LEÁNYKŐ
Gyűjtötte: Benedek Elek
Tokaj közelében ennek előtte sok száz esztendővel, lehet annak bizony ezer esztendeje is, egy hatalmas, gazdag úr lakott, akinek annyi vára s annyi uradalma volt, hogy maga sem tudta, hány. Hanem a legszebb vára Tokaj mellett volt, arany volt a fundamentuma, gyémánt a fala, ezüst a födele. Ennek a hatalmas, gazdag úrnak egyetlenegy lánya volt, olyan szép, mint égen a ragyogó csillag, de a szíve keményebb volt a kőnél. Szegény ember nyomorúságán meg nem indult, s ha kéregető jött a palotába, kikergettette a cselédeivel.
Történt egyszer, hogy nagy vigasságra készültek a tokaji palotában, jöttek a vendégek az ország minden részéről, aranyos, bársonyos hintókon, annyian voltak, alig fértek a palotába. A szívtelen szép leány a legszebb gúnyáját vette magára, csillogott, ragyogott a sok gyémánttól, aranytól. De minekelőtte a vendégek közé ment volna, még egyszer meg akarta magát nézni a tükörben, hanem a tükör egy kissé magasan állott, nem nézhette meg magát benne tetőtől talpig, körülnézett hát, hogy mire álljon fel. Valamelyik inas három nagy debreceni kenyeret ledobott volt egy sarokba, s a nagy sürgölődés-forgolódásban ottfelejtette. Mit gondolt, mit nem, a három kenyeret a tükör elé vitte, egymásra tette, aztán ráállott, s úgy nézte magát.
Amint gyönyörködött a szépségében, megnyílik az ajtó, s egy koldus lép be azon.
- Egy falás kenyeret Isten nevében! - könyörgött a koldus.
Visszafordult a leány, s rákiáltott nagy haraggal:
- Takarodj, hitvány koldus, hogy mersz háborítani, mikor én bálba készülök?!
- Csak egy falás kenyeret - könyörgött ismét a koldus -, ma még nem ettem!
- Kitakarodj, nincs kenyér!
- Hát ha nincs - mondotta a koldus -, válj kővé, s váljon kővé az is, ami alattad van.
Azzal a koldus elment, s a leány ott maradt a kenyéren, kővé meredve. Sokáig várták a vendégek, de hiába várták, nem jött. Aztán bementek a szobájába. Ím, ott állott a leány, kővé volt válva tetőtől talpig, kővé váltak a kenyerek is.
A vendégek szétriadtak, a gazdag földesúr is ott hagyta tokaji várát, nem mert ott lakni többet. Lassanként aztán elpusztult a fényes vár is, csak a leánykő maradt meg belőle, aztán az is elpusztult, csak a helye maradott.
A tokajiak még most is tudják, hol volt az a leánykő.
|
