Születésnapi újság Ajándék újságok 12 14 oldalas szülinapi újság gólyahír
Csodaszarvas régiség- Könyv Portál
Csodaszarvas Kulturális és Műkereskedelmi Portál: online piactér antik műtárgy  kortárs régiség könyv
Belépés | Regisztráció
Keresés az Antikrégiség.hu Piactéren Részletes keresés >>>
Kövesse az Antikrégiség.hu Portált Facebookon!!


Régiség kategóriák:
RSS feliratkozás: Antik bútor Antik bútor (5853)
RSS feliratkozás: Bélyeg Bélyeg (3176)
RSS feliratkozás: Egyéb régiség Egyéb régiség (4218)
RSS feliratkozás: Ékszer Ékszer (465)
RSS feliratkozás: Ezüst, fémtárgy Ezüst, fémtárgy (967)
RSS feliratkozás: Festmény Festmény (3349)
RSS feliratkozás: Grafika, rézkarc Grafika, rézkarc (524)
RSS feliratkozás: Hangszer Hangszer (684)
RSS feliratkozás: Képeslap Képeslap (1412)
RSS feliratkozás: Lámpa, csillár Lámpa, csillár (1060)
RSS feliratkozás: Militária, fegyver Militária, fegyver (853)
RSS feliratkozás: Műszaki tárgyak Műszaki tárgyak (1875)
RSS feliratkozás: Néprajzi tárgy Néprajzi tárgy (471)
RSS feliratkozás: Óra Óra (913)
RSS feliratkozás: Papírrégiség Papírrégiség (1316)
RSS feliratkozás: Pénz, érme Pénz, érme (1807)
RSS feliratkozás: Porcelán, kerámia Porcelán, kerámia (4312)
RSS feliratkozás: Szobor Szobor (878)
RSS feliratkozás: Textil, szőnyeg Textil, szőnyeg (1192)
RSS feliratkozás: Üveg, kristály Üveg, kristály (1125)
RSS feliratkozás: Vallási tárgyak Vallási tárgyak (247)


Könyv kategóriák:
RSS feliratkozás: Antik könyv Antik könyv (1863)
RSS feliratkozás: Életmód, egészség Életmód, egészség (245)
RSS feliratkozás: Gasztronómia Gasztronómia (166)
RSS feliratkozás: Gazdaság, üzlet Gazdaság, üzlet (55)
RSS feliratkozás: Gyerekkönyv Gyerekkönyv (482)
RSS feliratkozás: Idegen nyelvű Idegen nyelvű (375)
RSS feliratkozás: Irodalom, regény Irodalom, regény (1627)
RSS feliratkozás: Lemez, CD, DVD Lemez, CD, DVD (1072)
RSS feliratkozás: Műszaki könyv Műszaki könyv (355)
RSS feliratkozás: Művészeti könyv Művészeti könyv (854)
RSS feliratkozás: Nyelvkönyv, szótár Nyelvkönyv, szótár (175)
RSS feliratkozás: Régi diafilm Régi diafilm (156)
RSS feliratkozás: Régi újság, folyóirat Régi újság, folyóirat (1650)
RSS feliratkozás: Sport Sport (167)
RSS feliratkozás: Tankönyv Tankönyv (509)
RSS feliratkozás: Történelem Történelem (497)
RSS feliratkozás: Tudományos könyv Tudományos könyv (478)
RSS feliratkozás: Útikönyv, földrajz Útikönyv, földrajz (259)
RSS feliratkozás: Vallási könyv Vallási könyv (560)


Galéria: online tárlatok
RSS feliratkozás: Festmény kiállítás Festmény kiállítás
RSS feliratkozás: Fotográfia kiállítás Fotográfia kiállítás
RSS feliratkozás: Iparművészet Iparművészet
RSS feliratkozás: Kerámia kiállítás Kerámia kiállítás
RSS feliratkozás: Szobor kiállítás Szobor kiállítás
RSS feliratkozás: Textil kiállítás Textil kiállítás
RSS feliratkozás: Történelmi kiállítás Történelmi kiállítás
Segítség:
Hogyan adjak el?
Hogyan vásároljak?
Kövessen minket!
Kövesse az Antikrégiség.hu TV adásait a YOUTUBE-on!
Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Twitteren!! Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Twitteren!!
Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Facebookon!! Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Facebookon!!
Hirdetések
Csodaszarvas ebolt

