Volt a világon, hol nem volt, volt egyszer egy király, annak három lánya. Egyiket hívták Erzsikének, a másikat Mariskának, a harmadikat Ancsurkának. Nagyon elszegényedtek, a szülők meghaltak, a lányok olyan szegények maradtak, mint a templom egerei. Így szólt egyszer az öregebb testvér:
- Gyerünk el szolgálni, mert éhen halunk!
Összeszedték magukat mind a hárman, elkészültek az útra. Mentek, mendegéltek, mentek hetedhét ország ellen. Mentek az őserdőkben nagyon-nagyon messzire.
Nagy sokára odaértek egy királyi várhoz. Bekéredzkedtek éjszakára, mert beesteledett, s nem tudtak továbbbmenni. A várbeliek kérdezik: hol járnak itt, ahol a madár sem jár?
- Járunk-kelünk, bujdosunk, szolgálatot keresünk!
- Ó, hát itt jó helyen járnak, ha szolgálni akarnak, mind a hármat befogadjuk.
Ancsurka szép lány volt, a királynak megtetszett. Mindig a kedvében járt, dédelgette.
Múlt az idő, teltek a napok, hónapok. Régen ott voltak. Egyszer azt mondta a király, mert fiatal ember volt, nem nős még, hogy annyira megtetszett neki Ancsurka, tán még el is veszi feleségül.
Ez a nénjei fülébe jutott. Bosszút forraltak Ancsurka ellen. Súgdostak egymásnak:
- Hallod-e, tán a király még el is veszi Ancsurkát, annyira megtetszett neki! - mondta az egyik.
-Ezt pedig ne engedjük!
Erzsi fölment a királyhoz.
- Király őfelsége - mondta neki -, Ancsurkát nehogy elvegye. Mert az olyan lány ám, hogy egy vén boszorkánynak a tengervágó vesszőjét, tengervágó cipellőjét el tudja hozni. Ha azokat elhozza, akkor elveheti feleségül.
Felhívatta a király Ancsurkát.
- Hallod-e, Ancsurka, nővéreid azt mondják, hogy te olyan lány vagy, ki egy vén boszorkánytól el tudja hozni a tengervágó vesszőjét, tengervágó cipellőjét - mondta neki.
Ancsurka nagyon elszomorodott.
- Ha már király őfelsége parancsolja, megpróbálom.
- Hozd el - mondja a király -, mert ha nem hozod, halál a fejeden!
- Tessék nekem adni, király őfelsége négy darab szalonnácskát.
Odaadta neki a király a szalonnadarabkákat. Ancsurka elidult a vén boszorkányhoz.
Amint odafele mendegél, hát a boszorkány kiskutyája már messziről megérezte, hogy Ancsurka megy.
- Megállj, Ancsurka! - ugatja a kutya. - Miért jössz?
- Miért jövök? Majd tudom én, miért jövök.
- Megmondalak ám öreganyámnak!
- Ne mondj meg, kiskutyám, adok szalonnácskát!
- Adjál hát!
Adott neki szalonnácskát, és míg a szalonnával bajlódott a kiskutya, addig bement a házba Ancsurka. A vén boszorkány éppen aludt, a kutya meg megette a szalonnát. Akkor azt mondja.
- Megállj, Ancsurka, megmondalak ám most már öreganyámnak!
- Ne mondj meg, kiskutyám, adok még egy kis szalonnácskát!
- Adjál hát!
No, adott neki megint egy darabot. A vén boszorkány házában ott volt a tengervágó vesszőcske meg a tengervágó cipellő.
Ancsurka felkapta, szépen kiosont, nem ébredt fel a boszorkány. De ahogy Ancsurka elindult, a kiskutya szaladt utána.
- Megállj, Ancsurka, most már megmondom öreganyámnak!
- Ne mondj meg, kiskutyám, adok szalonnácskát!
- Adjál hát!
Akkor odaadta a harmadikat is. Mikor Ancsurka már a tengeren is túl volt, akkor kiabált a kiskutya:
- Öreganyám! Ideát volt Ancsurka!
Feleszmélt az öregasszony, látja hogy nincs meg ám az ő bűbájos eszköze. Borzasztó mérges lett, megszidta nagyon a kiskutyát, elkezdett kiabálni:
- Megátkozlak, Ancsurka, elvitted a tengervágó vesszőm, elvitted a tengervágó cipellőm. Megállj csak, átkozott Ancsurka! Majd visszajössz te még!
Hazament Ancsurka, a király nagyon megörült neki és azt mondta:
- Csakugyan ügyes kislány vagy, most már elveszlek!
A testvérei megijedtek.
- Jajaj, mit csináljunk?! Valamit megint ki kell tlálni, mert a király nagyon megdicsérte Ancsurkát. Majd meglátod, hogy elveszi feleségül. Hanem tudod, van még annak a vén boszorkánynak három fej aranykáposztája. Fölment az egyik lány a királyhoz, mondta neki.
- Király őfelsége, ne tessék elvenni Ancsurkát. Mert olyan lány ám, hogy a vén boszorkánynak három fej aranykáposztáját is el tudja hozni!
A király felhívatta Ancsurkát.
- Hallod-e, nénéid azt mondják, hogy van a vén boszorkányak a kertjében három fej aranykáposztája, azt is el tudod hozni. Hát ha el nem hozod, halál a fejeden!
- Majd megpróbálom, tessék adni hat szalonnácskát.
A király adott neki hat szalonnácskát. Elindult Ancsurka a vén boszorkányhoz. Ment, mendegélt, a tengert szétnyitotta a tengervágó vesszővel, keresztülment rajta. Hát mikor közeledett a vén boszorkány kertjéhez, a kiskutya már észrevette, szaladt eléje.
