OBJEKTÍV KÖLTÉSZET: Tárgyias költészet. A líra az „én" kifejezésének műfaja, ám ennek külön törvényei vannak, mert - József Attila mondja - a líra nem lehet csupán érzelemkifejezés, mert akkor a sírás, nevetés vagy sóhajtás is líra volna. Egyrészt nemcsak érzelmet fejez ki, hanem sorsot, alkatot, karaktert, lelkületet, akaratot, vágyat, indulatot, haragot, felháborodást, létszomorúságot és derűt, melyben teljes létfelfogása és világszemlélete kifejeződhet a költőnek. Másrészt a líra gondolat is, mely személyes formában jelenik meg. Ha a költői személyiség nem fedi föl, hogy az a gondolat, léthelyzet, vélemény vagy tény az ő saját, személyes gondolata, léthelyzete, véleménye vagy életténye, hanem úgy beszél róla, mintha másé volna, vagy más, áttételes módon fejezi ki mindezeket, akkor objektív, azaz tárgyias költészetről beszélhetünk. Ez nem őszintétlenség, hanem egy általános érvényre törekvő, közvetett szubjektivitás, melyet csak az egyszerűség kedvéért mondhatunk „személytelenségnek". Személytelen líra nincsen, csak rossz líra van. Az objektív lírában élettelen tárgyak is hordozhatják a fölkeltendő érzelmet, gondolatot. „Sunt lacrimae rerum - van a tárgyaknak könnyük" - idézi verse címében is Babits a régi szenteciát. Az objektív költészet nagyjai közt említhető pl. az objektivitást tudatosan vállaló angol T. S. Eliot, nálunk Babits Mihály, a különféle szerepeket fölvevő Füst Milán; Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János vagy Tandori Dezső. Számos objektív vonása van József Attila, Illyés Gyula, Weöres Sándor vagy Vas István költészetének is.
|
