Internacionális gótika, lágy stílus: Az 1400-as évek táján, a századforduló körüli hatvan-hetven évben ritkán tapasztalható egység jellemezte az európai művészet formanyelvét. A stílus elnevezésében a művészettörténészek máig nem tudtak megegyezni. Legpontosabban az "1400 körüli művészet" elnevezés illik e stílusra, amelyet épp széles körű kiterjedése miatt internacionális gótikának is neveznek. A szakirodalomban még az udvari stílus, lágy stílus, szép stílus, trecento rokokó, lírai stílus stb. elnevezés is használatos.
Azok a stiláris elemek, amelyek az internacionális gótikában általánosan elterjedtek, országokhoz nem kötött, az udvari művészetre jellemző vonások voltak. A 14. sz. második felének udvari művészetében, a francia udvarokat szolgáló franko-flamand művészek körében, a császári udvar csehországi környezetében alakultak ki olyan mintaképek, amelyek a század végének műalkotásait egész Európában meghatározták. E művészetben az emberi alak, a táj és a tér valóságközeli felfogása sajátos álomszerűséggel, dekoratív lendülettel, mély érzelmi töltéssel párosul. A lírai kifejezés és az önálló életet élő festő drapériák alapján nevezik lágy stílusnak, amely több, mint formai motívumrendszer: egy magatartástípus megjelölésére is igen alkalmas. Elsősorban az ember belső világának megismerése foglalkoztatja ezt a korszakot minaddig, amíg a művészek figyelmét le nem köti a külvilág módszeresebb megfigyelése (pl. Donatallo, Masaccio, Jan van Eyck művészetében).