Antikrégiség.hu Mesetár - Csonka és sánta pajtás

Vissza az összes meséhez
 
Megosztás
Oldal felvétele a könyvjelzők közé Tovább küldés emailben Nyomtatás

Csonka és sánta pajtás

Gyűjtötte: Benedek Elek


Volt egyszer egy király, s annak egy szép felesége. Úgy éltek, mint két gerlicemadár, de nem sokáig tartott ez a tubicás élet, mert a királyné nehéz beteg lett, s meg sem gyógyult többet. Mikor a királyné megérezte a halálát, azt hagyta az urának, hogy csak úgy házasodjék meg másodszor, ha hozzá hasonlatos szép leányt talál.

A király megesküdött erre, s egy óra sem telt belé, meghalt a királyné. Sírt a király keservesen, majd megölte a búbánat, de hogy eltelt az esztendő, gondolta magában, mégiscsak megházasodik, mert asszony nélkül nincs a háznak igaz ékessége. Elindult hát világgá, bejárt több országot, látott is sok szép leányt, de olyan szépet, amilyen az ő felesége volt, sehol sem talált.

Visszajött a király nagy búval-bánattal, s attól fogvást nem látta többet senki lélek a király mosolygását, piros arca meghaloványodott, s úgy leszakadt a hús a testéről, hogy a csontja is zörgött.

Volt a királynak egy jövendőbe látó szakácsa, s ez hogy látta a királynak pusztulását, mondotta neki:

- Felséges királyom, rossz néven ne vegye mondásom, fogadja meg a tanácsomat, mert különben egy esztendő sem telik bele, kisorvad az árnyékvilágból.

- Tudom én azt, fiam, de mit csináljak. A feleségemnek esküszóval fogadtam, hogy addig meg nem házasodom, míg hozzá hasonlatos szép leányt nem találok. Több országot bejártam, sok szép leányt találtam, de olyan szépet, olyan gyönyörűt, amilyen a feleségem volt, nem láttam, hírből sem hallottam.

- Felséges királyom - mondotta a szakács -, van egy olyan szép leány, igaz, hogy több nincs is. Az óriáskirály leánya ez. Hanem azt is mondom, hogy erős próbákat kell kiállani ezért a leányért.

- Nem bánom én, megpróbálom, csak mondjad, ha olyan soktudó vagy, hogy mit csináljak.

- Azt, hogy válasszon ki a katonáiból egy ezered huszárt, egy ezered granátérost s egy ezered bakát, hadd kísérjék Óriásország határáig. A katonák tovább ne menjenek, maradjanak a hátáron, felséged pedig menjen egyenest az óriáskirály városába, ott is a király palotája elé. A palota előtt három aranyoszlop van, de ha nem bízik az erejében, a harmadikhoz kösse a lovát, akkor nem állítja a király nehéz próbára.

Ahogy ezt mondotta a jövendőbe látó szakács, a király mindjárt nekicihelődött, készülődött, s indult a három ezered katonával Óriásországba. A katonákat ott hagyta Óriásország határán, aztán ment egymagában, meg sem állott a király kapujáig. Csakugyan három aranyoszlop volt a kapu előtt, de a király a harmadikhoz kötötte a lovát: gondolta magában, jobb alul kezdeni.

Na, megköti a lovát, s abban a pillanatban nagyot csendül az aranyoszlop. A csendülésre kiszaladt az óriáskirály leánya, de mikor látta, hogy ez az idegen vitéz a harmadik oszlophoz kötötte a lovát, mindjárt visszafordult, s mondta az apjának:

- Megint jött egy vitéz szerencsét próbálni, de a harmadik oszlophoz kötötte a lovát. No, ez tudom, egy próbát sem áll ki.

Azonközben felment a király, mondja, hogy ki s mi, miért jött, az óriáskirály fogadja:

- Hozott Isten, királyi pajtásom! Tetszik nekem formád, de hiába tetszik, ha a próbát ki nem állod. Az a próba, hogy kösd fel a leányom kardját meg a tarsolyát, a fegyverét töltsd meg, a lovára ülj fel, s menj vele vadászni. Állod-e a próbát?

- Állom - mondotta a király.

Egyszeriben hozták a királykisasszony kardját, s tarsolyát. Akkora volt a kard is, a tarsoly is, hogy két óriás cipelte, s ugyancsak izzadtak belé.

