A tyúkocska halála
Volt egyszer egy kakaska, meg egy tyúkocska. Ez a kakaska, meg ez a tyúkocska kiment a hegyre, ott kipirgéltek, kapargáltak s egyszerre csak a tyúkocska egy mogyorót talált. Nézi, nézi, forgatja, soha még mogyorót nem látott, - bizony ha nem, megpróbálja, mi a csuda - s kip, kop, bekapja. Az ám, bekapta, de a torkán akadt a mogyoró, nem ment se lefelé, se kifelé, na, szegény tyúkocska, vége az életednek, megfulladsz, de mindjárt.
- Édes kakaskám, könyörgött a tyúkocska, szaladj s hozzál vizet, mert különben megfulladok.
Szaladt a kakaska a kúthoz s mondta:
- Kútacskám, adj vizet, tyúkocska bekapott egy nagy mogyorót s meg akar fulladni.
Felel a kút:
- Jó szívvel, csak eredj, szaladj be a menyasszonyhoz, kérd el tőle a vedret.
Szaladt a tyúkocska a menyasszonyhoz:
- Menyasszony, add ide a vedret, vedret adom kútnak, kút ad nekem vizet, vizet viszem tyúkocskának, a ki bekapott egy nagy mogyorót s meg akar fulladni.
Mondta a menyasszony:
- Szaladj, hozd el a koszorucskámat, ahol van ni, egy fűzfa ágán s akkor adok neked vedret.
Szaladt a kakaska a fűzfához, levette ágáról a koszorucskát, vitte a menyasszonynak, menyasszony odaadta a vedret, vedret vitte kútnak, kút adott vizet, vizet vitte tyúkocskának, de már vihette, mire odaért, megfulladt a tyúkocska.
Hej, istenem, sírt a kakaska, hogy zengett belé hegy, völgy, erdő, mező s jöttek az állatok mindenfelől a temetésre. Volt a szomorú gyülekezetben hat egerecske is, ezek csináltak egy kis kocsit, a tyúkocskát ráfektették, aztán a kocsi elé fogóztak s vitték a tyúkocskát a temetőbe. Amint mentek elébb-elébb, szembe jön velök a róka s kérdi:
- Hová, hová, kakaska?
- Temetem a tyúkocskámat, felelt a kakaska.
- Mehetek-e veletek?
- Jöhetsz, jöhetsz, de csak a kocsi farkán.
Azzal a róka feltelepedett a kocsi farkára, utána a medve, a farkas, a szarvas, az oroszlán, s mindenféle erdei vadak. Így mentek tovább lassan, csendesen, szomorúan, aztán egy patakhoz értek.
- Hát itt most hogy megyünk át? sóhajtozott a kakaska.
A patak mellett feküdt egy szalmaszál, ez megszólalt s mondta:
- Ne búsulj, kakaska, én átalfekszem a patakon s rajtam átjöhettek.
Átfeküdt a szalmaszál a patakon, de ahogy az egerecskék ráléptek, "letörött a híd", az egerecskék vízbe estek s bele is fulladtak.
Akkor megszánta egy kő a kakaskát, ráfeküdt a patakra s kakaska ezen át húzta egymaga a szekerecskét, de mikor éppen kilépett a partra, megakadt a szekerecske, az a sok állat, ami a farkán ült, visszarántotta s mind akik ültek a szekér farkán, a vízbe beléfulladtak. Most már a kakaska egyedűl maradt a tyúkocskával, ásott neki egy gödröcskét, abba belétette, a sirt szépen felhalmozta, arra ráfeküdt s sírt, sírt keservesen. Addig sírt, hogy meghalt ő is.
Ha a kakaska is meg nem halt volna, az én mesém is tovább tartott volna.
|
