Mesetár: Jankalovics - Mese Népmese Mesék Népmesék
Antikregiseg.hu mûkincsportál: Régiségbolt és Antikvárium egy helyen
Csodaszarvas Kulturális és Mûkereskedelmi Portál: online piactér antik mûtárgy  kortárs régiség könyv
Keresés az Antikrégiség.hu Piactéren Részletes keresés >>>
Kövesse az Antikrégiség.hu Portált Facebookon!!


Régiség kategóriák:
RSS feliratkozás: Antik bútor Antik bútor (6367)
RSS feliratkozás: Bélyeg Bélyeg (3200)
RSS feliratkozás: Egyéb régiség Egyéb régiség (3754)
RSS feliratkozás: Ékszer Ékszer (342)
RSS feliratkozás: Ezüst, fémtárgy Ezüst, fémtárgy (857)
RSS feliratkozás: Festmény Festmény (3327)
RSS feliratkozás: Grafika, rézkarc Grafika, rézkarc (539)
RSS feliratkozás: Hangszer Hangszer (704)
RSS feliratkozás: Képeslap Képeslap (1418)
RSS feliratkozás: Lámpa, csillár Lámpa, csillár (1043)
RSS feliratkozás: Militária, fegyver Militária, fegyver (742)
RSS feliratkozás: Műszaki tárgyak Műszaki tárgyak (1992)
RSS feliratkozás: Néprajzi tárgy Néprajzi tárgy (414)
RSS feliratkozás: Óra Óra (835)
RSS feliratkozás: Papírrégiség Papírrégiség (1274)
RSS feliratkozás: Pénz, érme Pénz, érme (1665)
RSS feliratkozás: Porcelán, kerámia Porcelán, kerámia (4222)
RSS feliratkozás: Szobor Szobor (818)
RSS feliratkozás: Textil, szőnyeg Textil, szőnyeg (1226)
RSS feliratkozás: Üveg, kristály Üveg, kristály (1087)
RSS feliratkozás: Vallási tárgyak Vallási tárgyak (244)


Könyv kategóriák:
RSS feliratkozás: Antik könyv Antik könyv (1848)
RSS feliratkozás: Életmód, egészség Életmód, egészség (247)
RSS feliratkozás: Gasztronómia Gasztronómia (192)
RSS feliratkozás: Gazdaság, üzlet Gazdaság, üzlet (59)
RSS feliratkozás: Gyerekkönyv Gyerekkönyv (430)
RSS feliratkozás: Idegen nyelvű Idegen nyelvű (352)
RSS feliratkozás: Irodalom, regény Irodalom, regény (1692)
RSS feliratkozás: Lemez, CD, DVD Lemez, CD, DVD (1229)
RSS feliratkozás: Műszaki könyv Műszaki könyv (304)
RSS feliratkozás: Művészeti könyv Művészeti könyv (772)
RSS feliratkozás: Nyelvkönyv, szótár Nyelvkönyv, szótár (166)
RSS feliratkozás: Régi diafilm Régi diafilm (146)
RSS feliratkozás: Régi újság, folyóirat Régi újság, folyóirat (1701)
RSS feliratkozás: Sport Sport (168)
RSS feliratkozás: Tankönyv Tankönyv (513)
RSS feliratkozás: Történelem Történelem (478)
RSS feliratkozás: Tudományos könyv Tudományos könyv (458)
RSS feliratkozás: Útikönyv, földrajz Útikönyv, földrajz (235)
RSS feliratkozás: Vallási könyv Vallási könyv (579)


Galéria: online tárlatok
RSS feliratkozás: Festmény kiállítás Festmény kiállítás
RSS feliratkozás: Fotográfia kiállítás Fotográfia kiállítás
RSS feliratkozás: Iparművészet Iparművészet
RSS feliratkozás: Kerámia kiállítás Kerámia kiállítás
RSS feliratkozás: Szobor kiállítás Szobor kiállítás
RSS feliratkozás: Textil kiállítás Textil kiállítás
RSS feliratkozás: Történelmi kiállítás Történelmi kiállítás
Segítség:
Hogyan adjak el?
Hogyan vásároljak?
Kövessen minket!
Kövesse az Antikrégiség.hu TV adásait a YOUTUBE-on!
Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Twitteren!! Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Twitteren!!
Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Facebookon!! Csatlakozzon az Antikrégiség.hu közösségéhez és kövessen minket a Facebookon!!
Hirdetések