- No, kösd fel!

Próbálta a király mindenféleképpen, de olyan hosszú volt a kardkötő, hogy nem érte végét-hosszát, belegabalyodott egészen, s a kardot is hiába próbálgatta, meg sem tudta emelinteni.

Aztán hozták a fegyvert. Akkora volt, mint egy ágyú. Hozzá sem nyúlt a király, ugyan minek nyúlt volna?

Akkor kimentek az udvarba, s az istállóból kieresztették a királykisasszony paripáját. Ez meg akkora volt, mint egy ház, s ahogy meglátta a királyt, nagyot fújt, s egyenest a királynak iramodott, hogy levágja az előlábával. De bezzeg a királynak inába szállt a bátorsága, s esze nélkül szaladt fel a palotába.

- Hohó, barátom - mondotta az óriáskirály -, nem a palotámban van a te helyed, hanem a tömlöcben, hogy ilyen gyáva létedre idejöttél az én leányomért!

Úgy bizony, tömlöc fenekére került a szegény király. Ám egy napot sem ült ottan, a király felhozatta, s mondta neki:

- Hallod-e, királyi pajtásom, ez órától fogvást te lész az én igáskocsisom, de előre megmondom, nehogy a korcsmára hordjad a zabot, mert te is úgy jársz, mint a másik.

No, az ugyan szépen járt, mert nem a lónak adta a zabot, hanem a korcsmába hordotta: a fél lábánál fogva felakasztotta a király egy oszlopra.

Hej, Istenem, búsult a király, majd meghalt bánatjában, hogy király létére ekkora nagy gyalázat találta, de mit volt mit nem tenni: az igáslovak mellé állott. Hanem jól látta s tudta ezt a jövendőbe látó szakács, s megesett a szíve a gazdája szomorú sorsán. Nagy hirtelen királyi ruhát csináltatott, felöltözött szépen, s három ezered katonával ő is elindult Óriásországba. A katonákat ő is a határon hagyta, s egyedül vágtatott a király kapuja elé, ott a lovát megkötötte, meg ám, mégpedig az első arany oszlophoz. Nagyot csendül-bondul az aranyoszlop, kiszalad a királykisasszony, mindjárt be is szalad, s mondja az apjának:

- Megint jött egy idegen vitéz! Úgy látszik, bízik az erejében, mert az első aranyoszlophoz kötötte a lovát.

Fölmegy a szakács, elmondja, hogy mit akar, s hozták egyszeriben a kardot meg a tarsolyt. De bezzeg ő nem gabalyodott a kardkötőbe, módosan a derekára kötötte a kardot is, a tarsolyt is. Akkor hozták a puskát, ezt meg fél kézzel felemelte, megcélozta az igáskocsis lábát, aki az oszlopon lógott, s olyan ügyesen találta, hogy a kocsis leesett az oszlopról, s fél lábbal továbbsántált nagy nehezen, s meg sem állott, míg ki nem sántált Óriásországból.

Ámult-bámult az óriáskirály, de gondolta, hogy hiszen volt, ahogy volt eddig, de a lóra nem ül fel, ha hét ördög lakozik is benne! Már akár lakott benne, akár nem, elég az, hogy a ló nem szaladott a szakácsnak, de sőt inkább melléje sompolyogott, dörgölődzött, még meg is nyalogatta, s engedte, mint egy kezes bárány, hogy felüljön rá. Fel is ült a szakács, s azzal, hopp! Keresztülugratott a kapun. Az óriás-királykisasszony is hirtelen fölpattant egy másik lóra, de mire keresztülugratott a kapun, a szakács úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Mit volt mit nem tenni, visszafordult nagy búsan, s mondta az apjának:

- No, édesapám, egy vitéz akadt, aki erősebb nálam, s az is itthagyott.

De még jóformán ki sem mondta ezt, jött a szakács királyi ruhában.

Hej, örült az óriás-királykisasszony! Egyszeriben elmátkásodtak, s ha a szakács akarja, mindjárt papot is hívnak, de ő azt mondta, hogy csak várjanak egy hetet. Csak azt várta a szakács, hogy szerét-módját ejthesse, lement az istállóba. Ott volt az ő gazdája, éppen a lovakat vakarta.

- Adj' isten! Ismer-e engem, felséges királyom?

