Benedek Elek: Ezüst tollú, arany csőrü réce...
Egy kis leánykának, szegénykének
- Ő róla szól e bús történet -
Volt egyszer egy kedves jószága:
Ez volt az egész gazdagsága.
Mi volt a jószág? Egy kis réce,
Szegény kislánynak nevelése.
Csak ő itatta, ő etette,
És őrködött folyton felette.
S nőtt a kis réce napról napra,
Gurult, gurult, akár a labda.
S mikor elhullt sárga pihéje,
Szin-ezüst toll nőtt helyére.
Hát a csőre! Ilyet ki látott?
Az meg lassan aranyszint váltott.
Csudájára jártak a népek:
Sohasem láttak ilyen szépet.
Bejárt a hire messze földet,
És jöttek gazdag úri hölgyek:
Mind, aki látta, kérve kérte,
Arany pénzt is igértek érte.
Szegény kislánynak özvegy anyja,
Soha, sohasem volt aranya.
S lám, a récétől mégsem válik:
"Nem adom, tartom mindhalálig!"
De egyszer, hajh! a kis kunyhóra
- Épp éjfelet ütött az óra -
Leszállt a gond, le a nagy bánat:
"Oh, jaj, mi lelte az éd's anyámat!?"
Nap múlik napra, s nincs könnyebbség,
Gyötri az anyát nagy betegség.
Mindenük elfogy patikára -
A réce marad utoljára.
Nincs más egyéb, nincs, csak a réce,
- Eláll a kislány szivverése, -
De nem haboz, im ölbe kapja,
Kedves jószágát most eladja.
S amiért az aranyat keveslette,
Egy kis üveg elég érette.
Egy kis üveg, de benne élet...
- Ennyi és nem több e történet.
|
