Vasárnaptól a felvidéki Somorján tekinthető meg a Turulszobrok a Kárpát-medencében című kiállítás – adta hírül a felvidek.ma szlovákiai magyar hírportál.
A Rákóczi Szövetség jóvoltából a Felvidékre látogató vándortárlat, amelynek körútját a Szövetség a Közös Célokért társulás szervezte, Somorján kívül több csallóközi településen is látható lesz. A képek nagy részét Katona Bernadett készítette az eredeti helyszíneken. "Sem fotóművész, sem történész, sem ornitológus nem vagyok, csak egyszerű polgár, aki nagyon szereti a hazáját" – vallotta önmagáról Katona Bernadett.
Katona Bernadett mostanáig több mint hétszáz turulszobrot örökített meg. A képeket később rendszerezte, így 2005 és 2008 között már összeállhatott az első 140 szoborfotót tartalmazó CD-je. A második CD-hez, amely további százötven emlékművet mutat be, már rövidebb idő is elég volt, ez 2008 júliusától 2009 júliusáig készült. 2010-re egy harmadik, 112 képet tartalmazó CD-t is sikerült véglegesítenie.