Nézte, nézte a király, de nem ismerte meg.

- Úgy nézzen meg engem, hogy én a felséged szakácsa vagyok. Hamar vegye fel a ruhámat, s menjen fel a palotába, én már elmátkásodtam a királykisasszonnyal. Egy hét múlva lesz a lakodalom, esküdjék meg vele, én meg addig kocsis leszek felséged helyett.

Gondolt ide, gondolt oda a király, tegye-e, ne-e, mégis csak arra fordult a gondolatja, hogy fölvette a szakács királyi ruháját, ment egyenest a palotába. Nem vette észre sem a király, sem a királykisasszony a hamisságot, s mikor a hét kitelt, megtartották a lakodalmat, hét nap s hét éjjel szólott a muzsika, folyt a bor s a sok mindenféle drága lé.

Akkor a király lement a szakácshoz, s kérdezte:

- Hát most mit csináljak?

- Azt, felséges királyom, hogy menjen haza az országába. Az óriáskirály a legszebb paripáit ajánlja majd, de felséged csak mondja, hogy az igáslovakkal megy s az igáskocsissal.

Visszamegy a király a palotába, mondja az apósának, hogy haza akar menni.

- Jól van, fiam, ámbátor itt is maradhatnál, mert az én országom nagyobb a tiednél. Válaszd ki a legszebb hat lovat, azzal vidd haza a feleségedet.

Mondta a király:

- Nem kell nekem szép ló, apámuram. Messze van az én hazám, nehéz az útja, csak igásló győzi azt.

- Hát legyen a kedved szerint, hanem a legöregebb kocsisomat küldöm, nehogy bajotok essék.

- Csak hadd jöjjön az igáslovak kocsisa, apámuram, az ismeri legjobban a lovak szokását.

De így s de úgy, beszélt erre-arra az óriáskirály, mert mindenképpen szerette volna megakadályozni, hogy király legyen az igáskocsisa, hanem azt sem akarta megmondani a vejének, ki s mi legyen a kocsis, mégiscsak eleresztette az igáskocsist.

Na, felkészülődnek, útnak indulnak, de minekelőtte elindultak volna, a szakács odasuttintott a királynak:

- Felséges királyom, vigyázzon, mert a városon kívül van egy virágoskert, s mikor azon átmegyünk, a felesége azt kívánja, hogy állítsa meg a kocsist, s szakasszon neki három rózsát. Ám felséged kiáltson elé: hajts! Nehogy rózsát szakasszon, mert attól nem lesz szebb a királyné, amint mondja, hanem még háromszorta erősebb, mint most, s bizony akkor nem tudom, hogy bírunk-e vele!

Hát csakugyan, amikor a virágoskertbe értek, megszólalt a királyné:

- Jaj de szép rózsák! Szakassz le hármat, édes uram, majd meglátod, hétszerte szebb leszek!

- Hajts - kiáltott elé a király a kocsisnak -, nem érünk rá a rózsaszedésre!

A királyné szólni sem mert többet. Mikor a határra értek, a katonák, kik addig ott táboroztak, mind fölkerekedtek s kísérték a király kocsiját nagy bandaszóval, úgy mentek a király városába, ott meg kicsődültek a népek, vivátoztak, s hét álló hétig állott a dínomdánom, hejehuja, hogy ím, hazakerült a király, s feleséget hozott, éppen olyan szépet, amilyen az első volt.

Telt-múlt az idő, a király s a királyné úgy élt, mint két gilicemadár, de egyszer egy este valamin összeszólalkoztak, szóból szó kerekedett, s ha a király hirtelen ki nem szelel az ajtón, bizony csúful jár. Leszalad az istállóba, mondja a szakácsból lett kocsisnak, hogy mi történt, s vissza, sem mert menni, mert attól tart, hogy a felesége megagyabugyálja.

- Csak maradjon itt felséged - mondta a kocsis -, mindjárt lecsendesítem én a királynét!

Lekapott a szegről egy hétágú korbácsot, fölment a palotába, s mert, hogy sötét volt a szobában, a királyné nem ismerte meg, s folytatta a veszekedést. Egy-két szóval visszavágott a kocsis, aztán nagyot rittyentett a hétágú korbáccsal, s úgy megverte a királynét, hogy feküdt belé egy hétig. Ahogy megverte, leszaladt az istállóba, visszaküldötte a királyt, s a királyné szentül hitte, hogy az ura verte meg.