Antikrégiség.hu Mesetár - Jankalovics

Vissza az összes meséhez

Jankalovics

Gyűjtötte: Benedek Elek


Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren túl, a hármas üveghegyen is túl, volt egy fiatal király s annak szép felesége. Még esztendős házasok sem voltak, a királynak háborúba kellett mennie, s amíg idegen országban hadakoztak, a feleségét két aranyhajú gyermekkel áldotta meg az Isten: fiú volt az egyik, leány a másik. Haj de a királyné meg sem pillanthatta szívéről szakadt drága gyermekeit, mert az a vén banya, ki a királyt is dajkálta gyermekkorában, ellopta az aranyhajú gyermekeket, a helyükre két kopókölyket tett, a gyermekeket meg ládába zárta, s a ládát a tengerbe dobta. Mondjam, ne mondjam, hogy mért tette ezt a vén banya? Azért tette, mert szerette volna, ha a király az ő leányát veszi feleségül. No, ez úgy is lett, mert a király, ahogy hazajött a háborúból, a királynét bivalybőrbe varratta, a templom előtt derékig földbe ásatta, s szörnyű haragjában megparancsolta a népeknek, hogy mikor a templomba mennek, köpdössék le a királynét, mert, hogy őt oly erősen meggyalázta azzal a két kopókölyökkel, s a vén banya leányát feleségül vette.

Hiszen jól van, majd csak kisüt az igazság fényes napja, hadd lám, mi történt az aranyhajú gyermekekkel. Hát a láda csak úszott, úszott csöndesen, hol lemerült, hol fölmerült, mígnem beleakadt egy vén halász hálójába. Hazaviszi a halász a ládát, felnyitják a feleségével, bezzeg örültek, mikor meglátták az aranyhajú gyermekeket! A halásznak nem volt gyermeke, csak akkora sem, mint egy ütés tapló, örültek hát erősen, hogy a jó Isten rájuk tekintett, édes gyermekükként ápolták, dajkálták az aranyhajú gyermekeket, s mikor akkorára nevekedtek, iskolába is járatták.

Telt-múlt az idő, egyszer a halászné a kis leányt a kútra küldötte, de alig indult el, a korsó kiesett a kezéből, s puff! Ezer darabba tört. Sírt a kisleány keservesen, de a halászné nem bántotta, meg sem is dorgálta, hanem más korsót adott a kezébe. Azám, elindul ezzel a kisleány, s ámbátor úgy vigyázott rá, mint a szeme világára, hogy, hogy nem, ez a korsó is kiesett a kezéből, s eltörött.

Hazamegy a kislány nagy sírással-rívással, de a halászné most nem bántotta, csak annyit mondott: na, már az igaz, hogy ha az én leányom volnál, most megvertelek volna!

Ámult-bámult a kisleány, a szava is megfogott a nagy csudálkozásban, mert eddig azt hitte, hogy a halászné az ő édesanyja. Este, mikor hazajött a testvére az iskolából, mondja neki, hogy mit hallott. Csudálkozott a fiú is erősen, s azt mondta a testvérének:

- Bizony, ha nem apánk a halász, s nem anyánk a halászné, menjünk világgá, s addig járjunk-keljünk, míg édes szülénket meg nem találjuk.

Egyszeriben elhatározták, hogy világgá mennek, s meg is mondották a halásznak s a feleségének az akaratjukat.

Hiába kérték az öregek, maradjanak, hiába sírtak, az aranyhajú gyermekek megköszönték az öregeknek az irántuk való igaz szeretetet, elbúcsúztak keserves könnyhullatások közt, s világgá eredtek. A halászné sütött nekik három pogácsát, a halász adott három máriást: ezzel indultak világgá.

