Nemsokára újabb kalandra indultak a magyarok, betörtek Bolgáriába,
majd megrohanták és körülzárták Konstantinápoly városát.
Ekkor a görögök megállapodtak a magyarokkal, és egy vitézt, aki akkora
volt, mint egy óriás, kiküldtek birkózni.
Ez a görög egyszerre két magyarral akart megküzdeni, és azt mondta,
hogy ha mind a kettőt le nem győzi, akkor a görög császár a magyarok
adófizetője lesz.
Ez módfelett bosszantotta a magyarokat, ezért kiszemeltek egy vitézt,
aki szembefordult a göröggel, és azt mondta neki:
– Én Botond vagyok, igaz magyar, s legkisebb a magyarok közül. Végy
magad mellé két görögöt, az egyik elszálló lelkedre ügyeljen, a másik
holttestedet eltemesse, mert egészen bizonyos, hogy a görög császár a
magyarok adófizetője lesz.
Ekkor a magyarok Apor nevű kapitánya, aki annak a seregnek
parancsnoka volt, azt parancsolta Botondnak, hogy induljon bárdjával a
város kapuja ellen, és úgy mutassa meg erejét.
Elment hát Botond az érckapuhoz, és egy hatalmas csapással akkora
lyukat vágott rajta, hogy azon a nyíláson egy ötéves gyerek ki és be
kényelmesen eljárhatott.
Amíg Botond ezt tette a görögök és a magyarok szeme láttára, a
többiek előkészítették a viadal helyét.
A város kapuja előtt egy kurta óráig tusakodtak egymással, végül
Botond úgy földhöz teremtette a görögöt, hogy az a lelkét nyomban
kilehelte.
A görögök császára és a felesége, akik ott állottak a város bástyáján, ezt
nagy szégyennek tartották, ezért arcukat elfordították, és felsiettek a
palotába.
De amikor a magyarok az adót követelték, amiért a küzdelem folyt, a
görög császár kinevette őket. Erre a magyarok felhagytak a város
ostromlásával, és egész Görögországot elpusztították. Sok aranyat,
drágakövet és számtalan barmot zsákmányoltak, és gazdagon
megrakodva tértek vissza öveikhez.