Hiszen hitte addig, ameddig, de egyszer a királynak országgyűlésbe kellett mennie, s ezalatt egy vén boszorkány bejárós lett a királynénál. Ez a vén boszorkány megmondta a királynénak, hogy nem az ura verte meg, hanem a kocsisa, s az az erős ember is, aki a próbákat kiállotta, a kocsis volt, azazhogy a szakács.

Hej, szörnyű haragra gerjedt a királyné! Hiszen ha legalább az ura verte volna meg!

No, szegény kocsis, most már jó éjszakát mondhatsz az életednek, mert a királyné, ahogy megtudta ezt a hamisságot, halálra szánta a kocsist s keserves életre az urát. A boszorkány azt tanácsolta, hogy tegye beteggé magát, mikor az ura hazajő, s mondja neki, hogy addig meg nem gyógyul, míg a kocsisnak a bal kezéből s a szívéből bárcsak egy falást nem eszik.

Meg sem várta, hogy hazajöjjön az ura, ágyba feküdt, nagyokat nyögött, hát még mikor az ura hazajött! Úgy nyögött, úgy jajgatott, hogy a királynak majd megszakadt a szíve.

- Mi bajod, feleség?

- Jaj, lelkem, uram, meghalok!

Összehívatta a király mind a leghíresebb doktorokat, s azok írtak a királynénak mindenféle csudaorvosságot, de a királyné csak nyögött, csak jajgatott. Egyszer aztán azt mondta az urának:

- Hallod-e, engem a doktorok nem gyógyítnak meg. Az éjjel álmomban megjelent egy ősz öregember, s azt mondta, hogy addig meg nem gyógyulok, míg annak a kocsisnak, aki idehozott, a bal kezéből s a szívéből egy falást meg nem eszem.

Elszomorodott erre a király, de azt mondta:

- Jól van, feleség, csak meg ne halj, én azt is megteszem: levágatom a kocsis bal kezét, s kivétetem a szívét, ámbátor mindég hűséges emberem volt.

Lement a király nagy búsan az istállóba, de nem mert szólni a kocsisnak, az kérdezte meg hát:

- Miért búsul, felséges királyom?

- Hej - sóhajtott a király -, meg sem is merem mondani neked!

- Ne is mondja felséges királyom, mert én úgyis tudom. Azt akarja a királyné, hogy vágassa le a bal kezemet, s vetesse ki a szívemet, mert ha abból nem eszik, meghal. Hiszen nem bánom, vágassa le felséged a bal kezemet, csak a szívemet ne vétesse ki, mert jó lesz ahelyett egy esztendős malac szíve is, úgysem ismeri meg a királyé. Én meg elmegyek világgá, csak adjon felséged pénzt, elegendőt.

A könnye is kicsordult a királynak erre a beszédre, fájt a szíve erősen, hogy az ő hűséges emberének le kell, vágassa a bal kezét, de mégiscsak levágatta, ám a szívét csakugyan nem vétette ki, hanem ehelyett egy esztendős malacnak a szívét vitte föl a királynénak.

- Itt van, édes feleségem, a kocsisnak a keze s a szíve.

Hej, nagyot kacagott erre a királyné, kiugrott az ágyból, s mondta:

- Nem eszem én sem a kezéből, sem a szívéből, csak azt vártam, hogy elpusztítsd azt a gazembert!

Azzal megfogta a királyt, s úgy megverte, hogy minden csontja ropogott belé, aztán kikergette az udvarból, de elébb esküszóval meg kellett fogadni a királynak, hogy kondás lesz, s senkinek meg nem mondja, hogy király volt valaha!

Úgy is lett, ahogy a királyné akarta. Most már övé volt az egész ország, úgy élt, ahogy akart, nem félt senkitől, mert ő volt az országban a legerősebb.

Ezalatt a csonka kocsis ment, mendegélt hegyeken-völgyeken át, országról országra, s ím, egyszer csak találkozik azzal az emberrel, akit az óriáskirály udvarában lelőtt az oszlopról. Megszólítja a sánta embert:

- Hová, merre, földi?

- Bujdosom, földi.

- Hát engem ismersz-e?

- Nem én.

- Pedig én szabadítottalak meg az óriáskirály udvarában az oszlopról. Lásd, én is, de megjártam!

