Tiszteletre méltó Mindszenty József, eredeti nevén Pehm József (Csehimindszent, 1892. március 29. – Bécs, 1975. május 6.) Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros. Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek utóda. A magyar katolikus egyház egyik legnagyobb 20. századi alakja, üldözték a nyilasok és a kommunisták egyaránt.
Életútja bebizonyította, hogy a Rákosi-korszak és a nyilas diktatúra természetéből adódóan az egyház csak elvtelen, erkölcstelen és megalázó kompromisszumot tudott volna kötni, ennek pedig a bíboros sziklaszilárdan ellenállt.
1944. március 4-én XII. Piusz pápa veszprémi püspöknek nevezte ki. március 25-én az esztergomi bazilikában Serédi Jusztinián bíboros, prímás, esztergomi érsek szentelte püspökké. Hivatalát március 29-én, épp születésnapján foglalta el.
Püspöki jelmondatául a „Devictus vincit” (legyőzetve győz) mondatot választotta. Szigorú és következetes munkája során számos iskolát és plébániát alapított.
Amikor a nyilas hatalomátvétel után 1944. november 4-én Szálasi Ferenc esküt tett a Szent Koronára, az új nyilas hatóságok minden közalkalmazottól megkövetelték, hogy esküt tegyen a nyilas hatalomra. Ekkor készítette Mindszenty azt a tanulmányvázlatot, amelyben összefoglalta hitvallását, írásának címe: Juramentum non – nincs eskü. Alcíme: A forradalmat és az Egyházat egyszerre szolgálni nem lehet.Amikor a front elérte a Dunántúlt, Apor Vilmos győri, Mindszenty József veszprémi, Shvoy Lajos székesfehérvári püspök és Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát a Dunántúl főpásztorainak memoranduma volt az a tiltakozó levél, amelyet az ország elpusztítása és a zsidóüldözés ellen fogalmaztak meg.
Mindszenty József hercegprímás
Mindszenty püspök a harcok beszüntetését követelő, Dunántúl főpásztorainak memoranduma címet viselő iratot 1944. október 31-én személyesen adta át a nyilas kormánynak.
Két hét múlva a nyilasok papjaival együtt letartóztatták. A memorandum négy aláírója a nyilasok célkeresztjébe került. Mindszenty 1944. december 22-én került a sopronkőhidai fegyházba 26 pappal és kispappal együtt, és a háború utolsó karácsonyát is ott töltötte.
Sopronkőhidán raboskodott, majd december 29-én boldog Apor Vilmos vértanú püspök közbenjárására átvitték a Isteni Megváltó Leányai apácarend soproni kolostorába és házi őrizet alatt tartották. Itt nyerte vissza szabadságát a szovjet csapatok 1945. április 1-jei bevonulásakor. 1945. április 20-án tért vissza püspöki székhelyére, Veszprémbe.
1945. március 29-én súlyos cukorbetegségben elhunyt az esztergomi érsek, Serédi Jusztinián hercegprímás.
Érseki címere, melyben a pajzs ketté osztott mezejében bal oldalon Árpád-házi Szent Margit; jobb oldalon a Pehm család címeréből átvett arany hattérben zöld harántpólyán elhelyehezkedett 3 fehér rózsa. A főpásztori jelmondata: Pannonia Sacra (Szent Magyarország)
A pápa kérésére Nagy Töhötöm négy-fogadalmas jezsuita szerzetes, a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) elnökhelyettese készítette el az esztergomi érseki szék betöltésére szóló javaslatot, aki első helyen Mindszenty József veszprémi püspököt nevezte meg, felsorolva pozitív és negatív tulajdonságait egyaránt. 1945. szeptember 8-án XII. Piusz pápa esztergomi érsekké nevezte ki. Két nap gondolkodási idő után alávetette magát a pápai akaratnak, és 1945. október 7-én Esztergomban beiktatták új hivatalába.
