Az 1849. április 4-i tápióbicskei ütközet rosszul kezdődött. Az élen haladó Klapkahadtest elővédi dandárja gyilkos kereszttűzbe került a falu házai között, menekülni kezdett. A menekülők elsodorták a hadtest többi részét is. A menekülést a lovasság fedezte. Az 1. (Császár) huszárezred, élén Sebő Alajos őrnaggyal, megrohamozta a honvédeket üldöző horvát báni huszárezredet. A szembenálló hadseregek két legrosszabb lovas alakulata került szembe egymással. A báni huszárokat csak Jézus-Mária huszároknak nevezték, mert amikor 1849 januárjában bevonultak a fővárosba, egy kofa így kiáltott fel: „Jézus, Mária, hát ezek is huszárok?” A Császár-huszárok katonai babérjairól sem lehet több jót elmondani. A két alakulat parancsnokai azonban kitűnő tisztek voltak. Sebő 1829-ben közhuszárként kezdte pályáját, s 15 év alatt küzdötte fel magát a főhadnagyi rangig. 1848 októberében nevezték ki a 13. (Hunyadi) huszárezred őrnagyává, majd áthelyezték a Császár-huszárokhoz. A báni huszárezred őrnagya, Hermann Riedesel őrnagy pedig a cs. kir. hadsereg leghíresebb párbajhősei közé tartozott. Az óriási termetű cs. kir. őrnagy párbajra hívta ki Sebőt. Az első összecsapásban egyikük sem ejtett sebet a másikon. A második alkalommal Riedesel kardja megsebezte Sebő kezét. Sebő azonban lovával meglökte Riedesel lovát, s a meglepett őrnagyot egyetlen vágással leterítette. Haditettéért megkapta a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát. Május 25-én alezredessé léptették elő, s felgyógyulása után a világosi fegyverletételig a Császár-huszárok parancsnoka volt. A szabadságharc leverése után 16 év várfogságra ítélték, de 1853-ban kegyelmet kapott.