Elmondta a sánta embernek, hogy járt, mint járt. Egyszeriben erős barátságot fogadtak, s együtt mentek tovább. Mennek, mendegélnek, estére rengeteg erdőbe érnek, s ottan megállapodnak.

- Hallod-e, Sánta pajtás - mondotta a csonka kocsis -, tovább ne is menjünk, maradjunk itt.

- Nem bánom, Csonka pajtás, maradjunk itt.

Hamarosan kalibát csináltak, s csak eleségért jártak ki az erdőből, ott éltek, onnét el sem kívánkoztak. Hanem ahogy telt-múlt az idő, azt találja mondani Csonka pajtás:

- Hallod-e, Sánta pajtás, jó volna, ha egy leányt hoznánk ide, aki süssön-főzzön s mosson nekünk.

- Bizony jó volna, Csonka pajtás, de hová menjünk leányért?

- Tudom én azt, Sánta pajtás. Az erdő mellett van egy város, abban lakik egy özvegy királyné, annak három leánya. Hozzuk el a legkisebbiket.

- Jól van, Csonka pajtás, de hogy hozzuk el?

- Úgy, Sánta pajtás, hogy taligát csinálunk, abba te beleülsz, én meg a városba húzlak, éppen a templom elé. A királyné mindennap jár a templomba, elöl, megy ő, utána egyenkint a leányai, úgy osztogatják a koldusoknak az alamizsnát. Mikor a legkisebb királykisasszony alamizsnát ad neked, hirtelen kapd föl a taligára, én meg úgy elszaladok veletek, mint a szél.

Megcsinálják a taligát, bemennek a városba, a templom előtt megállanak, Sánta pajtás keservetesen énekelt: adjanak, adjanak, amit Isten adott. Mert, hogy látták a sántaságát, adott mindenki jó szívvel, amit adhatott: adott a királyné is, a két idősebb leánya is, utoljára a kicsi királykisasszony is. Na, amint a pénzt nyújtotta Sánta pajtásnak, ez hirtelen felkapta a taligára, Csonka pajtás, meg uccu! Szaladt velök, mint a szél, s egy szempillantás alatt úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. A királyné a templomban vette észre, hogy hibádzik a legkisebb leánya: kérdi az idősebbeket, de azok nem láttak, hallottak semmit: kiszaladnak a templomból, kérdik a koldusokat, s ezek meg is mondják, hogy ők bizony látták, amint két koldus elszaladt a királykisasszonnyal.

Keresték a királykisasszonyt mindenfelé, a városban, az országban, idegen földön, de hírét-nyomát sem találták sehol. Bezzeg hogy mindenütt keresték, csak az erdőben nem. Ott a királykisasszonynak jó dolga volt, főzött-sütött, mosott, sepergetett, Csonka meg Sánta pajtás vitt neki minden jót, mit szeme-szája kívánt. Egyszer azonban mit látnak, mit nem, azt látják, hogy a királykisasszony soványodik, halaványodik. Nem tudták elgondolni, mi baja lehet, hiszen étele-itala kijárt bőségesen, de hiába kérdezték, faggatták, a királykisasszony nem felelt, csak nézte a földet nagy szomorán.

Hát azért soványodott, haloványodott a királykisasszony, mert minden áldott reggel, amint Csonka meg Sánta pajtás elment hazulról, odament a kalibába egy vén boszorkány, ez csak ránézett a leányra, s az abban a pillanatban hanyatt esett, meg sem tudott mozdulni. Akkor a vén boszorkány ráfeküdt a leány mellére, s úgy szívta a vérét, drága piros vérét. Ettől soványodott, ettől haloványodott a leány, de nem mert szólni, mert a boszorkány megfenyegette, hogy ha szólni talál Csonka meg Sánta pajtásnak, szörnyű halálnak halálával halatja meg.

Mondja Csonka pajtás Sánta pajtásnak:

- Hallod-e, Sánta pajtás, kifogyunk a leányunkból. Holnap reggel elbújok a kalibába, te meg egy fejszével húzódj a kaliba mögé, hadd lássuk, ki jár ide, mert, bizony mondom, jár ide valaki.

Úgy tettek, ahogy határozták, s hát csakugyan jött a boszorkány. Azt hitte, hogy Csonka meg Sánta pajtás kiment az erdőbe vadászni, bement hát nagy bátran a kalibába, ránézett a leányra, s ím, az csak ledöndült a földre, mint egy darab fa, akkor meg a vén boszorkány a mellére borult, s úgy szívta a vérét, drága piros vérét.

