NYUGAT-EURÓPAI VERSELÉS: A magyar verstanban olyan időmértékes versformákat sorolunk ide, amelyek eltérnek az antik versidomtól. A klasszikus verslábakat megőrizte, de mellőzte a szigorúan megkötött metrikai rendű sorfajtákat és strófákat, amelyek a görög és a római verset jellemezték. Főként keleti hatásra megjelent a rimelés, új strófafajták, versalakzatok, meghatározott műformák alakultak ki. A nyugat-európai nyelvek általában alkalmatlanok az időmértékes verselésre, ezért pl. a jambikus lüktetést hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok váltakoztatásával pótolták. A franciáknál pl. a sorszótagszám és a soron belüli sormetszet, a hangsúly és a rím lett a fő versalkotó elem. A magyar nyugat-európai verselés fő kezdeményezői nálunk a XVIII. századi költők - Ráday Gedeon után Kazinczy és köre s Csokonai Vitéz Mihály. Kifejlesztése főképp Vörösmarty, Petőfi és Arany nevéhez fűződik; fejlődése, alakulása mindmáig tart. Jelentős fejlődésen ment keresztül a Nyugat első nemzedékének időmértékes verselési gyakorlatával és elveivel - Ady tudatosan kombinálja a hangsúlynyomatékos versritmussal. Szabó Lőrinc tovább oldja a jambusok egyhangú lüktetését, s egyre több egyéni felfogású változatuk alakul ki a nyugat-európai formáknak. Nagy László pl. Ady felfogását fejleszti tovább poliritmikus formáival, mások a szabadvers irányában mozdítják el. A magyar nyelv különösen alkalmas a versformák változatos alkalmazására, így a nyugat-európai verselésnek továbbra is tág tere nyílik nálunk. Terminológiai viták folyhatnak arról, hogy a „nyugat-európai verselés" elnevezés találó-e vagy sem - ez honosodott meg a rímes időmértékes verselés jelölésére.