Dr. nagykállói Kállay Miklós (Nyíregyháza, 1887. január 23. – New York, 1967. január 14.) magyar politikus, 1932-től 1935-ig földművelésügyi miniszter, majd 1942–44 között Magyarország miniszterelnöke, emellett 1943-ig a külügyminiszteri pozíciót is betöltötte. 1944 márciusában a német megszállás mozdította el tisztségéből.
Nem kétséges, hogy Bárdossy felmentése után Bethlen ajánlotta maga helyett Kállayt Horthynak. Kállayval egy „második Bethlen” került a miniszterelnöki székbe. Nemcsak személyes jó barátok voltak, hanem teljesen azonos politikai felfogásúak is, mindketten a konzervatív, lassú reformokat pártoló nagybirtokosi réteget képviselték. Amikor Bethlen kilépett a Nemzeti Egység Pártjából, egyedül Kállay követte, benne tehát úgy bízhatott meg Horthy, mint Bethlenben, és az a nagy előnye volt vele szemben, hogy a belpolitikában az utóbbi években nem játszott szerepet, nemcsak a németek, de még a kormánypárti körök sem igen ismerték. Horthy Miklós csak meglehetősen hosszú kapacitálással tudta rávenni Kállayt, hogy elfogadja a miniszterelnökséget. Kállay 1942. március 10-én lett miniszterelnök és egyúttal a kormánypárt tagja. Beiktatása politikai változást jelentett. Az addigi időkben hol angolbarát, hol németbarát kormányok vezették az ország politikáját, a németek szövetségeseként az angolok felé kacsintgattunk. Kállayval ez a politika már csak külsőleg maradt meg, tartalmában egyértelművé vált: szembefordulni a németekkel, átállni az angolokhoz, abbahagyni a szovjetellenes háborút.
A Kállay-kormány beiktatása, 1942. március 10. (Ülő sor balról jobbra: Reményi-Schneller Lajos pénzügy-, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, Kállay Miklós miniszterelnök és ideiglenes külügyminiszter, Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi-, Bartha Károly honvédelmi miniszter, álló sor: Varga József kereskedelem-, közlekedés- és iparügyi-, Radocsay László igazságügyi-, Győrffy-Bengyel Sándor közellátási tárcanélküli-, Bánffy Dániel földművelésügyi miniszter, Bárczy István miniszterelnökségi államtitkár
Kállay úgy gondolta, hogy a kinevezése körüli esetleges gyanakvást azzal altathatja el legjobban, ha a Bárdossy-kormányt egy az egyben átveszi, pusztán annyi személyi változtatást eszközölt, hogy eleinte a külügyminiszteri tárcát is magánál tartotta.
Kállay Miklós miniszterelnök
Kállay tehát fokozatosan feladta elődje, Bárdossy tengelyhatalmak felé irányuló vonalát. Arra számítva, hogy a győzelem az angolszász szövetségeseké lesz, titkos tárgyalásokat kezdeményezett velük. Először Törökországban történtek béketapogatózások, majd Stockholmban, Bernben és Lisszabonban is aktívvá vált a magyar diplomácia. A portugál fővárosban a magyarok az emigráns lengyel kormány katonai attaséján keresztül léptek félhivatalos érintkezésbe az angolszászokkal, majd később az amerikaiakkal is. Rendkívül megnehezítette a helyzetet, hogy Hitler mindeközben folyamatos követelésekkel lépett fel, amelyek három területre terjedtek ki: a 2. magyar hadsereg kiegészítésére, vagyis újabb magyar katonai alakulatok frontra küldésére, a Harmadik Birodalomba irányuló magyar szállítások (elsősorban gabonaszállítások) mennyiségének növelésére, és nem utolsósorban a magyarországi „zsidókérdés mielőbbi megoldására”. Kállay mindhárom területen ellenállt a nyomásnak, a magyar gazdaság helyzetét a valóságosnál sokkal sötétebbre festette a németek előtt, ragaszkodott ahhoz, hogy nem képes az ország újabb alakulatok felfegyverzésére és ellátmányozására, a zsidók esetében pedig magyar sajátosságokra, keresztényi humanitásra és a zsidók társadalomban betöltött nélkülözhetetlen szerepére hivatkozva utasította vissza mind a deportálások, mind a sárga csillag viselésének gondolatát.
A német megszállás másnapján, 1944. március 20-án reggel Kállay a Sándor-palotából a letartóztatására érkező SS-alakulat elől egy alagúton Horthy rezidenciájára menekült,[6] majd a török követségen kért menedéket. A megszállás után azt tanácsolta Horthynak, hogy vonuljon vissza az államügyektől, ne éljen legfelsőbb hadúri jogaival és semmilyen államiratot ne írjon alá. Horthy nem fogadta meg Kállay tanácsát, mert úgy gondolta, hogy ha rendkívül korlátozott hatalmi helyzetből is, de – kompromisszumok árán – képviselni tudja a magyar érdekeket.
Kállay András (Kállay Miklós miniszterelnök legfiatalabb fia) náci fogolykártyája 1944-ből
Amikor az októberben hatalomra került Szálasi Ferenc a kiadását követelte, Kállay elhagyta a török követséget és önként feladta magát a nyilasoknak. Letartóztatták, előbb a Margit körúti fogházba, majd Sopronkőhidára szállították (itt valószínűleg Kállayval találkozott Bajcsy-Zsilinszky Endre a kivégzése előtt utoljára), később Mauthausenbe, onnan pedig Dachauba hurcolták. Kállay már koncentrációs táborban volt, amikor megtudta, hogy legkisebb fiát, Andrást szintén elfogták, és ugyanabban a táborban van, ahol ő. A front közeledtével tovább hurcolták őket Dél-Tirolba, a fogolyszállítmány különböző nemzetiségű ismert személyekből, ellenállókból illetve azok családtagjaiból állt. 1945. május 4-én kalandos körülmények közt szabadult ki a fogságból.Szabadulása után értesült csak arról, hogy feleségét, Helént Buda ostroma közben február 7-én halálos német gránáttalálat érte.
Kállay Miklós 1953-ig Olaszországban, Capri szigetén, majd Rómában élt. Innen az Amerikai Egyesült Államokba költözött, az emigráció aktív személyiségeként dolgozott, cikkeket írt, beszédeket tartott, dél-amerikai előadói körutat tett.
