Barokk – eredetileg olasz szó, a XIX. sz. közepe óta a reneszánsz stílust követő művészeti irányzat neve. A reneszánszra jellemző fegyelmezett mértani rendet a szabálytalanság váltja fel.
BAROKK: a reneszánszot követő korstílus kb. 1530 és 1750 között, jellemzői az ellentétek szembeállításából, lendületességéből és ünnepélyes pompából állnak - a barokk irodalmi művekre jellemző az antik és a keresztény mitológia látomásos megjelenítése, a nyelvi pátosz és cikornyás, zsúfolt stílus. Neve az olasz barocco szóból származik, mely a szillogisztika egyik, bonyolultságot, nyakatekertséget kifejező alakzatának elnevezése.
A barokk szereti a végtelen és mértéktelen hullámzást, a fokozást és a túlfokozást, a kuszáltságot, a titkos értelmek szimbolikus, képszerű ábrázolását. E mulandó világban minden jelent valami örökkévalót: az elhulló virág az élet értéktelenségét, a megrendíthetetlen szikla az egyház állandóságát. A látszat és a lényeg között óriási az ellentét. Az egész világ egy nagy színpad, amelyben tragédiák és komédiák játszódnak le. A létet természetesen nem csak tragikusan lehet élni, hanem vidáman, gyönyörűségben is. A barokk irodalom fő témái közé tartozik a testiség, az élvezet, a pompa, a játék megjelenítése. A mártírkultusz, az elragadtatott halálvágy, a világtól elvonuló keresztény vagy stoikus magatartás, a magányba menekülés, a memento mori ( emlékezz a halálra ) és a vanitatum vanitas ( hiúságok hiúsága ) mellett a carpe diem ( éld a napot ), az elröppenő pillanatot megszépíteni igyekvő érzékiség szintúgy barokk sajátosság, sőt a kor lényegét éppen a két pólus között fennálló feszültség adja meg. A barokk építészet éppúgy egy csillogó, felszínes életet élő arisztokratikus társadalom önkifejeződése, mint a többi barokk képzõmuvészet.