Mentek, mendegéltek, de még a falu határából ki sem értek, egy öreg koldus megállította:

- Jó gyermekek, adjatok valamit Isten nevében!

A királyfi kivett a tarisznyájából egy pogácsát s egy máriást, a koldusnak adta, s azzal továbbmentek. De egy puskalövésnyire sem mehettek, megint egy öreg koldus jött eléjök, s az is kért valamit Isten nevében.

A királyfi ennek is adott egy pogácsát s egy máriást.

Továbbmentek, mendegéltek, s hát megint megállítja egy öreg koldus:

- Adjatok, adjatok, amit Isten adott!

Még csak egy pogácsa volt meg egy máriás, s a királyfi ezt is odaadta. Továbbmentek, mendegéltek. Egyszer megszólal a leányka:

- Jaj de éhes vagyok, édes testvérem. Nézd meg, hátha van a tarisznyában egy kis morzsa bár!

Belenéz a királyfi a tarisznyába, s hát - halljatok csudát! - mind a három pogácsa ott volt a tarisznyában, de még a három máriás is!

Leülnek egy fa tövébe, falatozni kezdnek, s egyszerre csak elejbük áll egy ősz öregember.

- Hát mi járatban vagytok? - kérdi az ősz öregember.

Felelt a fiú:

- Édesapánkat s anyánkat keressük, öregapám.

- No, hallottam, hogy három öreg koldussal jót tettetek, hát most jótét helyébe jót várjatok.

Az ősz öregember félrenézett, s nagyot kiáltott:

- Hé, Jankalovics, jere elé!

Abban a pillanatban egy kicsi emberke termett ott, akinek földig ért a szakálla.

- Mit parancsolsz, uram?

- Azt parancsolom, hogy ezt a két gyermeket két lélekért vidd abba a városba, hol az apjok lakik.

Jankalovics keresztülbucskázott a fején, s halljatok ide, aranyszőrű paripa lett belőle.

- Üljetek a hátamra, mondotta a gyermekeknek. - Hirtelen felszállott a levegőégbe, repült, mint a gondolat, még annál is sebesebben, s egyszerre csak leszállott a király városa mellett. Ott Jankalovics ismét visszaváltozott emberré, hamarosan nagy sátort ütött a város alatt, s mondta a gyermekeknek:

- Menjetek a templomba, de a templom előtt ne tegyétek azt, amit a népek, hanem csak menjetek be szépen a templomba. Ott lesz a király is, s ha meglát, vacsorára hí titeket. Nagy szerettében azt ád nektek, amit a szívetek kíván, de ti ne kérjetek egyebet, csak akkora helyet a város mellett, amekkorát a ti inasotok egy fertályóra alatt cigánykerekezve körülkerekít.

Elmennek a gyerekek a templomba, s ím, látják, hogy a népek, mint pökdösnek egy asszonyt, aki derékig volt a földbe ásva, de ők szomorúan elmentek mellette, világ kincséért le nem pökték volna. Ahogy beléptek a templomba, megvilágosodott a templom, csak úgy fénylett, ragyogott, s a király alig várta, hogy vége legyen az istentiszteletnek, megszólította a gyermekeket:

- Hallottam, hogy ti nem pöktétek le a bivalybőrbe varrott asszonyt. Tudjátok-e, hogy azt én megparancsoltam?

Felelt a fiú:

- Bizony nem tudtuk, mert idegen országból jöttünk, de különben sem tennők azt, mert nekünk az az asszony nem vétett.

Tetszett a királynak ez a felelet, s mondta mindjárt:

- Jertek a palotámba, nálam vacsoráltok!

Mentek a gyermekek a királlyal, de bezzeg az nem győzte nézni őket, s mind csak sóhajtozott magában:

"Istenem, Istenem, ha engem ezekkel a gyermekekkel áldottál volna meg!"

