I. Géza (Lengyel Királyság, 1044 körül – Vác, 1077. április 25.) Árpád-házi magyar király 1074 és 1077 között. Apja I. Béla király, Vazul herceg fia, anyja a lengyel származású Richeza királyné volt.
Turul nemzetség - I. Géza király
I. Béla király és Richeza lengyel hercegnő fia, apjának lengyelországi tartózkodása idején született. Lengyelországból apjával együtt 1048-ban tért haza. 1057-ben öccsével, Lászlóval együtt belenyugodott unokaöccsének, Salamonnak megkoronázásába; 1059-ben azonban – a tiszavárkonyi palotacsíny után – atyjával együtt Lengyelországba menekült, s az onnan hozott hadakkal együtt részt vett a polgárháborúkban, melyek után 1061-ben I. Béla név alatt atyját ültették trónra. Az ő halála (1063) után testvéreivel, Lászlóval és Lamberttel együtt ismét Salamont ismerte el királyának a győri békében (1064. június 20.). Géza visszanyerte atyja hercegségét, s Pécsen április 11-én maga tette a húsvéti koronát Salamon fejére, s jelen volt újabb, székesfehérvári megkoronázásán is, a Salamont támogató IV. Henrik császár jelenlétében. Azután részt vett a besenyők és bizánciak ellen folytatott háborúkban. Niketász görögjei Nándorfehérvárnál (1071) nem a király, hanem az ő pártfogásába ajánlották magukat, s ő a buzási mezőn nem engedte zsákmányra bocsátani őket, ezért az osztály alkalmával megrövidítette őt a király.
Géza 1072-ben, mikor a bizánciak csellel visszavették Nándorfehérvárt, elkísérte ugyan a királyt a niši hadjáratra, a Szerémségbe azonban már nem követte, hanem hazasietett hercegségébe, ahol előkészületeket tett a polgárháborúra, melyet kikerülnie nem állt hatalmában. 1073-ban az esztergomi szigeten rövid időre még egyszer kibékültek ugyan a rokonok, mikor azonban Salamon hadai télvíz idején meg akarták lepni az Igfan erdejében vadászgató Gézát, a herceg is élére állt a maga tiszántúli csapatának, s a cseh határ felé igyekezett, hogy öccse, László hadaival egyesüljön. Kemejnél azonban (a Zagyva torkolata és a Hortobágy mocsarai közt) 1074. február 26-án csatát vesztett, és csak néhány emberével menekülhetett át a Tiszán. Egyesült László seregeivel, és 1074. március 14-én Mogyoródnál döntő csatát nyert a királlyal szemben.