A griffmadár
Gyűjtötte: Benedek Elek
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás-tengeren túl, volt egy királyfi. Ez a királyfi erősen szeretett vadászni, amint pitymallott, vállára vette nyilát, ment az erdőbe, haza sem tért, míg a Vacsoracsillag föl nem jött. Egyszer, amint az erdőben járt-kelt, egy magas fa tetején meglátott egy griffmadarat, amelynek a fél szárnya el volt törve, s úgy lógott le a fáról. Célba veszi a királyfi a griffmadarat, de a madár megszólalt:
- Ne lőj meg, királyfi, inkább eredj haza, s jöjj ide egy hatökrös szekérrel, hadd ereszkedem le a szekérre, aztán vigy haza az udvarodba, bizony nem bánod meg. A királyfi megsajnálta a griffmadarat, szépen hazament, otthon egy szekérbe befogatott hat ökröt, kiment az erdőbe a szekérrel, a fa alá állott, s a griffmadár leereszkedett. No, hanem olyan nehéz volt, hogy a
szekér recsegett-ropogott alatta. Hazaviszi a királyfi a griffmadarat, otthon leveszik a szekérről, bezárják a csűrbe. Másnap reggel kimegy a királyfi a csűrbe, s kérdi:
- Hogy vagy, griffmadár?
- Megvolnék úgy-ahogy, édes gazdám, de nagyon ehetném. Van-e apádnak egy falka birkája?
Mondja a királyfi:
- Van az én apámnak száz falka birkája is.
- No, ha van, egyet adj nekem, s jótétel helyébe jót várj. Behajtatott a mezőről a királyfi egy falka birkát, s a griffmadár egy szempillantás alatt mind felfalta. Másnap reggel megint kimegy a királyfi a csűrbe, s kérdi:
- No, griffmadár, hogy vagy? Feleli a griffmadár:
- Megvolnék úgy-ahogy, édes gazdám, de van-e az apádnak egy falka borja?
- Van az én apámnak száz is.
- No, ha van, adj egyet, mert erősen ehetném. Behajtatott a királyfi egy falka borjút, s a
griffmadár azt is megette mind egy falásig. Harmadnap reggel ismét kimegy a királyfi a csűrbe, s kérdi:
- Hogy vagy, griffmadaram?
- Megvolnék, úgy-ahogy, édes gazdám, de erősen ehetném.
- No, bizony, ha ehetnél - mondotta a királyfi -, meg is lőlek, mert különben mindent megeszel.
- Ne lőj meg, királyfi, csak most az egyszer kegyelmezz az életemnek, jótétel helyébe jót várj!
Van-e az apádnak egy falka ménese?
- Van bizony - mondotta a királyfi - ezer is. Hát jól van, még egyet behajtok, megeheted, de többet hiába kérsz. Behajtanak egy falka ménest, de meg se kottyant a griffmadárnak. A királyfi szeme láttára mind egy falásig felfalta a szebbnél szebb paripákat.
- No, te királyfi - mondotta a griffmadár -, ülj fel a hátamra, elviszlek valamerre. Majd meglátod, hogy jóért jóval fizetek. Felül a királyfi a griffmadár hátára, s ím, a szárnyának már nincs semmi baja, kiterjeszti kétfelé, olyan volt, mint két nagy fekete felleg. Emelkedik felfelé a levegőégbe, feljebb, feljebb, már szinte az eget verte. Akkor egy kicsit féloldalt fordult, nagyot rúgott a lábával, a királyfi lefordult róla, s esett lefelé, de nem esett le a földre, mert a griffmadár hirtelen lecsapott, megkapta a királyfit, s a hátára ültette. Kérdi a griffmadár:
- No, édes gazdám, úgy-e megijedtél?
- Megijedtem hát, hogyne ijedtem volna.