No, vacsorához ül a király meg a két gyermek, de közbe legyen mondva, a királyné s a vén banya nem jött be, mert a vén banyát, mikor meglátta az aranyhajú gyermekeket, hétszer rázta ki a hideg, de még a leányát is. Jól van, a király nem bánta, sőt inkább azt gondolta, bárcsak sohase is látná őket. Hej, virágos kedve kerekedett a királynak, etette-itatta a gyermekeket, a legjobb falatokat tette a tányérjukra, s mikor a vacsorának vége volt, mondta nekik:

- No, gyerekek, jó kedvemben vagyok, kérjetek akármit, megadom.

A gyermekek nem kértek egyebet, csak amit Jankalovics mondott.

- Nem bánom én - mondotta a király -, ha három óráig cigánykerekezik is, van föld elég!

Visszamennek a gyermekek Jankalovicshoz, lefeküsznek, alusznak édesen, s ím, reggel, mire fölkeltek, már ott volt a király a feleségével, s anyósával.

- No, fiam - kérdezte a fiút -, hol az inasod?

A királyfi füttyentett egyet.

- Hé, Jankalovics, jere elé!

Jankalovics abban a szempillantásban előperdült. Akkor mondta a király:

- Hallod-e, Jankalovics, amit három óra alatt körül cigánykerekezel, az a föld a te gazdádé lesz! Hát csak neki!

Mondta Jankalovics:

- Elég lesz egy fertályórára való is, felséges uram.

Azzal cigánypurdévá változott, elkezdett cigánykerekezni, forgott, mint az ördögszekér, aki látta, a szeme is káprádzott belé, s egy fertályóra alatt háromszázkilencvenkilenc mérföldet cigánykerekezett körül.

De megijedett erre a vén banya, s súgta a leányának:

- Hallod-e, ez a törpeember eszi meg a te fejedet is s az enyimet is, ha nem vigyázunk. Azt mondom hát neked, hogy vagy dicsértél meg valakit világéletedben, vagy nem, dicsérd ezt a két gyermeket. Mondjad nekik, hogy sohasem láttál olyan két szép gyermeket s ilyen szép földet, mint amit a királytól kaptak, de még csak akkor lenne igazi szép, ha a Forró-tengerek közül ide hoznák az aranyvárat.

Szóról szóra ezt mondta a királyné a gyermekeknek, s azzal visszamentek a palotába mind. Mikor elmentek, kérdi Jankalovics:

- Ugyan bizony mit beszélt a királyné?

Mondja a fiú, hogy mit.

- Ejnye, a beste lelkit - dörmögött, mormogott Jankalovics -, tudom, miben sántikálnak! El akarnak titeket pusztítani, de későn keltek fel. Még ma éjjel elhozzuk az arany várat!

Amint esteledett, alkonyodott, Jankalovics a fején keresztülbucskázott, aranyszőrű táltos lett belőle, hátára ültette a királyfit, s egyet ugrott, kettőt szökött, ott volt a Forró-tengerek közt, az aranyvár mellett, egyet rúgott a vár kapuján, s abban a pillanatban aranyalma lett a várból.

- Tedd a zsebedbe, kicsi gazdám!

Zsebbe dugta a királyfi az aranyalmát, s reggelre nemcsak hogy hazakerültek, de ott is tündökölt, ragyogott az aranyvár.

Amint meglátta a vén banya az aranyvárat, kétszer rázta ki a hideg, s mondta a leányának:

- Hallod-e, az a Jankalovics eszi meg a te fejedet is. Eredj oda, s vagy dicsértél meg valakit világéletedben, vagy nem, dicsérd meg ezt a két gyermeket, s mondjad neki, hogy: szép, szép az arany vár, de még szebb lenne, ha előtte állana az a huszonnégy arany almafa, amelyik a Veres-tengerben vagyon.

Elmegy a királyné, s az anyjának minden szavát elmondja háromszor is, s a királyfinak nem volt többet nyugodalma.

