Ötven évvel ezelőtt, 1962. július 12-én adta első koncertjét a londoni Marquees klubban a rockzene ma is élő legendája, a Rolling Stones.
Az együttes nevének jelentése Gördülő Kövek, ám a kifejezést a szleng átvitt értelemben a nyughatatlan emberek szinonimájaként használja, a csapat nevének ihletője egyébként Muddy Waters Rollin' Stone című dala volt. A nevezetes napon a Marqueesban fellépő együttest Brian Jones (gitár), Mick Jagger (ének), Keith Richards (gitár), Ian Stuart (zongora), Dick Taylor (basszusgitár) és Tony Chapman (dob) alkotta. A zenekarban hamarosan Dick Taylort Bill Wyman váltotta, Tony Chapmant pedig 1963 januárjában Charlie Watts. Az együttes első menedzsere Giorgio Gomelsky volt, aki lefoglalta a bandát a Crawdaddy Clubba.
Nyolc hónap alatt a Stones lett London első számú koncertzenekara, műsoraikat a Beatles legénysége is megnézte. Annak ellenére, hogy a koncerteken Jagger volt a főszereplő, művészileg ekkor Jones volt a zenekar vezetője, aki szinte minden keze ügyébe kerülő hangszeren tudott játszani. Karrierjük kezdetén főleg blues, rhythm and blues, country és rock and roll feldolgozásokat játszottak.
1964-ben jelent meg Jaggerék első nagylemeze The Rolling Stones címmel. A korong főleg rhythm and blues feldolgozásokat tartalmazott, ezzel is erősítve az Amerikába irányuló úgynevezett "brit inváziót". A fiatal tizenévesek megőrültek értük, a csapat teltházas koncerteket adott. Sorra jelentek meg kislemezeik is: The Last Time, Get Off Of My Cloud, Paint In Black, Baby, Standing In The Shadow és a Stones-himnusz, a Satisfaction.
A kezdeti sikerekkel együtt a csapat tagjai szoros kapcsolatba kerültek az alkohollal és a kábítószerekkel, melyek hatására többször kötöttek ki egy-egy éjszakára a rendőrségen. Megjelent a Jumpin' Jack Flash, majd kissé megkésve a Beggar's Banquet című nagylemez. Ezen a korongon olyan sikerszámok voltak, mint a Sympathy For Devil, a Street Fighting Man és a Story Cat Blues.
Az 1960-as évek végére Jagger és Richards dalszerzői tehetsége kezdett egyre nyilvánvalóbbá válni, fokozatosan átvették az irányítást Jonestól, aki háttérbe kerülése miatt mindinkább elmerült a drogokban. Jonest társai 1969-ban lecserélték Mick Taylorra a John Mayall's Bluesbreakersből (őt 1974-ben Ron Wood váltotta fel), a korábbi vezéregyéniséget pedig távozása után egy hónappal holtan találták sussexi otthonának medencéjében. 1993-ban Bill Wyman basszusgitáros távozott a csapatból és saját együttest alapított Rhythm Kings néven. Nem sokkal azután Mick Jagger születésnapján ünnepelte a csapat a harmincéves fennállását.
A Rolling Stones napjainkig tartó sikere sokak szerint elsősorban a Jagger-Richards szerzőpárosnak és a frontembernek, Mick Jaggernek köszönhető, őt sokan a rocktörténet legnagyobb zsenijének, a lázadó rockzene megtestesítőjének tekintik. A Stonest 1989-ben választották be a rock and roll halhatatlanjai közé, az együttes a Rolling Stone magazin Minden idők 100 legjobb előadójának listáján a negyedik helyre került.
Ötvenéves pályafutása alatt az együttes 29 stúdióalbumot, 10 koncertlemezt, 30 válogatást, 3 középlemezt és 92 kislemezt adott ki, melyek többször is platina vagy aranyalbummá váltak. A mostani évforduló alkalmából a banda könyvet jelentet meg The Rolling Stones: 50 címmel, amely Magyarországon is megjelenik egy időben az eredeti angol kiadással. A fél évszázados jubileum tiszteletére az MR2-Petőfi rádió július 12-én Rolling Stones-napot tart: egész nap az együttes dalait játssza, továbbá olyan magyar és külföldi számokat, amelyeken érezhető a csapat hatása.
