Régiség kategóriák: | | Antik bútor (5754) | | Bélyeg (3057) | | Egyéb régiség (4161) | | Ékszer (462) | | Ezüst, fémtárgy (960) | | Festmény (3376) | | Grafika, rézkarc (592) | | Hangszer (654) | | Képeslap (1542) | | Lámpa, csillár (1134) | | Militária, fegyver (858) | | Műszaki tárgyak (1831) | | Néprajzi tárgy (449) | | Óra (890) | | Papírrégiség (1324) | | Pénz, érme (1741) | | Porcelán, kerámia (4384) | | Szobor (922) | | Textil, szőnyeg (1177) | | Üveg, kristály (1095) | | Vallási tárgyak (262) |
Könyv kategóriák: | | Antik könyv (1882) | | Életmód, egészség (266) | | Gasztronómia (166) | | Gazdaság, üzlet (56) | | Gyerekkönyv (458) | | Idegen nyelvű (361) | | Irodalom, regény (1627) | | Lemez, CD, DVD (987) | | Műszaki könyv (370) | | Művészeti könyv (874) | | Nyelvkönyv, szótár (176) | | Régi diafilm (227) | | Régi újság, folyóirat (1673) | | Sport (175) | | Tankönyv (513) | | Történelem (506) | | Tudományos könyv (501) | | Útikönyv, földrajz (265) | | Vallási könyv (579) |
Galéria: online tárlatok | | Festmény kiállítás | | Fotográfia kiállítás | | Iparművészet | | Kerámia kiállítás | | Szobor kiállítás | | Textil kiállítás | | Történelmi kiállítás |
| Segítség: |
 |
 |
| Kövessen minket! |
 |
|
| Hirdetések |  |
|
Antikrégiség.hu Mesetár - Az ezeregyéjszaka meséi: A borbély harmadik bátyjának története |
| Vissza az összes meséhez |
|
A borbély harmadik bátyjának története
Ami pedig a harmadik bátyámat, Kuffeh-t illeti, ő vak volt, és koldulással foglalkozott. Egyszer a sors és a végzet egy nagy házhoz vezette. Kopogtatott a ház kapuján, remélte, hogy beszélhet a ház urával, és alamizsnát kérhet tőle. "Ki van a kapuban?" - kérdezte a gazda. De bátyám nem szólt egy szót se. Aztán hallja, amint hangosan kérdezik: "Ki az?" Bátyám még most sem felelt. Lépteket hallott, mindig közelebb a kapuhoz, majd kinyitotta a gazda a kaput és megkérdezte: "Mit akarsz?" - "Valamit Alláh nevében" - felelte a bátyám. "Te vak vagy?" - "Igen" - felelte. "Add a kezedet" - mondta a ház ura. Kézen fogta, bevezette a házba, és ment vele fel, lépcsőről lépcsőre, amíg a tetőre nem értek. Bátyám azt hitte, most kap valamit enni vagy egy kis alamizsnát, de mikor felértek a legfelső teraszra, megszólalt a gazda: "Mit kívánsz, vak ember?" A bátyám így felelt: "Valamit kérek Alláh nevében, magasztaltassék a neve!" - "Alláh majd kinyitja adományozó kezét" - felelte. "Nem mondhattad volna meg nekem odalenn?" - kérdezte bátyám. "Ó, te aljasok aljasa - szólt erre a ház tulajdonosa -, miért nem mondtad meg nekem, hogy alamizsnát akarsz tőlem, mikor először hallottad a hangomat a te kopogtatásodra?" - "És most mit akarsz tenni velem?" - kérdezte a bátyám. "Nekem nincs mit adnom néked" - felelte a gazda. Bátyám most kérte, hogy vezesse le a lépcsőn. "Ott az út előtted" - felelte ez. Bátyám fogta magát, megindult a lépcsőn. És már csak húsz lépcsőfok választotta el a kaputól, amikor megcsúszott a lába, és legurult a lépcsőn, úgyhogy betörte a fejét. Kiment és nem tudta, merre forduljon.
Két sorstársába ütközött, akik megkérdezték, mi történt vele. Bátyám elpanaszolta nekik, hogyan járt az imént, és azt mondta, menjenek haza, és vegyenek magukhoz egy kis pénzt abból a megtakarított összegből, amit otthon tartogattak, mert kell neki erre meg arra. A ház tulajdonosa azonban, aki lelökte a lépcsőn, titokban utánuk osont, hogy kihallgassa a beszélgetésüket, és meghallotta bátyám szavait. Mikor bement lakásába, utána surrant, de bátyám ezt se vette észre, és várta a társait.