1946. február 21-én nevezték ki bíborossá. Amikor a pápa a fejére helyezte a bíborosok kalapját, így szólt hozzá: „A 32 közül te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot!” Az 1947-48-ra meghirdetett Boldogasszony-év ünnepségein néha százezres tömeg előtt mondott szentbeszédet. Folytatta a politikai küzdelmet és elítélte a németek kitelepítését, a katolikus sajtó korlátozását, ezáltal egyre inkább az antikommunista magyar politika vezéralakjává vált. Síkra szállt a kereszténydemokráciáért, a keresztény erkölcsi törvényeken alapuló társadalomért, amit egyetlen lehetséges alternatívaként tudott elképzelni szemben a kommunista és a magyar baloldali pártok által hirdetett szocializmussal és népi demokráciával.
A második világháborúban vesztes Magyarország a szovjet érdekzónába került. Az 1947-es magyarországi országgyűlési választás alkalmával hatalomra jutott Magyar Kommunista Párt programjában fontos elem volt a tudatosan megszervezett egyházellenes és egyházromboló tevékenység, ezért a szovjet szocialista rendszerre való áttérés során ideológiai támadásokat indítottak az egyházak ellen. A világháborút követően, a közvetlenül Moszkvából érkezett kommunisták („moszkoviták”) a Rákosi-Gerő-Farkas triumvirátus vezetésével kíméletlen és sematikus szovjetizálást készítettek elő Magyarországon.
Ezeket a nyilvános támadásokat Mindszenty igyekezett következetesen visszaverni. Mindszenty bírálta az ország közállapotának fokozatos romlását és a politikai rendőrség féktelen terrorját, a kommunisták a politizálás vádját emelték ellene. A bíboros Pázmány Péter szavaival utasította vissza a vádat. „Senki sem tilthat el attól, hogy nézeteimet az ország közügyeiről szabadon elmondhassam. Kötelességem az ország jogai és szabadsága felett őrködni.”
1948. december 26-án hűtlenség, kémkedés, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény és valutaüzérkedés gyanúja alapján a rendőrhatóság őrizetbe vette és letartóztatták. A házkutatás befejezése után az elé tett jegyzőkönyvet nem írta alá. A bíborosok nemzetközi tekintélyére és jogállására hivatkozva tiltakozott a házkutatás önkényes végrehajtása ellen. A hírhedt ÁVH központban, az Andrássy út 60-ban megkezdték kínzását és kihallgatását. XII. Piusz pápa 1949. január 2-án levelet küldött a magyar püspöki karhoz. Az Acerrimo Moerore kezdetű levelet Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek kínzása és bebörtönzése kapcsán írta.
Az Államvédelmi Hatóság nyomozói és a szovjet tanácsadók gyakorlatában használatos pszichotróp szerek, szkopolamin vagy Scopomorphium, actedron hatása alatt minden ellene felhozott vádat elismert, így a kifinomult kommunista vallató gépezet teljes bizonyossággal fenntartathatta a beismerő vallomást a vádlottal a látványos per tárgyalótermében is, akár a legnagyobb nyilvánosság előtt. A börtönorvosok azonban ismerték, hogy a bíboros évtizedek óta gyógyíthatatlan pajzsmirigy autoimmun betegségben (Basedow-kór, golyva) szenved, ezért nem kockáztatták meg, hogy a főpap súlyos, életveszélyes testi állapotban álljon a bíróság előtt. Testi és lelki kínzásának irányítója Décsi Gyula államvédelmi alezredes volt.
Az ÁVH által foglalkoztatott két írásszakértő, Sulner László és felesége Fischof Hanna tanúsították, hogy ők maguk hamisították a per okmányait, s hogy tudomásuk szerint Mindszentyt a vallatások heteiben és a tárgyalás alatt vegyszerekkel preparálták. Mindszenty saját kezűnek feltüntetett vallomásait is ők hamisították.
Az 1949. február 3. és február 8. között a Budapesti Népbíróság a IX. 254/1949 számon lefolytatott koncepciós perben Mindszentyt életfogytig tartó fegyházra ítélték.
A bíboros az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörése után október 30-án szabadult ki az ÁVH-s őrség által biztosított házi őrizetéből a felsőpetényi kastélyból.
Az 1956-os forradalom utolsó napjaiban rádióbeszédeket mondott, budavári rezidenciáján fogadta a külföldi delegációkat, és azonnal fölmentette hivatalukból a kommunistákkal kollaboráló papokat. November 3-ai rádióbeszédében nem nyitott frontot a kommunista Nagy Imre vezette kormány ellen, de annak tagjait a „bukott rendszer örököseinek” nevezte.
