1241-ben minden addiginél nagyobb veszedelem fenyegette Keletről a Magyar Királyságot. A Belső-Ázsiából nyugat felé terjeszkedő mongol törzsek egymás után hódoltatták meg az orosz fejedelemségeket. A tatárok 1241 telén közelítették meg az ország északi és keleti határait. Béla király régi hívét, a Tomaj nembéli Dénes nádort küldte az északi határok védelmére. Dénes 1224 óta töltött be különböző tisztségeket, volt tárnokmester, szolnoki ispán és erdélyi vajda. Béla király 1235-ben tette nádorrá. Dénes nádor serege a Vereckei-szorost szállta meg, s a természetes és mesterséges akadályok mögött várta a tatárok támadását. A tatár fővezér, Batu kán testvére, Sibán 10.000 főnyi sereget vezetett Vereckéhez. A Dénes nádor által emeltetett torlaszok eltávolítására, felégetésére, az erdő kivágására és az utak helyreállítására állítólag 40.000 orosz fejszést rendelt ki. Miután ezek megtisztították a szoroshoz vezető utat, annak Munkács felőli kijáratánál megjelentek Sibán lovasai, s 1241. március 12-én szétverték Dénes nádor hősiesen védekező seregét. A nádor is megsebesült, s a vereség után alig tudott megmenekülni. Március 15-én érkezett Pestre, s beszámolt a királynak a vereségről. Sebesülése ellenére csatlakozott a király által összegyűjtött sereghez, s ennek soraiban indult a tatárok ellen. A magyar fősereg zavartalanul nyomult előre a Sajó vonaláig, s itt Muhinál tábort vert. A tatárok azonban bekerítették a tábort, s 1241. április 11-én minden oldalról támadást indítottak. A magyarok kitöréssel próbálkoztak, de hiába. A király menekülését hívei önfeláldozó harccal biztosították. A több ezer elesett vitéz között ott volt az ország nádora, a Tomaj nembéli Dénes is.