Mikor a többi koldus megérkezett, azt mondta nekik, zárják be az ajtót, kutassák fel a házat, hátha valami idegen jött utánuk. Mikor az az ember - aki tolvajlásaiból szerezte a pénzét - ezt meghallotta, megpillantott egy kötelet, amely a mennyezetről lógott, és felmászott rajta. Felkutatták a szobát, de nem találtak senkit. Ekkor leültek a bátyám mellé, elővették a rejtekhelyről a megtakarított pénzüket és összeszámolták, hát tízezer dirhemet tett ki. Mindegyik vett magának belőle annyit, amennyire szüksége volt, a többit újra elásták, aztán hoztak valami ennivalót, és hozzáláttak a falatozáshoz. A tolvaj most lecsúszott a kötélen, és ő is lakmározni kezdett. A bátyám egyszerre csak ismeretlen hangot hallott maga mellett, és azt mondta társainak: "Nincs itt idegen köztünk?" Kinyújtotta kezét, és hozzáért a tolvaj kezéhez. Elordította magát: "Idegen ember van itt!" Azzal a koldusok nekiestek, és ütlegelni kezdték. De mert vakok voltak, segítségül kiáltoztak: "Igazhitűek! Tolvaj tört be hozzánk, el akarja vinni a pénzünket!"
Összeszaladt a nép, mire az az ember, a ház tolvaj tulajdonosa úgy tett, mintha ő is vak volna; behunyta a szemét, mint aki olyan vak, mint amazok, és hogy semmi gyanú ne essék rá, ő is ordította: "Ó, igazhitűk! Könyörgök, segítsen Alláh és a szultán, Alláh és a váli, Alláh és az emír! Fontos mondanivalóm van az emír számára!" És alig pár pillanat múlva a váli emberei körülfogták őket, és mindnyájukat a váli elé cipelték. "Mi van veletek?" - kérdezte a váli. Az ember így szólt: "Hallgass szavamra, ó, váli! Nem fogod az igazságot kideríteni másképp, mint korbáccsal. Ha akarod, kezdd rajtam, mielőtt azokat megvereted." A váli meg is parancsolta, hogy kapják le a négy körméről, és korbácsolják meg. Mikor már nagyon fájtak az ütések, kinyitotta az egyik szemét, mikor aztán még kapott ostorcsapásokat, a másikat is felnyitotta. "Hát ez mit jelent, te gazember?" - kérdezte a váli. "Ígérd meg, hogy szabadon eresztesz, és megmondom neked" - felelte. A váli megígérte, mire az ember így szólt: "Mi vakoknak tettetjük magunkat, így megyünk az emberek közé, behatolunk a házaikba, megnézzük asszonyaikat; ravaszul megtévesztjük őket, kicsaljuk a pénzüket. Már óriási összeget kerestünk, csaknem tízezer dirhemet. Mondtam a társaimnak, adják ide az én részemet, kétezer-ötszáz dirhemet, erre nekem támadtak és elvertek, elvették a pénzemet. Azért kértem pártfogást Alláhtól és tőled; téged inkább illet meg az én részem, mint őket. És ha meg akarsz győződni szavaim igazságáról, korbácsoltasd meg mindegyiket még erősebben, mint engemet, majd ők is kinyitják a szemüket." A váli most megparancsolta, hogy korbácsolják meg a többi koldust. Elsőnek az én bátyám került sorra. Félholtra verték, de persze nem tudta kinyitni a szemét. Ekkor így szólt hozzánk a váli: "Ti gazok, megtagadjátok Alláh áldását, és úgy tesztek, mintha vakok volnátok?" Bátyám erősítgette: "Alláh, Alláh, Alláh, egyikünk se lát!" Most megint leteperték, és újra megkorbácsolták, míg el nem vesztette eszméletét. A váli megparancsolta, hogy hagyják békén, amíg magához tér, akkor mérjék rá a harmadik sort. Aztán társaira is több mint háromszáz ütést veretett. A látó pedig azt mondta nekik: "Nyissátok már ki a szemeteket, mert még erősebbet fogtok kapni." A válit pedig kérte, küldjön el valakit vele, hogy elhozza a pénzt, mert ezek itt nem fogják szemüket kinyitni: félnek a szégyentől az emberek előtt. A váli elküldött vele egy embert a pénzért, kifizetett a tolvajnak kétezer-ötszáz dirhemet, mint az őt megillető részt, a többit megtartotta magának, bátyámat és a többi vakot pedig kitiltotta a városból.
Én pedig, ó, igazhivők fejedelme, utána mentem, megkérdeztem, mi van vele.
Elmesélte azt, amit neked elmondtam, én titokban visszahoztam a városba, és egész életére biztosítottam számára az enni-innivalót.
A kalifa nevetett történetemen, és megparancsolta, ajándékozzanak meg, aztán küldjenek utamra. De én azt mondtam: "Alláhra, nem fogadok el semmit, amíg meg nem ismertetem az igazhivők fejedelmét a többi testvérem sorsával, és meg nem győzöm róla, hogy milyen szűkszavú vagyok." Erre a kalifa így szólt: "No hát tölts a fülünkbe egy szép történetet, valami szellemeset és kellemeset." Megint belekezdtem a mesébe.
|
|
|
