Kevesen tudják, hogy augusztus 20-án hazánkban a két világháború között másfél évtizeden át nemcsak Szent István királyunk napját ülték meg, hanem egy másik, de mára szinte teljesen elfeledett ünnepet is.
Szederkényi Anna írónő (akinek nevét nem annyira saját könyvei, mint inkább a Courths-Mahler-regényfordításai őrizték meg az irodalmi emlékezet számára) 1925-ben azt javasolta, hogy amerikai példa nyomán, de a honi Mária-tisztelet májusi hagyományaihoz kapcsolódva Magyarországon is rendezzenek anyák napi ünnepségeket. Javaslatát még ugyanebben az évben meg is valósították. Egy szegedi napilap ezzel párhuzamosan felvetette, hogy jó lenne ennek az ünnepnek valamilyen sajátosan magyaros, nemzeti színt is adni. Például azzal, hogy nálunk nem egyszerűen csak köszöntenék az anyákat, hanem a sokgyerekeseket meg is ajándékoznák ezen a napon. Ami annál is természetesebbnek hatna, hogy májusban, pünkösdkor (a pünkösdölés és pünkösdi királynéjárás idején) az adománygyűjtés, adományozás szokása általánosan ismert, s ez segítené az új ünnep meghonosodását. Az illetékesek ezt a javaslatot is elfogadták, és a követ-kezőképpen valósították meg. Az eredeti, az amerikai mintára született (de nem május első, hanem második vasárnapján megtartott) anyák napja 1928-tól kezdve egy miniszteri rendelet értelmében az iskolai ünnepélyek sorába került, a sokgyerekes anyák ünnepe pedig új időpontot kapott, ami azt eredményezte, hogy ettől kezdve az anyákról Magyarországon egy évben kétszer is megemlékeztek.
Ilyen látványos, reprezentatív, világi rituálénak szánta a sokgyerekes anyák nyilvános megajándékozásának ünnepét is, amit 1928-tól kezdve 1942-ig - Magyar Anyák Nemzeti Ünnepeként - minden augusztus 20- án megrendezett. Annak ellenére tette ezt, hogy az adománygyűjtés, illetve az adományozás szokása Szent István napján ismeretlen volt a magyar néphagyományban.
