Újrealizmus: A Nouveau réalisme elnevezésű művészeti csoportot, s egyúttal irányzatot Pierre Restany, neves művészeti kritikus alapította 1960-ban. A » pop-art szellemiségével rokon, de rendkívül szerteágazó mozgalom a festészeti szubjektivizmussal és a közvetlen önkifejezés programjával szemben az alkotói tevékenység értelmét a művészeten kívüli tartományok kritikus feldolgozásában látta: a mindennapi élet banalitásainak hűvös, gyakran romboló értelmezésében, az elidegenedett tárgyias viszonyok ironikus bírálatában és a haszonelvű gépies civilizáció kigúnyolásában. Elvetette a romantikus zsenikultuszt és a század eleji dadaizmushoz hasonlóan hirdette, hogy "mindenki művész, minden lehet művészet". Az újrealizmust egyes szerzők neodadaizmusnak is nevezik, noha a dada szellemes, polgárpukkasztó radikalizmusát Restany irányzata nemegyszer édeskés, felszíni esztétizálással váltotta fel. A szűkebb értelemben vett újrealisták közül több művész tevékenységéhez tapadt hozzá egy-egy jellegzetes fogalom, amelyből nem feltétlenül lett ugyan külön irányzat, de bizonyos alkotói alapállás vagy technika megjelölésére azóta is használatos. Egyike ezeknek az akkumuláció (felhalmozás). Arman és Cézar jellegzetes tárgyértelmezésére használatos kifejezésről van szó: ezek a művészek úgy lépték át az esztétikum határait a banális és az abszurd irányba, hogy különféle elhasznált tárgyakat (autók, kannák, csavarok) halmoztak fel a kiállítási teremben. Domborműszerűvé alakítva, plexidobozba gyűjtve vagy valamilyen szilárd alapzatra állítva ruházták fel őket ironikus vagy nosztalgikus jelleggel. A tárgyi világ értelmezésének másik jellegzetes módja, a csomagolás (empaquetage) a bolgár származású Christo tevékenységében állandósult, aki kezdetben apró használati tárgyakat burkolt be a görög szobrászatot idéző drapériával, majd autókat, kiállítótermeket, hatalmas felhőkarcolókat és hegyeket is. Azon kívül, hogy a csomagnak és a becsomagolt dolog emlékképének feszültsége működésbe hozza a néző képzelőerejét, Christo tevékenységének politikai vonatkozásai is lettek, különösen akkor, amikor a Reichstag épületének becsomagolásához kért (és hosszú huzavona után kapott) engedélyt a hatóságoktól. Ugyancsak az újrealisták feltűnésével vált elterjedtté az assemblage fogalma (először Jean Dubuffet használta saját munkáinak leírására), ami a sík táblakép háromdimenzióssá való kibővítését jelenti. Többé-kevésbé szinonim tehát a » combine painting, vagyis a kombinált festmény fogalmával, azzal, hogy általában több rajta az applikált elem: a művész különféle anyagok és használati tárgyak együtteséből formál plasztikus képet. A mozgalom egyik legjelentősebb tagja Yves Klein, akinek nevéhez többek között a » monokróm fogalmát kapcsoljuk. Jean Tinguely bonyolult, de funkciótlanul működő szerkezetét a szakirodalom meta-gépeknek (önmagáról valló gép) nevezi, Daniel Spoerri ételmaradékokból komponált domborműveit pedig eat artnak, vagyis "ehető művészetnek". Az ~ csoport jelentősebb tagjai voltak még a következő művészek: Mimmo Rotella, Niki de Saint-Phalle, Raymond Hains és Martial Raysse.