Haj, előszökik Csonka pajtás, megragadja a boszorkányt, s kiáltja Sánta pajtást:

- Ide, hé, ide! - s míg Csonka pajtás fogta, Sánta pajtás a fejszével minden csontját-bontját összetörte a boszorkánynak. De üthették-verhették, minden csontját-bontját összetörhették, a szuszt nem tudták kiverni belőle.

- Ne üssetek - könyörgött a boszorkány -, hagyjátok meg életemet, s olyan forráshoz viszlek, hogy kezetek-lábatok újra nő a vizétől!

Abbahagyták az ütést, s a boszorkány el is vezette egy forráshoz. Sánta pajtás mindjárt belé akarta dugni a lábát, de Csonka pajtás nem engedte.

- Várj, elébb próbáljuk meg ággal!

Letört egy ágat, a forrásba mártotta, s hát az ág lángra lobbant, s egyszeriben porrá égett.

Több sem kellett Csonka meg Sánta pajtásnak, ütötték a boszorkányt, ahogy bírták, de a boszorkány megint könyörgésre fogta, s megesküdött, hogy most az igazi forráshoz vezeti, csak hagyják meg az életét.

Viszi a másik forráshoz, de Csonka pajtás ezt is megpróbálta elébb egy ággal, mégpedig száraz ággal, s hát, ahogy belémártotta, a száraz ág egyszeriben megelevenedett, levelet hajtott, szépen kizöldült. Most már Csonka belemártotta csonka karját, Sánta is a lábát, s ím, Csonkának keze nőtt, Sántának lába, hanem azért a boszorkányt, hogy többet senki lelket ne sanyargathasson, addig verték, míg a szuszát ki nem adta.

Telt-múlt az idő, a királykisasszony, hogy a boszorkány többet nem szívta a vérét, olyan piros lett, mint az égő piros rózsa, s hétszerte szebb, mint annak előtte. Azt mondja egyszer Csonka pajtás Sánta pajtásnak:

- Sánta pajtás, egyet mondok, kettő lesz belőle. Valamelyik kettőnk közül vegye feleségül a királykisasszonyt. Kérdezzük meg, melyünkhöz húzódik inkább a szíve.

- Nem bánom, Csonka pajtás, kérdezzük meg.

Este, hogy hazatértek a vadászatból, meg is kérdezték, hogy melyiket szereti. A leány azt mondta:

- Én mind a kettőt szeretem.

- De melyünkhöz húz jobban a szíved? - kérdezte Csonka pajtás.

Felelte a leány:

- Tehozzád, Csonka pajtás.

No ha úgy, hát legyen úgy. Csonka pajtás feleségül vette a királykisasszonyt. Hanem Sánta pajtás erősen szomorú volt. Mondta Csonka pajtás:

- Ne búsulj, Sánta pajtás, neked is szerzünk feleséget! Van még a királynénak két leánya.

Csonka pajtásnak volt pénze elegendő, csináltatott magának is, Sánta pajtásnak is szép királyi ruhát, de még a feleségének is, s úgy mentek a királyné városába, de Csonka pajtás megparancsolta a feleségének, hogy sűrű selyemfátyollal takarja el az arcát, nehogy odahaza megismerjék, így mentek a királynéhoz, s ott Csonka pajtás mindjárt eléadta, hogy az ő királyi pajtása háztűznézőbe jött.

Mondta a királyné:

- Hozott a szerencse, éppen jókor jöttetek, mert a legidősebb leányomat most adtam férjhez, s még csak egy leányom van párja nélkül.

Kérdezte Csonka pajtás:

- S nincs több leánya felségednek?

- Volt még egy, de azt két koldus elrabolta.

Merthogy a királykisasszonynak tetszett Sánta pajtás, egyszeriben megtartották a lakodalmat. Akkor aztán Csonka pajtás felesége is levetette arcáról a sűrű selyemfátyolt.