- Sebaj, kicsi gazdám - mondotta Jankalovics -, elhozzuk a huszonnégy arany almafát is, ámbátor huszonnégy sárkány őrzi.

Keresztülbucskázott a fején, aranyszőrű táltos lett belőle, a királyfi rápattant, s hipp-hopp! Ott voltak a Veres-tengerben. A sárkányok tűzlángot fújtak rá, de Jankalovics altató szelet fújt rajok, attól egyszeriben elaludtak, s vihették az arany almafákat, azt sem mondta senki: nézz vissza, hé!

Haj, uramteremtőm, amikor a vén banya meglátta a huszonnégy arany almafát! Kirázta a hideg hetvenhétszer, de megint csak feltápászkodott az ágyból az ördögadta boszorkánya, s mondta a leányának:

- Hallod-e, ez a Jankalovics többet tud, mint én, bizony mondom: megeszi a te fejedet s az enyémet is! Eredj, próbálj még egyet. Dicsérjed azokat a kölykeket, hogy a bőr is suvadjon le az arcukról a nagy dicsérettől, s mondjad nekik, hogy vagy volt szép eddig, vagy nem a földjük, de akkor lesz csak igazán szép, ha a Fekete-tenger közül a huszonnégy zengő fáról elhoznak huszonnégy ágat, s azt a huszonnégy almafára akasztják.

A királyné ezt éppen úgy megmondotta, s most már csakugyan nem volt a királyfinak nyugvása, maradása.

- Hej - mondotta Jankalovics -, nehéz ennek a sora kicsi gazdám, mert a zengő fák Világvámján túl vannak, s azon még ember nem ment át elevenen! No, hanem ezt is megpróbáljuk.

Táltossá változik Jankalovics, ráül a királyfi, repülnek, repülnek országokon-világokon keresztül, s egyszerre csak leszáll Jankalovics.

- No, kicsi gazdám, szállj le rólam, innét három mérföldre áll Világvámja, aki, tudd meg, magasabb a legmagasabb hegynél, akinek két szája van, elöl is, hátul is, s akkora fogai, mint tizenkét vaslapát együtt. Ezen kell neked keresztülmenned. Hallgass ide. Én most mákszemmé változom, s tégy a zsebedbe, mert ha tudná, hogy én is veled vagyok, mákszemnél kisebbre, szetemnyi szemre morzsol téged is, engem is. Ám hogy téged áteresszen a száján, dicsérd meg úgy Világvámját, ahogy még senkit világéletedben meg nem dicsértél.

Ezt mondotta Jankalovics, s tüstént mákszemmé változott. A királyfi jó gondosan zsebébe tette a mákszemet, s elindult Világvámjához. Haj, édes Jézusom, ne hagyj el! Látott, amit látott a királyfi, látott már huszonnégy fejű sárkányt is, de még Világvámjához hasonlatos szörnyeteget nem!

No, mindegy, ahogy lesz, úgy lesz, ha megesz, megesz, egy életem, egy halálom, gondolta a királyfi, s nagy bátran Világvámja elé állott, köszöntötte illendőképpen:

- Adjon isten jó estét, öregapám-uram!

- Hozott a szerencse, fiam!

- Jaj, lelkem, öregapám - mondotta a királyfi, s összecsapta a kezét -, világéletemben sok szép öregembert láttam, de kigyelmedhez hasonlatost nem! Hej, ha megláthatnám a másik felét is!

Mondta Világvámja:

- Már pedig én nem fordulhatok meg, fiam, hanem mássz föl a szájamhoz, ott áteresztelek, mert szó, ami szó, én is sok szép ifjút láttam világéletemben, de hozzád hasonlatos szépet nem!

