HIMNUSZ: vallásos jellegű, istent vagy isteni hatalmakat dicsőítő, hozzájuk segítségért fohászkodó, imaszerű ének - az óda szinonimája, szárnyaló lendületű költemény, amelyet valamely eszme, személy, ország stb. magasztalására írtak.
A műfaj eredete kétségkívül kultikus, közösségi, vallásos ünnepekhez kapcsolódott. Ezért a költői formák között máig a legszemélytelenebb, a megénekelt tárgy uralkodik benne, és nem a fohászkodó személye. A hindu Rigvédát, az egyiptomi himnuszokat a költő egyéniségének kizárása jellemzi, a közösség imádja bennük isteneit. A görög himnuszok ( kezdetben kardalok ) - ezek a csoportosan, zenekísérettel előadott kórusok azután történetileg kétfelé ágaztak, fejlődtek. Belőlük hajtott ki egyrészt az antik tragédia - másrészt viszont ünneplő s dicsőítő himnuszok sorának nyitottak utat. S már az időszámításunk előtti VIII - VI. századig megszülettek a himnuszok örök példái, azok amelyeket homéroszinak hívnak máig is, bár a homéroszi himnuszok szerzője aligha Homérosz.
A homéroszi himnuszok különböző költők szemléletét őrzik s olykor a terjedelmük különbsége az egyes himnuszokat epikus alkotásokhoz közelíti. Akadtak viszont rövid, bevezető jellegű himnuszok, melyek láthatóan a kezdőhangot csendítették meg az ünnephez. Az egyiklegszebb homéroszi himnusz az Aphrodité kultusz nyitó verse lehetett.
