VERS: versus = fordulat, visszatérés. A kifejezés mai értelme a XVII. sz.-ban alakult ki. Formája többnyire eltér a prózától (kivétel a prózavers) Legtágabb értelemben versnek nevezik az olyan szöveget, amelynek írásképe nem lapszéltől lapszélig terjedően folyamatos tördelésű, hanem az oldal közepén helyezkedik el, sorai csak baloldalt kezdődnek egymás alatt elhelyezkedő (vagy szimmetrikusan váltakozó) sorkezdéssel, jobboldalt tetszőleges hosszúságúak; képvers esetében valamilyen geometrikus alakzatban helyezkednek el. E felfogás szerint a vers egyetlen kritériuma a vizuális forma, és ennek a fajta fogalomértelmezésnek alapja a szabadvers megjelenése. A szakirodalom jelentős részének felfogásában a vers ritmikusan kötött szöveg, a ritmus kötöttebb, szabályozottabb a prózaritmusnál. Versnek tekintik a tartalmi síkon jelentkező gondolatritmussal rendelkező szöveget is. A hangritmusra épülő versek legkorábbi emlékei a görög irodalomban maradtak fenn az i.e. VIII. sz.-ból. A kifejlett hangritmusú vers a szinkretizmus jegyében született, az énekelt-táncolt énekversből alakult ki.