Azzal egy kicsit meggörbítette a lábát, s az egész testét félig hanyattég vetette, hogy könnyebben mászhasson föl rá a királyfi. Uccu! A királyfi sem tétovázott, egy szempillantásra felmászott, be a rettentő nagy szájba, végigsétált a lapátfogak közt, át a másik szájba, onnét ki, le a másik oldalon, s mikor vagy három mérföldre szaladt, kiugrott zsebéből a mákszem, ismét lóvá lett, a királyfi ráült, s hipp-hopp! Ott voltak a Fekete-tenger partján. Ott lakott Jankalovicsnak a bátyja, kit háromszázkilencven esztendeje nem látott, mert Világvámján egyik sem tudott keresztül menni.

- Hát te hogy tudtál idejönni? - kérdezte az öreg.

- Ahogy jöttem, úgy jöttem, bátya, azt most ne kérdezze, hanem hozzon nekem a huszonnégy zengő fáról egy-egy ágat, mert sietős az utunk visszafelé.

- Jól van, öcsém, csak feküdj le! Feküdjön le kicsi gazdád is, amíg egy órát alusztok, elhozom a zengő ágakat.

Azzal beleült egy csónakba, s akkorát lökött azon, hogy a Fekete-tenger túlsó partján még két mérföldet szaladott a csónak. Ott volt a huszonnégy zengő fa, huszonnégy sárkány őrzött minden fát, de áldott szerencsére, a sárkányok aludtak, s csak akkor ébredtek fel, mikor mind a huszonnégy ágat leszakította, amire megzendült az arany erdő, zengett-zúgott a tenger is, de még az ég is. De bezzeg kiment a sárkányok szeméből az álom, nosza, utána Jankalovicsnak, de mikor éppen nyomába értek, az öreg beleszökött a csónakba, s akkorát rúgott rajta, hogy még tizennégy mérföldet csúszott a túlsó parton. Felköltötte az öccsét s a királyfit, azok meg mindjárt útnak eredtek. De Világvámjától három mérföldre megint mákszemmé változott Jankalovics, a zsebében vitte tovább a királyfi. Már messziről mondta Világvámjának:

- No, lelkem, öregapám, nagy földet bejártam most is, de olyan szép öregembert, mint amilyen kegyelmed, igazán nem láttam.

- Jó, jó - mondta Világvámja -, de nem csúfságból mondod-e?

- Dehogy abból, dehogy abból, lelkem, öregapám!

- Hát jó, eredj át rajtam, járj békével!

Átmegy a királyfi Világvámján, s mikor három mérföldre haladt, a mákszem kiugrott a zsebéből, ismét lóvá változott. Ahogy a királyfi ráült, mondta neki Jankalovics:

- Most nézz vissza kicsi gazdám, s kiáltsad Világvámjának, hogy: sohasem láttál olyan csúf embert, amilyen ő!

A királyfit nem kellett biztatni, visszafordult.

- Hé, Világvámja! Sohasem láttam hozzád hasonlatos csúf embert!

Hej, megmérgelődött Világvámja, dúlt-fúlt, reszketett, s megfenyegette Jankalovicsot.

- Hadd el, Jankalovics, hadd el! Hej, ha tudtam volna, hogy szájamban vagy, ízzé-porrá morzsoltalak volna!

Úgy elöntötte a méreg s a bosszúság, hogy rettentő nagy szél kerekedett belőle, széllé változott maga is, annak is maradt, s azóta nincs Világvámja.

Reggelre hazaértek, s mire a vén banya felébredt, már zengett a huszonnégy ág, kicsődült az egész város, csak a vén banya meg a lánya nem ment oda: kirázta a hideg hetvenhétszer mind a kettőt.

Mondja Jankalovics a királyfinak:

- No, kicsi gazdám, most hívjuk meg a királyt vacsorára egész háza népével, s udvarával.

Azzal megrúgta a konyhán a tűzhely oldalát, s csak kiugrott belőle huszonnégy szakács, azok miből, miből nem, elég az, hogy főztek-sütöttek minden jót. Aközben este lett, s jött a király a háza népével, az udvarával, s Jankalovics mindenkit leültetett a maga helyére. A fő-fő helyre ült a király, a királyné meg a banya kétfelől, de ahogy le akartak ülni, mind a kettő alatt nagyot ugrott a szék, s elterültek a földön, hogy még a király is hasát fogta nevettében.

