A 2024-ben elkészült és idén tavasszal meg is jelent B. Kovács István több évtizedes kutatásait összegező folkór- és művelődéstörténeti monográfiája: Az elveszettnek hitt magyar hőseposz (Tortoma Kiadó, Barót, 2025, 831 oldal).
A korábbi munkásságáért Széchényi Ferenc- és Erdélyi Zsuzsanna-díjjal, valamint Magyar Örökség-díjjal is méltán kitüntetett, s a közelmúltban a Magyar Művészeti Akadémia tagjává választott B. Kovács István megkerülhetetlen alapművet tett le a magyar kultúra asztalára, amelynek hatása, jelentősége nyilván csak hosszabb távon fog megmutatkozni. Bízvást állíthatjuk azonban, hogy a magát legszívesebben gömörológusként meghatározó rimaszombati tudós régész és néprajzkutató a magyar népköltészet és népi epika térképén Székelyföld, Moldva és a Zoboralja mellé helyezte a szülőföldjét és annak ősi gyökerű kincseit, amelyek feltárására, mentésére és kutatására áldozta egész munkás életét.
Bízhatunk abban, hogy új művének a jelentőségéhez méltó bemutatására is sor kerül az érintett szakmai fórumokon. A könyvében megörökített felfedezéseknek ugyanis – mindannak, amit saját gyűjtésében, a szöveges és képi ábrázolásokban felismert, bemutatott és igazolt – kevés párja akad a magyar művelődéstörténetben. Hiszen aligha van áhítottabb, hiányoltabb és olyan régóta, már-már reménytelenül keresett kincse a magyar irodalomnak és műveltségnek, mint az ősi eredetű, ősi hitvilágunkat és mítoszainkat hőseink tetteivel együtt megjelenítő archaikus népi eposz, amely más népek hasonló nemzeti nyelvű értékeivel – a közép-ázsiai népek eposzaival, a Kalevalával és a folklórban gyökerező többi hőskölteménnyel – összemérhető, rokonítható lehetne.
Páratlan elevenségű ősi magyar világmítosz
A hőseposz minden eleme felfedezhető a páratlan gazdagságú és elevenségű – zömében még a szerző diákkorában gyűjtött – népmesei anyagban, és kibontható belőle a világmindenség régi magyar mitológiai képe és annak részei, beleértve a három világrétegben lakó istenségeket, a középső, azaz földi világ helyeit, országait és szereplőit, a két félvilági vitéz versengését, a főhős világjárását és tetteit. Archaikus magyar hőseposszá az teszi az epizódokat, hogy teljes mitologikus világkép, világmítosz rajzolódik ki belőlük és mögöttük. Olyan mítosz, amelynek konkrét párhuzamai Közép- és Belső-Ázsia, valamint a Kaukázus népeinek folklórjában azonosíthatók, valamint a Kárpát-medence honfoglalás kori és előtti régészetében és középkori művészetében. B. Kovács István munkája a párhuzamok és azonosságok bőséges felsorakoztatása mellett áttekinti a következtetéseit alátámasztó szakmai véleményekkel együtt az azokkal vitatkozó értelmezéseket is.
Ezt a kincset a magyar nyelv, a Felvidék magyar nyelve, az évszázadok során több ízben is szétszóratással fenyegetett gömöri nép élő magyarsága őrizte és rejtegette. Most már nekünk kell vigyáznunk rá, leginkább azzal, hogy megismerjük és becsüljük. Cserébe a máshol élő magyar testvéreinkhez képest közelebbinek, jobban magunkénak érezhetjük ezt a hihetetlenül ránk talált örökséget, amiként közelebb állnak hozzánk Madách, Jókai vagy Mikszáth művei is. B. Kovács István munkája nem csupán az idei év vagy a jelen évtized, hanem a 21. század nagy magyar művelődéstörténeti felfedezését tartalmazza, amelyet Gömör magyarsága nyújt át a nemzetnek és bízvást az európai kultúrának is.
