A Kanisay család az Osl nemzetségből származott. Ebben a családban született többek között Kanisay János egri püspök (1385 - 1387), majd esztergomi érsek (1387 - 1418), aki az egyházszakadást megszüntető konstanci zsinaton a magyar egyház képviseletét vezette. Kanizsay Dorottya biztosan ebből a családból származott, amelyet többek között II. Lajos királynak Budán, 1519. június 25-én személyére kiállított címerlevele bizonyít, azonban a kutatók, nem tudják biztosan elhelyezni őt a családfán. Azt azonban biztosan tudjuk, hogy először a dúsgazdag vingárti Geréb Péter nádor vette feleségül, aki úgy tűnik, hogy egy okos, jóságos, vallásos, idősödő főúr volt, természete teljesen megegyezhetett az ifjú feleség lágy, szeretetteljes egyéniségének. A boldog házasságuk, azonban csak rövid ideig tartott, Geréb Péter nádor meghalt. Az akkori viszonyok nem kedveztek egy magányosan élő özvegyasszony számára, ez magyarázza meg a viszonylag gyorsan bekövetkező második házasságát.
Férje utódjához perényi Perényi Imre nádorhoz ment feleségül, aki 1515-től fogva siklósi herceg lett. Perényi Imre súlyos köszvény betegségben szenvedett, 11 évig ápolta odaadó feleségként, mígnem 1519. február 5-én meghalt. Második férjének korábbi házasságából két fia volt, akiket Kanizsay Dorottya, nem lévén gyermeke, sajátjaként próbált nevelni, azonban apjuk halála után nevelőanyjuk ellen fordultak és az örökség miatt perlekednek az özveggyel, számos keserű órát okozva számára.
Kanizsay Dorottya
A nagyasszony nem tudta második házassága alatt sem elfelejteni első férjét, kétszeresen is özvegyen maradva szokatlan kéréssel fordult II. Lajos királyhoz. Azt kérte, hogy a Geréb és a Kanizsay címert egyesíthesse. A király meghatódva az ilyen fokú ragaszkodástól és szeretettől a fent említett címeradományozási oklevelében ezt írja: „… megindíttatva attól a nagy szerénységtől és áhítattól, állhatatosságtól, őszinteségtől, hűségtől, vallásosságtól s a legszebb erények nagy számától, amikkel Kanizsay Dorottya asszony tündöklik, s ami őt a női nem ékességét illetőleg a letűnt idők nagy alakjaival is összehasonlíthatóvá teszik: megadjuk neki a kért címerbővítést.”
Ebből az okiratból felragyoghat lelki szemeink előtt Kanizsay Dorottya igazi személyisége. Nagy kár, hogy nem maradt fenn egy hitelesnek mondható portré róla, hogy e személyiség testet ölthessen, arca a lelke tükreként fénylene, de vigasztaljon minket az a tudat, hogy ha a szerencse kedvez számunkra, akkor még talán egyszer előkerülhet egy őt ábrázoló, valahol elfekve porosodó metszet, rajz vagy festmény…
Második özvegysége idején zajlott a mohácsi csata 1526. augusztus 29-én és az ott hősi halált halt 24 000 magyar vitézt, köztük 2 érseket, 5 püspököt, 16 zászlósurat és magát a királyt is Kanizsay Dorottya temette el a saját pénzén felfogadott 400 emberrel. Ekkor halt meg szeretett bátyja is Kanizsay László, akinek feleségével Drágffy Annával nagyon jó barátságban volt. Ez utóbbi hamarosan követte férjét a halálba, így a két gyermekük Kanizsay Ferenc és Orsolya árván maradt. Édesanyjuk végrendeletében Kanizsay Dorottyára bízta a felnevelésüket. Ő szívén viselte sorsukat, olyannyira, hogy sokat pereskedett saját és az árvák rokonaival, mert nem hagyta az árvák jussát. Erős kézzel védte birtokaikat és igyekezett, hogy a rá bízott gyermekek semmiben meg ne rövidüljenek, sőt még saját vagyonát is rájuk hagyta.
Utolsó ismert adatunk Kanizsay Dorottya nagyasszonyról, hogy 1532-ben még élt, nem tudjuk, hogy mikor halt meg, hogy megérte-e esetleg szeretett Orsikája eljegyzését Nádasdy Tamással. Életének pillanatait, számunkra ismeretlen tetteit az idő homálya befedte. A lelkek, akiket széppé, nemessé nevelt, meghaltak. A jócselekedetek emléke elenyészett azokkal együtt, akikre fordította azt. Szeretetteljes egyénisége, nagyasszonyi méltósága, jóságának híre feledésbe merült. Az általa alapított és építtetett templomok, amelyeket terítőkkel, ezüst, arany kegyszerekkel ellátott, elporladtak a viszontagságos magyar történelem során.
A feledékenység mindent beborító fátylát egyetlen, nevét örökre fémjelző kimagasló tette lebbenti fel időről – időre: a mohácsi nemzettemetés.
