FABULA: az érvelésnek a hasonlóságon alapuló, a példázattal rokon formája - verses vagy prózai, rövidebb terjedelmű állat és/vagy tanmese.
Aiszóposz: A farkas és a bárány
A farkas megpillantotta a bárányt, amint a folyónál vizet ivott, és valamilyen jól hangzó ürüggyel bele akart kötni, hogy megegye. Ezért, bár ő állott fennebb, azzal vádolta, hogy felkavarja a vizet, és nem hagyja őt inni. A bárány ezt felelte, ő csak az ajka hegyével érinti a vizet, különben is lennebb áll, s felfelé nem zavarhatja fel a vizet. Ekkor a farkas más váddal hozakodott elő: “ Ám tavaly apámat szidalmaztad!” A bárány azt válaszolta, hogy akkor ő még meg sem született. A farkas ekkor így szólt: “Ha sohasem fogysz ki a mentségekből, akkor is megeszlek!”
A mese azt mutatja, hogy mit sem ér a jogos önvédelem azok szemében, akik arra határozták el magukat, hogy jogtalanságot cselekedjenek. ( fordította Bodor András )
Az évezredes fejlődés során az állatmesében szereplő csodás elemek lassanként elszakadtak a természettől, erkölcsi tartalommal telítődtek, a jó vagy a rossz jelképeivé lettek, s kimondatlanul vagy kimondottan tanító célzatot nyertek. Ily módon lett a mese, a népi bölcsesség egyik legrégibb megjelenési formája; hősei az állatok, madarak, rovarok, növények, amelyeknek környezetében az ember élete évezredeken át lefolyt. Ezek az állatmesék általános az erkölcsi igazság szemléltetésére szolgálnak, s ezért bennük nem a csillogó forma, hanem a közérthető tartalom volt a lényeges.
Jean de LaFontaine: A halál és a favágó
Rőzsét vitt egy szegény Favágó. A sok ágtól
Görnyedten, a gallyak s évek súlya alatt
Nyögdécselve bizony nehézkesen haladt.
S vityillója felé igyekezett a jámbor.
Végül aztán, mikor már nem bírta tovább,
A fát ledobta, s elgondolta nyomorát.
Mióta él, ugyan milyen örömöt ért meg ?
Van ezen a kerek földön nála szegényebb ?
Sokszor nincs kenyere, és nincs nyugta soha.
Asszony, népes család, adó és katona,
Hitelező, úrdolga rágja.
Nagyobb nem is lehet már nyomorúsága.
A Halált hívja. Az nyomban ott is terem,
Kérdezi tőle, mért hívatta.
“Azért, hogy segítsd föl nekem
Ezt a kéve gallyat - szólt az Öreg -, no rajta!”
Híres orvos a Halál;
Ne moccanjunk mégsem érte.
Addig jó, míg van mi fáj:
Ez az ember jeligéje.
( Rónay György fordítása )
A világ bármely tájékán keletkezett tanítómesék szerkezete érdekes módon azonos:
1. helyzetrajz
2. a szereplők párbeszéde
3. a párbeszéd erkölcsi tartalmát szemléltető cselekmény
4. az erkölcsi vagy gyakorlati tanulság
Az előadás menete, részletessége, a tanulság megfogalmazása szempontjából két fő típus különböztethető meg világosan:
a.- A nyugodtabb, részletezőbb előadású, terjedelmesebb s gyakran több tanulságot is tartalmazó ős- és népköltészeti fabulatípus. Ide sorolhatók az afroázsiai és európai népek, valamint az indiánok és eszkimók népköltészetében található tanítómesék. Ezek erősen magukon viselik a nép mesemondó, mesélő kedvének nyomait, noha írásbafoglalásukig az évezredek lefosztották a részletező leírásokat, epikus részleteket, s mind erőteljesebb szerephez juttatták a tanulság felé siető párbeszédet.
b.- A tudatos írói szerkesztőművészetre valló, a helyzetet és szereplőket legtöbbször csak utalásszerűen megemlítő, a párbeszédet minimumra csökkentő, sőt a tanulság levonását a hallgatóra, olvasóra bízó ezópusi mese s az európai irodalomnak belőle kibontakozó meseköltészete.
