A Komárom megyei Ászáron született, eredeti nevén Krippel Mari gyermekkora nyomorúságos volt. A falusi ácsmester ötödik gyermeke égészen kicsi korában elveszítette édesanyját. Részeges és kegyetlen apa újranősült és a mostoha sem volt különb nála. Győrben végezte el a négy elemit, de 10 éves korában apja pesztonkának adta egy bűvésznek. Hat év múltán véletlenül megsértette a ház asszonyát, ezért megverték és vendégszereplés közben, a porosz – osztrák háború közepén, Königgrätznál kidobták. A kiszolgáltatott gyermeklányra egy markotányos, hadtáp, őrmester csapott le, aki kihasználta, durván bánt vele, megverte és sorozatosan megerőszakolta őt. Ennek ellenére a harcok golyózáporában, bátran és elszántan hordta a vizet a katonáknak, utolsó garasain élelmet vett nekik, szoknyáját csíkokra tépve kötözte be a sebesülteket. A századparancsnok hősiességéért dicsérő oklevélben és 300 forint jutalomban részesítette. Így nyílt lehetősége, arra, hogy ruhát vásároljon magának és a Győri színház igazgatója elé állva, kijelentse, hogy színésznő szeretne lenni.
Színháztörténeti érdekesség, hogy, Szapphó szerepe volt az első, amelyet eljátszhatott. Székesfehérvárott, mint statiszta lépett fel Hubai Gusztáv társulatánál. 1867-ben alig múlt 17 éves, amikor Bényei Istvánnal lépett fel, majd Molnár György népszínházánál játszott Budán. 1869-ben a kolozsvári színházhoz szerződött. Ugyanez évben feleségül ment Kassai Vidor komikushoz, akiről kiderült, hogy szívtelen és kegyetlen. Mari gyakran éhezett, férje pedig kávéházakba járt. Végül 1879-ben elváltak.
1872-ben Laborfalvi Róza utódaként a Nemzeti Színház tagja lett, s egyévi megszakítással (1900–01), melyet Keglevich István intendánssal való összezördülése miatt a Vígszínházban töltött, haláláig ott működött. 1901-ben a színház örökös tagja, 1909-ben a Petőfi Társaság tagja lett. 1916-ban neki ítélték a Kisfaludy Társaság Greguss - díjának első színészeti jutalmát, 1922. márc. 12-én ünnepelték nemzeti színházi tagságának ötvenéves jubileumát; ebből az alkalomból tiszteleti taggá választották.
Jászai Mari színésznő
Szinte hihetetlen, hogy miközben klasszikus nagyasszony szerepeit játszotta, a háborúban harcolókkal való szolidaritásában naponta csak egyszer evett, fűtetlen lakása padlóján aludt. Fizetéséből csak a legszükségesebb dolgokra valót tartotta meg magának. A sebesülteknek élelmet vásárolt. A többi pénzén több tízezer ajándék zacskót varrt a frontszolgálatosoknak. A zacskókban tükör, notesz, gyufa, pipa, cukorka, szappan, ceruza, dohány stb. került.
A klasszikus tragédiák fenséges nőalakjainak tökéletes megtestesítője volt, a „nagy stílus” képviselője, európai viszonylatban is rendkívüli művészegyéniség. Elsőnek alakította Magyarországon az antik tragédia hősnőit, Antigonét, Jokasztét és Élektrát. Shakespeare nőalakjainak hivatott tolmácsolója volt, valamennyit eljátszotta. Ő volt Az ember tragédiájának első Évája; a Csongor és Tünde Mirigye, a Bánk bán Gertrudisa. Utolsó szerepe Gloster özvegye volt a III. Richardban. Filmszereplései inkább érdekességek, játszott A tolonc (1914), Bánk bán (1914–15) c. művekben. A szavalás nagy művészének tekinthetjük, leggyakrabban Petőfi műveit adta elő. Ibsen John Gabriel Borkmann c. drámáját az ő fordításában adta elő a Nemzeti Színház. Írt cikkeket, novellákat és visszaemlékezéseket, mesteri és eredeti magyarságú stílusban. Emlékiratait Lehel István 1926–ban, leveleit pedig Kozocsa Sándor 1944-ben rendezte sajtó alá. 1926-ban kiújuló tüdőbajban hunyt el. A Kerepesi temetőben saját sírjába az elbontott első Nemzeti Színház egyik darabját beépítette, hogy ott pihenhessen örök nyugalomban.
Művészete és emberi nagyága sokak számára vált példaképpé. Az írókat és művészeket megihlette. Babits Mihály a művésznő halálakor így búcsúzott:
„Mint a munkás, ha elállítja gépeit / Gyásza jeléül: állítsd le titokzatos / szövőszéked, Poézis! Zokogj, mostoha / kitagadott Orestes, mert Elektra tűnt / az alvilágba, nővéred, ki gondosan / ápolt és dajkált, áldozott és siratott / és siratott…”