Hej, Uram, Jézus, lett öröm! Hét álló hétig állott a hejehuja, dínomdánom, lakodalom, s hogy annak vége lett, a királyné Csonka pajtásnak adta az országát, s királyságát, Sánta pajtást pedig főfőgenerálisnak tette. De Csonka pajtásnak nem sokáig volt maradása az országban, mert eszébe jutott az ő volt királya, akiről tudta, hogy keserves sorra jutott. Elbúcsúzott a feleségétől, s hatlovas hintón elment az ő volt királyának az országába, s ím, csakugyan meg is találta a királyt egy pusztaságon, amint disznókat őrzött szegény feje. Leszáll a hintóból, megy a kondáshoz, s kérdi:

- Mit csinál, felséges királyom?

Felelte a király:

- Nem vagyok én király, kondás voltam mindég.

- Hát engem ismer-e?

- Nem ismerem.

- Pedig én felséged volt szakácsa vagyok, akinek a bal kezét levágatta a királyné kívánságára. Ne búsuljon felséged, mert lám, újra kinőtt a karom, most én is király vagyok, s azért jöttem, hogy felségedet visszavigyem illő helyére.

De a király semmiképpen sem akart visszamenni, erővel fogta meg Csonka pajtás, s úgy ültette maga mellé a hintóba. Egyenest behajtott a király udvarába, fölmennek a palotába, s mondja ott Csonka pajtás a királynénak:

- Ismeri-e felséged ezt az embert?

- Nem ismerem.

- Hát tudja meg, hogy ez az ember a felséged ura. Én meg az az ember vagyok, akinek a bal kezét s a szívét felséged meg akarta enni!

Hej, megijedt a királyné, térdre esett, s úgy könyörgött Csonka pajtásnak, hogy csak ne bántsa, úgy bánik ezután az urával, mint a hímes tojással.

Egyszeriben langyos fürdőket csináltatott az urának, királyi ruhába öltöztette, cirókálta-marókálta, hízelkedett neki.

Akkor azt mondta Csonka pajtás:

- Hát aztán így legyen ezentúl is, mert ha meghallom, hogy rosszul bánik az urával, idejövök, s bizony mondom, megbánja felséged.

Azzal Csonka pajtás visszament az országába, s többet nem is kellett visszajőni az ő volt királyának az országába, úgy élt a király s a királyné, mint két gilicemadár.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.
Legfrissebb mozgóképes hírünk:
Legfrissebb fórum témáink:
Porcelán monogram
Tudnátok nekem segíteni hogy ki lehet a festő?
Festmény szignó
Festmény0305
Kik rejtőznek a szignók mögött?
porcelán jelzések
melyik korból származhat,és mennyit érhet?
kor meghatározás
Mikor készülhetett?
Sziasztok!
 
RSS feliratkozás: Hírek ÖSSZES HÍRRSS feliratkozás: Árverési hírek ÁRVERÉSI HÍREKRSS feliratkozás: Kulturális hírek KULTURÁLIS HÍREKRSS feliratkozás: Történelmi hírek TÖRTÉNELMI HÍREKRSS feliratkozás: Mozgóképes hírek VIDEÓKRSS feliratkozás: Antikrégiség.hu Mesetár MESETÁRRSS feliratkozás: Naptár időpontok NAPTÁR
Legfrisebb hírek:
További hírek >>
Legfrissebb fórum témáink:
Porcelán monogram
Tudnátok nekem segíteni hogy ki lehet a festő?
Festmény szignó
Festmény0305
Kik rejtőznek a szignók mögött?
porcelán jelzések
melyik korból származhat,és mennyit érhet?
kor meghatározás
Mikor készülhetett?
Sziasztok!
Antikregiseg.hu műkincsportál: Régiségbolt és Antikvárium egy helyen
Csodaszarvas műkereskedelmi portál

Honlapunkról
Hogyan adhatok el?
Hogyan vásárolhatok?Ingyenes hirdetésfeladás!

Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Írjon nekünk!
Hírlevelet kérek

Művész adatbázis
Művészeti fogalomtár
Antikrégiség.hu Mesetár Antikrégiség.hu Akadémia

Videók
Árverési hírek
Kulturális hírek
Történelmi hírek

KÖVESSEN MINKET: Facebook KÖVESSEN MINKET: Twitter KÖVESSEN MINKET: Youtube KÖVESSEN MINKET: Google+ KÖVESSEN MINKET: Pinterest
© 2019 Antikrégiség.hu | Hírlevél | Elérhetőség | Üzletszabályzat | Médiaajánlat | Szerzői jogok | Antikrégiség.hu adatvédelmi elvei