Festészet – a képzőművészet egyik fő ága, lényege a sík felületen színes anyaggal történő ábrázolás.festő művészet, képírás, az ember veleszületett ösztönének, az utánzásnak egyik nyilvánulása és egyik ága a rajzoló művészeteknek. A F. a valóságot síkon utánozza. A szobrászattól abban különbözik, hogy ez a valóságot mind a három, t. i. alulról fölfelé, jobbról balra és elülről hátra való kiterjedésében, testi egész mivoltában adja vissza, ellenben a F. a testeknek csakis az alulról fölfelé és jobbról-balra való kiterjedését utánozza valósággal, a harmadikat, az felülről hátra való kiterjedést pedig a látszattal pótolja. Ekként a F. két lényeges elemből áll: az egyik a testi valóság, a másik a látszat, a csalódás. A testi valóság szerinti utánzásnak két külön része van: 1. a formának, 2. a szinnek utánzása. Az elsőnek eszköze a rajzolat, a másodiké a festés. A rajzolat a sikon körülhatárolja a tért, melyet az alaknak alulról fölfelé és jobbról balra való terjedése elfoglal. A festés utánozza a valóságnak szineit. Az elülről hátra terjedésnek, vagyis a testiségnek látszatát, a domborúságot ugy állítjuk elő, hogy a rajzolat fölszinén megjelöljük a fényes és árnyékos helyeket. (L. Árnyék és Világosság.)
A F. azonban nem szorítkozik tárgyaknak vagy élő lényeknek egymagukban való utánzására. Tovább megy és utánozza a tért is, melyben a tárgyak megjelennek, az alakok mozognak. A térnek két kiterjedését éppen ugy mint az alakét, a valóság szerint, ellenben az elülről hátra való terjedést szintén látszat szerint utánozza. Az előbbinek eszköze a rajz, az utóbbinak pedig eszköze a távlati látszat. Távlat kétféle van, ugymint rajzolt és festett távlat. Az előbbit vonaltávlatnak, az utóbbit légtávlatnak nevezzük. (L.o.). Megjegyzendő, hogy a rajzolat, melyről azt mondottuk, hogy a tárgyaknak és élő lényeknek formáit valóság szerint utánozza, magában véve szintén csak látszat, elvont valami, amennyiben a formák testi kiterjedését mintegy jelzi a sikon. Mindazáltal a rajzolat az, mely a sikon való utánzás lényege, mert a valóság főbb ismertető jeleit visszaadja. Hozzá képest a fény és az árnyék, továbbá a szinek utánzása, kivált ez utóbbi ugyszólván csak járulék. Ámbár nincs tárgy szin nélkül, s mindent a szin által látunk, mindazáltal a szin nem mellőzhetetlen ismertető jele a jelenségeknek. A rózsát is felismerjük a puszta rajzolatból. Azonban mivel a festészeti utánzásnak célja nem szorítkozhatik arra, hogy a formákat ismertesse, hanem hogy a jelenségek egész mivoltának hatását állítsa elő s mivel e hatásnak lényeges tényezője a megvilágítottság és a szin, azért a fény és árnyék, továbbá a szinek utánzása lényeges elemei a F.-nek. Kivált a szinek utánzása. Innen van, hogy a sikon való utánzást a görög nyelven kivül, minden nyelvben a szinek utánzása szerint nevezik. Görögül: zvgragia, állatrajzolás (irás); latinul: pictura, a pingere festeni szótól; olaszul: pittura, franciául: peinture, angolul: art of painting, németül: Malerei. A magyarban a festészet szón kivül használatos képirás, a festészetnek görög elnevezésére emlékeztet. Irott kép, szoros értelemben a. m. rajzolat; képirás, annyi mint rajzolás, t. i. utánzás szinek nélkül.
A szerint, hogy a szineket milyen festékanyaggal és milyen módon utánozzuk, a festészetben több eljárást, festészeti technikát különböztetünk meg. Ez a megkülönböztetés azonban nem szorítkozik egyedül a technikára. Sokkal szélesebb körü jelentőséggel bir. A festékanyaghoz alkalmazkodik a művész felfogása; a festékanyag szabja meg az ábrázolás esztetikáját. Ahányféle a festészeti technika, annyiféle a festészeti esztétika is. A festészeti technikákat általában két főcsoportra oszthatjuk. Az egyik csoportba tartoznak a korlátozottabb, a másodikba a szabadabb technikák; vagyis egyfelől azok, melyek a szinek utánzására használt anyagnál fogva a valóságot kevésbbé hüen adják vissza, másfelől azok, melyek a természethez hüebb ábrázolást állíthatnak elő. Az előbbi csoportbeliek inkább dekorativ, diszítményes technikák, mert műveiken a diszítő hatás az uralkodó elem; az utóbbi csoportbeliek a természethü technikák, mert lényegük nem a diszítés, hanem inkább a formákkal való kifejezés. Az előbbiben a megmunkálni nehéz festék-anyagnál fogva a szin uralkodik, az utóbbiban az alkalmazkodó festékanyagnál fogva a szin veszít uralmával, vagy legalább is kénytelen az uralmat a formákkal megosztani.
A korlátozottabb technikák:
1. A himzés és szövés, mely a legkezdetlegesebb és talán legrégibb módja a sikon való utánzásnak; 2. a keramikai festés (majolika, faience, porcellán); 3. a zománcfestés; 4. a mozaik; 5. az üvegfestés. - A szabadabb technikák: 1. A miniatürfestés; 2. a vizfestés, aquarelle; 3. száraz falfestés (al secco); 4. nyirkos falfestés (al fresco); 5. a viaszfestés (enkausztika); 6. tempera; 7. olajfestés. A festészeti utánzás tárgya minden, ami látó érzékünk körébe esik.
