Turul-házi (Könyves) Kálmán (Székesfehérvár, 1074 körül – Székesfehérvár, 1116. február 3.) 1095-től magyar király, 1102-től horvát király, 1106-tól[2] haláláig pedig Dalmácia királya. Apja I. Géza király, I. Béla király fia, anyja Zsófia királyné, a belga-limburgi Arnulf herceg leánya. Első felesége Hauteville-i Felícia szicíliai grófnő, második felesége Rurik Eufémia kijevi hercegnő volt.
Már életében Európa egyik legműveltebb uralkodójaként tartották számon. Eredetileg egyházi pályára szánták, egészen főpapi méltóságig jutott: előbb Nagyvárad, majd Eger püspöke lett. Ennek okán Szent László kijelölt utódja Kálmán testvére, Álmos herceg volt. A király halála után mégis Kálmán püspök emelkedett trónra. Álmos, akit testvére számos méltósággal és nagy befolyással ruházott fel, évekig próbált erőszakosan a korona birtokosává válni, mígnem Kálmán megelégelte és megvakíttatta fiával együtt. Kálmánt emiatt utódai Álmos herceg és a későbbi II. Béla király megvakításának okán próbálták a lehető legrosszabb színben feltüntetni, emlékét befeketíteni. Azonban politikája a középkorban igen felvilágosultnak számított, hírnevét emiatt még rosszakarói sem tudták teljesen elhalványítani. Mindemellett kiváló politikus és hadvezér volt, számtalan hadjáratot vezetett és nyert meg, emellett megszerezte a magyar királyoknak a horvát trónt valamint Dalmáciát. A magyar történelem legerősebb államférfijai közé sorolhatjuk, napjainkra, a történészeknek köszönhetően, megítélése kifejezetten pozitívvá vált.
Halála után fia, II. István került a trónra, kinek uralkodását Bizánccal vívott háború és az Eufémiától született, azonban feltételezett házasságtörés miatt Kálmán által el nem ismert Borisz Kalamanosz trónkövetelése nehezítette meg. István végül utód nélkül távozott 1131-ben, ezért a korona Álmos herceg leszármazottainak fejére, az úgynevezett Álmos-ágra szállt át.
Turul-házi Könyves Kálmán király 1095-1116
1096 márciusában először Nincstelen Walter francia lovagjainak engedte meg az átkelést, de Zimonynál már kénytelen volt ezek egy részének rablásait fegyverrel megakadályozni. Mindamellett élelmiszerek küldésével segítette elő az amiens-i (Remete) Péter vezetése alatt álló második csapat átvonulását is; e csapatokat szétverte, mikor azok Zimony környékén összecsaptak a kísérő seregekkel és 4000 magyar harcost megöltek. Mégis beengedte az országba Volkmar és Gottschalk csapatait; egyiket rablások miatt Nyitra mellett a nép, a másikat Mosonnál maga a király győzte le.
Leiningeni Emicho gróf már nem kapott engedélyt a belépésre, ezért ostrom alá vette Moson várát. A király azonban itt is győzelmet aratott. A határra érkezett derékhad vezére, Bouillon Gottfried emiatt kérdőre vonta ugyan Kálmánt, a soproni találkozáson azonban megegyeztek. Az átkelés alatti fegyelmezett viselkedés biztosítására kezeseket adott, és Pannonhalmán maga is meglátogatta a királyt, aki nagyobb magyar sereggel kísérte, s mindennel ellátta az átvonuló kereszteseket. 1096. november közepén barátságosan búcsúzott el tőlük.
A dalmát városokat ugyan Velence befolyása alatt hagyta, a dalmát–horvát hercegi címet azonban nem adta meg a dózsénak, és hatalmának megerősítése érdekében az új tengeri hatalommal, a szicíliai normannokkal lépett szövetségre: feleségül vette I. Roger szicíliai gróf leányát, Felíciát. Öccse, aki ezzel elvesztette a magyar koronára való reményét, föllázadt ellene, de Várkonynál 1098-ban a már szemben álló feleket ekkor még sikerült kibékíteni.
A kijevi nagyfejedelem hívására David Igorevics volhíniai fejedelem ellen indult hadba és megszállta Przemyślt. 1099-ben azonban a Wiar menti csatában súlyos vereséget szenvedett, és kénytelen volt visszavonulni. Még ebben az évben (1099. május 29-én) beleegyezett abba is, hogy II. Břetislav cseh fejedelem örököse testvére, Bořivoj legyen, bár ezt annak idején I. László ellenezte, sőt békét és szövetséget is kötött Csehországgal.
Bizánccal szintén szövetségre lépett 1104-ben, amikor László leányát, Piroskát, férjhez adta II. Ióannész bizánci császárhoz, I. Alexiosz császár legidősebb fiához. Ebben a szövetségben bízva 1105-ben megtámadta Dalmáciát, mire Zára (Zára), Trau (Trogir), Spalato (Split) és a legtöbb sziget önként meghódolt Kálmánnak. Ő ezért biztosította a városok önkormányzatát. Ordelafo Faliero dózse ebbe kénytelen volt belenyugodni és lemondani a dalmát és horvát hercegi címről. 1108-ban már együtt harcolt Kálmán seregeivel és a bizánciakkal Apuliában, I. Bohemund antiochiai
