Oltár: (a lat. alta ara-ból), az áldozatok bemutatására való, földből, kövekből v. fából készült emelkedettebb hely. A pogány népek O.-ai vallásuk szelleméből és műveltségükből kifolyólag v. egyszerüek és durvák v. művészeiesek voltak s nemcsak templomaikban, hanem köztereken, a folyóvizek partjain, ligetekben s bérceken állították fel őket s gyakran óriási arányuak voltak. A Mózes-féle törvény tulajdonkép csak a szövetség-sátora előtt, később pedig a Moria hegyen épült salamoni templomban engedte meg az O. felállítását, de számkivetetésig mégis megmaradt azon szokás, hogy az ország több pontján is állítottak fel O.-okat. A zsidó nép O.-a terjedelemre nézve nagy volt, lépcsőkön lehetett hozzá feljutni, négy sarkára szarvak voltak alkalmazva, amelyeket az áldozati állatok vérével szokás bekenni. A jóillatu áldozatok O.-a a szentélyben állott, kisebb méretü volt, arany lemezekkel bevonva s ezen kizárólag illatszereket égettek. A keresztények az első időkben, ugy mint Jézus az utolsó vacsorát, egyszerü asztalokon ünnepelték meg az áldozatot, az üldöztetés korszakában pedig a föld alatti katakombákban a vértanuk sírjainak lapos tetején. Innen van, hogy a kat. egyház O.-ai koporsóalakuak s hogy azokban vértanuk és szentek ereklyéi vannak elhehelyzve. Kezdetben a templomokban csak egy O. volt a szentélyben (apszis), kelet felé fordítva s csak később lett szokássá több O.-t, az u. n. mellék O.-okat emelni. Az O.-nak a hivek felé eső oldalára művészi kivitelü éretáblákat v. drága függönyöket, az u. n. antipendiumokat szolták alkalmazni. Az építési stilok formáit természetesen az O.-ra is alkalmazták s igy minden templomnak megfelelő stilü az O.-a is, főkép ama kiemelkedő háttest, amelyre az O. asztala (mensa) támaszkodik. A gót stil alkotta meg a kinyitható és becsukható szárnyas O.-t, amelynek szárnyain a főképet kiegészitő kisebb képek vannak. E mellékképek nagy szerepet játszanak a németalföldi festészet történelmében és ők adták meg az egymást kiegészitő párdarabok (pendant) keletkezését. Ha a O. a templom falához van hozzáépítve, akkor a fölötte levő falra szokták alkalmazni az O.-képet. Ezek között az O-képek között vannak az egyházi festészet világra szóló remekei s majdnem kivétel nélkül ama címet ábrázolják, amelyről a templom el van nevezve. A képek helyett nem ritkán szobrok v. domborművek vannak alkalmazva. III. Honorius rendelete szerint minden O.-on egy keresztnek és legalább két gyertyának kell állnia s három gyolcslepellel (oltárterítő) letakarva lennie. Az O. leglényegesebb része ama márványlap, amely az O. asztalába van elhelyezve s amely az ereklyéket tartalmazza. Használat előtt az O.-t felszentelik. A templomon kivül használják a hordozható O.-t (l. o.)
