A XX. századi magyar kerámiaművészet egyik legkiemelkedőbb mestere Győrött született. Tanár édesapja korai halála után, fiú internátust vezető édesanyjával, testvérével korán megismerkedett az anyagi gondokkal. Középiskoláit Győrött végezte el. A tehetséges rajz és formakészségű lány, gyermekévei utcájában lakó kályhásmesternek köszönhetően kerül az agyag közelébe. 1922 - 1926-ig Budapesten Jaschik Álmos iskolájában grafikusnak készült. Az ő tanítási elveiben a szecesszióra jellemzően, a művészeti műfajok szintetizálásának szellemét szívta magába. Végül úgy döntött, hogy keramikus lesz, ezért 1926-ban beiratkozott a Budapesti Iparművészeti Iskolába. Tanulmányait Európa legjobb iskoláiban folytathatta.
A keramikusmesterség alapjait Bécsben a Wiener Werkstätten egykori tagjánál, Hertha Buchernél ismerte meg 1926-ban. A zárkózott, csak a munkáiban megnyíló keramikusnő nemcsak jó keramikus, hanem jó pedagógus is volt, aki formakincsben és technikában is a legújabbat, a legkorszerűbbet adta át tanítványának. Figuráit korongon készítette, friss expresszív mintázással, különféle mázakkal. Kisplasztikái, embernagyságú alkotásai, kandallói évtizedeken át hatásuk alatt tartották Kovács Margitot. Két évet töltött Bécsben, majd 1928–29-ben Münchenben a Staatsschule für Angewandte Kunstban Karl Killernél szobrászatot, Adalbert Niemayernél kerámiát tanult. Münchenben Killer hatására főleg vallásos kompozíciókat mintázott és elsajátította a felvillanó ötletek apró agyaghurkákkal való felvázolását a kompozíció jelzésére, amely egész munkásságát végigkísérte. 1929-ben hazatért.
Tanulmányai idején korai munkáival 1928-ban, a Tamás Galériában mutatkozott be. Ettől kezdve minden nagyobb hazai és külföldi kiállításon részt vett. Küzdelmes munka során kiváló képességeivel hamarosan Gádor István és Gorka Géza mellé emelkedett, több évtizeden át főleg ők hárman képviselték Magyarországot az európai kerámiaművészetben. Rövid tanulmányutat tett Koppenhágában 1932-ben, ahol Wilkersen volt a mestere. Később Párizsban, a sèvres-i gyárban is dolgozott. Hazatérte után 1935-ben a Tamás Galériában önálló kiállítása nyílt.
Munkássága a 30-as években bontakozott ki. Művészetében kitágította a hagyományos kerámiamesterség tematikáját. A magyar népművészet ősi forma és díszítővilágával, a népballadák alakjaival, groteszk népi zsánerfiguráival, keresztény és pogány mitológia jeleneteivel mindig az embert mintázta meg. Műveinek legnagyobb csoportját a fényes mázas kerámiák, reliefek képviselték. Ebben a korszakában készített művek stílusa expresszív. A harmincas évek végén több figurális épületkerámiát készített, köztük az Iparművészeti Társulat 1938-as kiállításán aranyéremmel kitüntetett díszkályhát, mely egyik főműve. Alkotásain az agyagba való vésés, az agyag- és ólommázak használatát ötvözte. Művészete 1936–1940 között a francia gótika és a bizánci ikonok hatására a dekoratív megoldások felé fordult. Technikai virtuozitása a nagyméretű korongolt figurákban tetőzött. Az 50-es évek végén samott technikával dogozott. A hatvanas években figurái, darabos formaadásúakká váltak, tematikája az elmúlás gondolata körében mozgott. Színei elhalványultak, elmaradtak. Nagyméretű korongolt figurái megnyúltak. A geometrizáló törekvéseket utolsó faliképein fedezhetjük fel.
Szülővárosa Győr, 1971-ben és Szentendre 1974 - ben díszpolgárává választotta. 1973 – ban Szentendrén Kovács Margit Múzeumot rendeztek be, ahol legfontosabb alkotásait helyezték el. A Múzeumot 1979-ben kibővítették. A modern magyar kerámia egyik alapítója és európai rangú vezéregyéniségének kiállításai a magyar művészeti élet eseményei közé tartoztak.
1977-ben Kovács Margit szobrász, keramikus, Kossuth-díjas érdemes és kiváló művész 75 éves korában hunyt el. Monográfusa, P. Brestyánszky Ilona szavaival: „Életműve befejezett, csodálatos egész; zaklatott, idegtépett korban törékeny tökéletesség.”
