Dr. Szilágyi Vilmos: Szerelmi kultúránk c. képeskönyv a szexről.
Jellemzők:
állapota: korának megfelelő
kiadó: Magyar Eszperantó Szövetség, Budapest
kiadás éve: 1988
terjedelem: 192 o.
típus, kötés: puhatáblás
illusztrált
"A szerelem az emberi kultúra legszebb vívmánya. S jól tudjuk, igazi szerelem nem létezik testiség nélkül. Ám a kultúra - így a testi szerelem kultúrája - sem születik velünk, csak tanulással sajátíthatjuk el. Igaz, a testi szerelemre ösztöneink is késztetnek bennünket. Azonban a génekkel átöröklött ösztönök olyanok, akár a mag, amelyben benne rejtezik a kivirágzó, majd mosolygó gyümölcsökkel pompázó fa lehetősége, de hozzáértő, gondos nevelés és ápolás nélkül a mag csak mag marad. A testi szerelem egyes mozzanatait az eddig szokásosnél szóban és képben egyaránt talán kissé merészebben bemutató kötet - túllépve a tabukon és álszemérmen - ahhoz kíván segítséget nyújtani, hogy a testi szerelemből nyerhető gyönyörök adására és elfogadására való képességünk hiánytalanul kibontakozhasson, s ezáltal teljesebbé válhasson életünk."
Postázás ajánlott levélként előre utalás után, az aktuális postai díjszabásnak megfelelően.
A megjelölt postaköltség nem pontos, konkrét összeget vásárlás után tudok megadni.
Többféle könyv megtalálható termékeim között.
Áru ára:
590 HUF
Áru mennyisége:
1 db
Áru helye (ország):
Magyarország
Áru helye (vármegye):
Hajdú-Bihar megye
Kategória:
Életmód, egészség
Alkategória:
Szerelem, szex
Áru állapota:
Korának megfelelő állapot
Árukód:
60800
Feltöltve:
2015.11.21.
Megtekintve:
1600
Szállítási költség:
A vevőt terheli a szállítási költség
Fizetés és átvétel:
Készpénz személyes átvétel Banki utalás utáni postázás
Hirdesse áruit ön is teljesen ingyen az Antikrégiség.hu Piactéren!!Hirdetésfeladás itt >>