Mondta Jankalovics:

- Felséges királyom, mindjárt hozok én ide egy asszonyt, aki alatt nem ugrál a szék!

Szaladt a templom elé, ott az igazi királynét kifejtette a bivalybőrből, ölébe emelte, úgy vitte az aranyvárba, s leültette a király mellé.

- Ez az asszony tehozzád illendő, fenséges királyom! Mert úgy tudja meg minden ember, hogy nem kopókölykek az ő gyermekei, hanem ihol, ez a két aranyhajú gyermek!

S elmondta szépen, rendjében, mi történt velök. De még csak most rázta ki cudarul a hideg a vén banyát s a leányát. A király meg szót se szólhatott szertelen nagy örömében, Jankalovics keresztülbucskázott a fején, kecskebakká változott, az egyik szarvára felkapta a banyát, másikra felkapta a leányát, s mondotta: ezt a két lelket nekem ígérték, ez az enyém, viszem! Mintha csak a föld nyelte volna el, úgy eltűnt velök, s meg sem állott a pokol tornácáig: ott bedobta őket.

No, ott éppen jó helyen voltak.

Mire Jankalovics visszajött, állott a vígság, a hejehuja az aranyvárban, zengett a huszonnégy zengő ág, a fiatalok táncra kerekedtek, döngött a padló, majd leszakadt, pedig színarany volt a deszkája. Mondjam, ne mondjam, úgysem hiszitek, én is ott voltam, azzal hazaszaladtam, s nektek ezt a mesét mondtam.

Holnap a két aranyhajú gyermek legyen a vendégetek!
Legfrissebb mozgóképes hírünk:
Legfrissebb fórum témáink:
Tubákos szelence
festő szignó alapján
Festmény
Molnár C Pál
Mennyit érhet kortárs vagy régi festményem?
Szent kép
Mennyit érhet antik tárgyam, régiségem?
Porcelán monogram
Antik festmény, milyen régi? Mennyit érhet?
Kik rejtőznek a szignók mögött?
 
RSS feliratkozás: Hírek ÖSSZES HÍR RSS feliratkozás: Árverési hírek ÁRVERÉSI HÍREKRSS feliratkozás: Kulturális hírek KULTURÁLIS HÍREKRSS feliratkozás: Történelmi hírek TÖRTÉNELMI HÍREK RSS feliratkozás: Mozgóképes hírek VIDEÓK| RSS feliratkozás: Mesetár MESETÁR |  RSS feliratkozás: Naptár idõpontok NAPTÁR
Legfrisebb hírek:
További hírek >>
Legfrissebb fórum témáink:
Tubákos szelence
festő szignó alapján
Festmény
Molnár C Pál
Mennyit érhet kortárs vagy régi festményem?
Szent kép
Mennyit érhet antik tárgyam, régiségem?
Porcelán monogram
Antik festmény, milyen régi? Mennyit érhet?
Kik rejtőznek a szignók mögött?
Antikregiseg.hu mûkincsportál: Régiségbolt és Antikvárium egy helyen
Csodaszarvas mûkereskedelmi portál
Megtalál minket Qr kód alapján is KÖVESSEN MINKET: Facebook KÖVESSEN MINKET: Twitter KÖVESSEN MINKET: Youtube KÖVESSEN MINKET: Tiktokon KÖVESSEN MINKET: Pinterest

Honlapunkról
Hogyan adhatok el?
Hogyan vásárolhatok?
Ingyenes hirdetésfeladás!

Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Írjon nekünk!
Hírlevelet kérek

Művész adatbázis
Művészeti fogalomtár
Antikrégiség.hu Mesetár
Antikrégiség.hu Akadémia

Videók
Árverési hírek
Kulturális hírek

Történelmi hírek

© 2024 Antikrégiség.hu | Hírlevél | Elérhetõség | Üzletszabályzat | Médiaajánlat | Szerzõi jogok | Antikrégiség.hu adatvédelmi elvei