A Képes krónika szerint a Attila nagykirály hatodízigleni leszármazottja; Csaba szépunokája; Ed ükunokája; Ügyek dédunokája, Előd unokája.
Anonymus szerint, Attila leszármazottja, Ügyek és Emese unokája; abban viszont egybevágnak a források, hogy Álmos vezér gyermeke.
A Gesta Hungarorum a magyarok második bejövetelének majdnem minden főbb eseményét Árpád fejedelemhez köti. A magyar történetírásban honalapítóként szerepel. Az Árpád-ház 1301-ig uralkodott Magyarországon
Mivel Anonymus Árpád halálát 907-re teszi, örökösének pedig a legfiatalabb Zoltát nevezi meg, kialakult egy olyan elképzelés, amely szerint Árpád és három idősebb fia (Tarhos, Jelek/Üllő, Jutocsa/Jutas) a pozsonyi csatában estek el. Erre azonban nincs egyértelmű bizonyíték, valószerűtlennek is tűnik, hogy a fejedelem és három szóba jöhető örököse mind kimentek volna a harcmezőre életüket kockáztatni (Anonymus egyébként sem ejt szót sem a pozsonyi csatáról, sem Árpád többi fiáról). A Ciceró kódex szerint Árpád még a pozsonyi csata előtt elhunyt tehát nem vehetett rész a csatában. A legenda szerint Óbudán temették el a honfoglaló hadvezért és fejedelmet.
Turul nemzetség - Árpád fejedelem
Dinasztiájukat a Turul nemzetségnek nevezték kódexekben " de Genere turul", amelynek ősapja Ménrót/Nimród király volt Attila királyon át Szent István királyig. Az Árpádok tisztábban voltak szkíta-hun származásukkal amit a legújabb magyar és francia genetikai kutatások is megerősítenek. Sikerült azonosítani a Turul-házi királyok DNS-ét III. Béla csontvázából melynek a Y ágú haplocsoportja a R1a -Arp ez rendkívül gyakori a szkíta és hun sírokban talált genetikai leszármazási vonalakban..