- No most már, Ancsurka, megmondalak öreganyámnak, mert nagyon megvert ám miattad!
- Ne mondj meg, kiskutyám,adok én két szalonnácskát!
- Adjál hát!
Adott neki szalonnácskát. Ő addig bement a kertbe. Míg nyalogatta a száját a kiskutya, addig fölvette a három fej aranykáposztát. Akkorára megette a kiskutya a szalonnácskát.
- No, most már én megmondalak ám öreganyámnak!
- Ne mondj meg, kiskkutyám, adok még két szalonnácskát!
- Adjál hát!
Sietett, nagyon sietett, hogy megegye a szalonnácskát. Mire kiment Ancsurka a kertből, akkorra megette. Azt mondja:
- No, megállj, Ancsurka, megmondalak ám öreganyámnak!
- Ne mondj meg, kiskutyám, adok még két szalonnácskát!
- Adjál hát!
Odaadta neki a szalonnácskát. Hát még eszegette, a tengeren túl volt Ancsurka. Vitte a három fej aranykáposztát: Akkor aztán szaladt a kiskutya.
- Öreganyám, ideát volt Ancsurka!
A vén boszorkány jól megverte megint, aztán azt kérdezte:
- Miért nem szóltál? Megállj, átkozott Ancsurka! Elvitted a tengervágó vesszőm, elvitted a tengervágó cipellőm, elvitted a három fej aranykáposztám. Megállj, átkozott Ancsurka, visszavárlak még!
De akkor már Ancsurka beért a királyhoz. A király nagyon örült, mikor meglátta az aranykáposztákat.
- Derék lány vagy, Ancsurka! Ilyen lány nincs több a világon, mint te! Most már csakugyan feleségül veszlek.
Meghallották a lányok, hogy a király nagyon elégedett a testvérükkel.
Azt mondja az egyik:
- Hallod-e, a király most már csakugyan el akarja venni feleségül Ancsurkát.
- Nem lehet még, még el kell küldeni, még van a vénasszonynak egy boltbeli lánya, azt el kell hozni.
Bement Erzsi a királyhoz, s mondja:
- Király őfelsége, a vén boszorkánynak van egy boltbeli lánya is, azt is el tudja Ancsurka hozni.
A király felhívatta a lányt.
- Ancsurka, azt mondják a nénéid, te olyan lány vagy, hogy van annak a vén boszorkánynak egy boltbeli lánya, azt nekem elhozod. Aztán már csakugyan elveszlek feleségül, nem küldelek el semmiért se többet.
- Majd megpróbálom! Hanem tessék adni tizenkét szalonnácskát!
- No jó, itt a tizenkét szalonnácska!
Elindult azután Ancsurka. Ment, mendegélt. A tengeren átért. Ment mérföldeket, akkor már megtudta a kiskutya, hogy jön, szalad eléje.
- Megállj, Ancsurka, megmondalak ám most már öreganyámnak!
- Ne mondj meg, kiskutyám, adok én két szalonnácskát!
- Adjál hát!
Adott, s ment be egyenest a szobába. Épp ott volt a boltbeli lány meg az öregasszony. Ancsurka megkapta a lány derekát, húzta kifelé. A boltbeli lány elsivalkodta magát. Ketten megfogták Ancsurkát, beletették egy zsákba.
- Megállj, átkozott Ancsurka, kezembe kerültél. No, most már életed végéig nekem szolgálsz. Ezzel a zsákot Ancsurkástul a ház elé hajította.
A kiskutya odamegy.
- No, Ancsurka, ugye addig-addig jártál, hogy egyszer csak megfogott öreganyám.
- Jaj, kiskutyám, adok még négy szalonnácskát, csak nyisd ki a zsák száját!
- Adjál hát!
És addig kaparászta a kiskutya a zsák száját, hogy kioldotta valahogy, kibújt belőle Ancsurka.
- No, kiskutyám, majd belekötözöm a zsákba a szalonnácskát. Eredj bele, és edd meg!
Belebújt a kiskutya a zsákba, ette a szalonnácskát. Ancsurka meg bekötötte a száját, és bement a szobába. Látta, hogy a boltbeli lány éppen egyedül üldögél. Fölkapta, és ment vele. Az meg sivalkodott.
Az öregasszony meghallotta boltbeli lány jajgatását, és elkezdett szaladni kifelé a kamrából. Ancsurka most nem törődött vele semmit. Csak ment a zsákmányával. Mikor már a tengeren túl volt, az öregasszony akkor toppant a szobába. Mondja ám a kiskutya :
- Öreganyám! Itt volt ám Ancsurka!
- Látom, hogy itt volt, mit csináltál?
- Bekötött a zsákba!
Nagyon megharagudott a kiskutyára, megverte és torkaszakadtából kiabált:
- Megállj, átkozott Ancsurka! Elvitted a tengervágó vesszőmet, elvitted a tengervágó cipellőmet, elvitted három fej aranykáposztámat, elvitted a bolbeli lányomat. Átkozott légy egész életedre!
Ancsurka hazaért a királyi palotába, mondja aztán a királynak, hogy itt van, amit kívánt, elhozta.
- Derék lány vagy Ancsurka! Most már nem törődöm semmivel, soha nem küldelek sehova, mert tudom, hogy a testvéreid csak irigységből tették veled ezeket a próbákat, hogy téged elemésszenek.
A testvéreket elzavarta a szolgálatból. A boszorkány lányát is vihették magukkal.
Ancsurkát elvette, hét országra szóló lakodalmat csaptak. Hét nap, hét éjjel tartott a vigadalom. Tökbe köptek, annál mécseltek. Boldogok lettek nagyon.
