Éjszakánként esett az eső, reggelre mindig kisütött a nap. Az ilyen időt kedvelik a virágok. Nyíltak és pompáztak, illatoztak olyannyira, hogy a kilencvenhét éves öreg varjú azt mondta, még egy tavaszon sem látott ennyi csodaszép virágot.
Szavamra mondom, gondban lennék, ha meg kellene jelölnöm, melyik a legszebb közülük tette hozzá. De bár semmit se mondott volna! Mert Szarkáné asszonyom, aki mindig éppen ott van, ahol semmi keresnivalója nincsen, ezt már úgy adta tovább, hogy holdtölte reggelén szépségverseny lesz a Nagyréten, és a győztes Virágkirálynő marad, amíg el nem hervad! Mikor azt a virágok meghallották, összecsapták levélkéiket. Némelyek azt mondották, ostobaság az egész szépségverseny, és a legnagyobb ostobaság, hogy virágkirálynő uralkodjék erdőn-mezőn, mikor arra semmi, de semmi szükség. A kevésbé okos, hiú virágok azonban azt gondolták.
Ha Virágkirálynő leszek, mindenkinek parancsolhatok majd!
Nosza, szalajtották az ismerős lepkéket, szitakötőket a Nyírfapatikába szépítőszerekért méhpempőért, pirosítóért, fehérítőért, kékítőért, kinek mire volt szüksége.
Nyírfamanó kint üldögélt a patikának berendezett faodú előtt, és Bogáncs Birinek, a borzas tündérkének magyarázta, milyen pompás hajnövesztő szer készül a zsenge nyírfahajtás főzetéből.
Nem titok, tehát elmondhatom, hogy a medvék is ezzel kenegetik molyrágta bundájukat. Ha pedig valamelyik hőscincérnek csatában levágják a bajszát, vesz ebből a csodaszerből, s három nap múlva akkora bajusszal sétál.
Bogáncs Biri sohasem tudta meg, mekkorára nő a cincér bajsza. A fák közül ugyanis egész sereg lepke, darázs, szitakötő, poszméh rajzott elő. Legtöbbjük szárnyára a virágok ráírták, milyen szépítőszerekből mennyit rendelnek.
Pirosítót kérünk! Arcvizet! Bibesárgító festéket! Sziromgöndörítő csipeszeket! zsongtak, bongtak a virágok küldöncei. Olyan sokan voltak, hogy Nyírfamanó rábeszélte Bogáncs Birit, segítsen egy kicsit a csomagolásban, kiszolgálásban. Rövidesen már a pult mögül hallatszott Bogáncs Biri vidám dudorászása.
Keverem, kavarom,
Tégelyekbe berakom,
Púder kell vagy bibefesték,
Van itt minden, tessék, tessék.
És buzgón osztogatta a kis fakéreg, tégelykéket. Tessék, tessék, saját találmányom!
Mikor végre az utolsó bogárvevő is elment, Nyírfamanó megköszönte a segítséget.
Vigyél néhány tégelyt a saját találmányodból!
A tündér kuncogva rázta borzas fejét.
Elég szép vagyok magamnak így is azzal fürgén tovaszárnyalt.
Három nap múlva zengő rigófüttyre, szapora harkálykopogásra ébredt az erdő.
Szépségverseny! Szépségverseny! Kiabált Szarkáné asszonyom. Ébredjetek virágok! Indul a bizottság!
Bizony a szajkó, a levelibéka és a szőrőshernyó már útra kelt, hogy virágról virágra járva megállapítsák, ki a legszebb erdőn-réten. Először a rózsához mentek. A szajkó szemüveget tett fel, hogy jobban lásson. Mindnyájuk meglepetésére azonban a rózsa csak tüskéit mutatta nekik. Virágarcát elrejtette mélyen a levelek közé. Ráadásul még azt mondotta.
Szörnyű ostobaság ez a szépségverseny! Nem óhajtok részt venni benne!
De kedves rózsa! Kiáltott a szőrös hernyó elképedve. Hisz tegnap még azt hangoztattad, hogy feltétlenül meg akarod nyerni a szépségversenyt!
Hagyjatok békében! Jött a rózsa hangja fojtottan a levelek közül. A bizottság és az egybegyűlt kíváncsiak serege kénytelen kelletlen továbbment. A levelibéka maradt csak hátra, hogy négyszemközt beszélhessen a rózsával, és megtudakolhassa, miért gondolta meg magát egyik napról a másikra. Mikor azonban félre akarta hajtani a zöld leveleket, a rózsa úgy megszúrta töviseivel, hogy a levelibéka bosszús brekegéssel társai után ugrándozott. Azok már akkor a tulipán előtt álltak.
Érthetetlen! Megfoghatatlan! Mondogatták. A tulipán is eltakarja az arcát, és nem akar részt venni a szépségversenyen!
A tulipán körül ott repdestek tisztelői, akiknek előző este elárulta, hogy ő lesz a legszebb. A kőrisbogár már hajnal óta állt egy szomszédos fatönkön, kezében a szitakötőtől kölcsönkért keskeny filmfelvevő géppel. Hiába volt azonban minden unszolás, zsongás, dongás, döngicsélés, a tulipán nem volt hajlandó arcát megmutatni.
Ugyanígy jártak a liliommal és a kardvirággal, a szegfűvel, a dáliával és minden virággal, amelyik nemrég még nagy lelkesedéssel készült a szépségversenyre.
Nem találok szavakat! Mondta végül a szajkó. Itt valami titok lappang!
A titkot Szarkáné asszonyom pattantotta ki. Véletlenül épp akkor repült át a rét felett, midőn a déli melegtől eltikkadt virágok bóbiskolás közben fedetlenül hagyták arcocskájukat.
Kecskeszakálla van a tulipánnak! Bajuszuk, szakálluk nőtt a virágoknak! rikoltott Szarkáné asszonyom olyan hangosan, hogy még a föld alatt hűsölő vakondokok is meghallották. Erdő, mező nevetéstől visszhangzott. Nyírfamanó úgy hahotázott, hogy könnyei potyogtak.
Hallod-e, te borzas tündér! Intett az arra sétáló Bogáncs Birinek. Nem kevertél te bajusznövesztőt ahhoz a bizonyos találmányodhoz?
Dehogynem! Válaszolta Bogáncs Biri készségesen. Éppen abból állt a találmányom, hogy a szépítőszerekhez egy kis bajusznövesztőt adagoltam. Gondoltam, ha már szépségverseny van nálunk, legyen sokáig emlékezetes.
