végén volt egy csárda, ott is leszálltak, hátha találnak lézengő embert. Négyet találtak is. Négy cigány hevert a csárda árnyékában. Agárdi meg is szólította őket:
- Akartok-e dolgozni, morék?[24]
- Hogyne akarnánk, instálom![25] - válaszolták a cigányok.
- Aztán értitek-e az aratást?
- Voltunk mi már ilyen munkában, instálom! - állították a cigányok.
- Na, jól van. Egy napra kaptok egy forint ötven krajcárt meg kosztot. Üljetek fel a szekérre, szombaton visszahozlak benneteket!
A Miklós utcában volt Agárdinak két háza egymás mellett. Mondja a cselédeknek, hogy még négy embernek pakoljanak élelmet a kocsira, enni is adjanak nekik, mert viszi a tanyára őket. Ha ettek, indulhatnak.
A tanyán rég dolgoztak már az emberek, a cigányok is hozzáfogtak ímmel-ámmal, inkább az árnyékot meg a kutat keresték. Agárdi bő gatyában, fél szemmel figyelte őket, mondta is magában:
- Na, ezekkel sokra megyek, akár vannak, akár se!
Jött a szombat, az embereket haza kellett vinni a városba. Felcihelődtek a cókmókjukkal együtt, a cigányok is kinéztek maguknak egy szekeret, de Agárdi leintette őket:
- Ne legyetek ott egymás hegyén-hátán, majd hazaviszlek négyőtöket a magam szekerén, hátul a faroskasban.[26]
De közben a kocsisnak is kiadta a parancsot:
- Kösd ki a faroskast az eperfához! Érted?
Hogyne értette volna!
Fenn ülnek a cigányok hátul, a nemzetes úr elöl az ülésen, a kocsis a nyeregben, kicsapja az ostort, megkapja az öt ló a szekeret, a cigányok a kassal levágódnak! Óbégatnak az elnyargaló szekér után:
- Nemzetes úr, elmaradt a kas!
Agárdi meg visszakiabált:
- Hozzátok haza, már nem fordulok vissza!
A négy cigány elébb elagyabugyálta egymást, de hogy jól kicivakodták magukat, megegyeztek, hogy a kast mégis beviszik Debrecenbe, mert fizetés nélkül maradnak.
Agárdi kiöltözve állott ki pipázni a kapuba, várta a cigányokat. Jöttek is, már az utca végénél cipelték a kast. Azon tanakodtak, hogy is hívják a nemzetes urat, akinek a házát keresik. Egyik a másikra utalt:
- Mondjad már, te, olyan hosszú kutyaneve van!
Agárdi bevárta őket.
- Kit kerestek, hé!
- Nemigen tudjuk, instálom, olyan hosszú kutyaneve van.
- Nem Agárdi az, te?
- Az, az, instálom.
- Itt lakik, ni, a másik házban.
A cigányok megköszönték az útbaigazítást, Agárdi meg bement, visszavette a bő gatyát megint, és a másik háznál fogadta őket.
- Na, hé, hazahoztátok a kast? Jól tettétek, menjetek a tornácra, egyetek!
A cselédeknek odakiáltott:
- Hozzátok a vacsorát!
Korpaciberét hoztak, de éhesek voltak a cigányok, jól belaktak belőle.
- Hozzátok a többit! - kiáltotta Agárdi.
A szakácsné hozta a nagy tál töltött káposztát, a cigányok meg összenéztek.
- Úristen, miféle ember ez? Nemhogy ezt hozatta volna előbb! - és szinte szakadásig ették magukat.
- Jöhet a többi, ami még van! - kiáltotta Agárdi.
Hozták a finom szabógallért,[27] tele túróval, jól beszórva zsíros tepertővel.
- Úristen! - a cigányok csak sopánkodtak.
Agárdi hagyta, hadd rakják tele az ingük derekát tésztával, azok meg csak pislogtak:
- Jó lesz a rajkóknak!
- Na, hé, jóllaktatok-e? - kérdi Agárdi.
- Jóllaktunk, instáljuk, elég volt nagyon is!
- Ne hálálkodjatok! Hátravan még a kancsó bor, igyatok. Ha meg ittatok, táncoljatok, szeretem, ha jókedve van az embereimnek.
Ott várakozott három zenész, azok rároppantottak, emezeknek meg táncolni kellett, hullott a gelebükből[28] a szabógallér. Agárdi meg lekapott a szegről egy karikást.
- Né, azt a rézfán fütyülő mindenségit! Ti meg egészben eresztitek ki magatokból az ennivalót! Erre-arra, disznóadta!
Nyakuk közé csergetett a karikással.
A cigányok egymást taposva szaladtak kifelé a kapun, s mikor már az utca végén jártak, kiáltott csak utánuk:
- Hé, a pénzeteket meg itt hagytátok!
- Egyen meg véle a fene!
|
