Magyarország Hegyrajzi és Vízrajzi Térképe 1899
Eredeti mérete: 56,5x41,5 cm
A reprint átméretezése miatti méretarány változás:
Eredeti méretarány: 1:1 800 000
Új, számított méret:
A reprint mérete: 62*85 cm
Művészi igényességgel készült térkép, mely inkább jelképezi a ma már történelmi Nagy-Magyarországot, mint bemutatja azt. Eredeti, jelen kiadásunknál is kisebb mérete miatt nem is lehetett túl informatív, de nem is ez volt a célja: a környezete fölé emelkedő, síkban ábrázolt, mégis térhatásúra színezett térkép, hátterében a Magas-Tátra égbetörő csúcsai és a fenséges koronás címer is az ország és népének nagyságát jelképezi napjaink szemlélőjének számára is.
Pokorny Tódor saját, korábban kiadott térképét használta fel ennek a remekműnek az elkészítéséhez. Az eredeti dombortérkép Magyarország fennállásának ezeréves évfordulójára jelent meg. Ezt a szerző lefényképezte, és optikai úton felére kicsinyítve kapta az új kiadás alapjául szolgáló térképet, melyet kiegészített (ekkor kerültek rá a hegyek, települések, országok nevei), új keretbe illesztett, és körberajzolta a lent látható országmetszettel, a címerrel, illetve a Tátra látképével.
Bár a térkép szerzőjéről nem sokat tudunk, és munkái közül is csak kevés ismert maradt ránk, ezt a térképét kisebb-nagyobb változtatásokkal mégis többször újranyomták, és még a Trianoni Békeszerződéshez összeállított térképsorozatban is szerepelt.
A térkép alapmérete: 62 x 85 cm
A méret kisebb, illetve nagyobb is lehet az arányok megtartásával a megrendelő igénye szerint.
Matt vagy Satin fotópapírra nyomva: 4.990
Feszített festővászonra nyomtatva: 17.990
Ajándéktárgy ára: 4.990 HUF
Ez a tétel a Csodaszarvas portál saját áruja.
Érdeklödni és rendelni a 06-20-586-54-14 telefonszámon és az info@antikregiseg.hu email címen is lehetséges.