- Nem baj, édes gazdám, én is megijedtem volt, mikor az erdőben a nyilat rám fogtad. Csak maradj a hátamon, ne félj semmit. Azzal megint felfelé emelkedett, de mikor olyan magasra szállott, hogy emberi szem a földről nem láthatta, nagyot rúgott a lábával, s lefordult a hátáról a királyfi. Akkor megint lecsapott nagy hirtelen a griffmadár, s a királyfi nem eshetett le a
földre. Megragadta, s a hátára ültette.
- Megijedtél, úgy-e édes gazdám?
- Megijedtem hát, hogyne ijedtem volna meg, de többet nem is ülök rád - s le akart szállani a griffmadár hátáról.
- Csak maradj itt, ne félj, te is megijesztettél kétszer, én is megijesztettelek kétszer, többet
nem ijesztlek meg. Nekibátorodott a királyfi, ott maradott a griffmadár hátán. Aztán repült a griffmadár erdőkön-mezőkön, tengereken által, s egyszer csak leszállt egy gyémántpalota előtt, s mondja a királyfinak:
- Menj be ebbe a palotába, ott lakik az én bátyám, mondjad, hogy én küldtelek. Ha kérdi, hol vagyok, meg ne mondd addig, amíg neked nem adja, ami az ajtó mögött van. Bemén a királyfi, köszön illendőképpen, mondja, hogy ki s mi ő, ki küldötte ide. Hej, megörült a griff!
- No, a jó isten hozott ide - mondotta a királyfinak -, ezer esztendeje, hogy keresem az öcsémet, mondd meg, hol lakik, merre találom. A királyfi az ajtó sarka felé pillant, látja, hogy ott egy pár szennyes ing van, s feleli a griff madárnak:
- Addig meg nem mondhatom, míg ezt a pár szennyes inget nekem nem adod.
Megmérgelődik a griff, elkezd kiabálni:
- Takarodj ki, inkább sohase lássam az öcsémet, de azt a szennyes inget nem adom!
Kiszalad a királyfi, s mondja a griffnek, hogy milyen szépen járt.
- Nem baj, édes gazdám, ülj fel a hátamra, gyerünk tovább! Felül a királyfi, s a griffmadár, amint a gyémántpalota felett elszállott, a bal lábával úgy megrúgta a palota födelét, hogy egyszeriben miszlikbe omlott. Azzal repült tovább, erdőkön-mezőkön, tengereken által, s egyszerre csak a griffmadár leszáll egy kis házikó előtt. Mondja a királyfinak:
- Eredj be, itt lakik az én apám. Mondjad neki, hogy én küldöttelek, s ha kérdi, hol lakom, feleld, hogy addig meg nem mondod, míg azt a kicsi könyvet, amely az ágya fejében van, neked nem adja. Bemegy a királyfi, köszön illendőképpen, az öreg griff fogadja. Mondja, hogy a fiától jött, tiszteli, jó egészséget kíván. Hej, megörült az öreg griff!
- Hol van a fiam, mondd meg nekem, s minden kívánságodat teljesítem. Mondja a királyfi:
- Nem kell nekem semmi egyéb, csak adja nekem azt a kicsi könyvet, amely az ágya fejében van.
- Neked adom, jó szívvel neked adom, csak hozd ide a fiamat. Azzal csak kifordul az ajtón a királyfi, szólítja a griffet, bemennek. Ott az öreg griff a fiával összeölelkezik, volt nagy öröm, de milyen nagy, éppen ezer esztendeje, hogy nem látták egymást. Mondta az öreg griff:
- No, édes fiam, csakhogy láttalak még egyszer az életben, most már nem bánom, ha meg is halok. Azután kihúzta a vánkos alól a kicsi könyvet, általadta a királyfinak. Elteszi a könyvet a királyfi, de egyszerre csak elkezd sóhajtozni:
- Hej, édes griffmadaram, jó messze elhoztál engem, most én hogy megyek haza?
- Ne búsulj, édes gazdám, ha elhoztalak, haza is viszlek, csak azt tanácsolom neked, hogy amíg haza nem érünk, ebbe a könyvbe bele ne tekints. Mennek hazafelé, repült a griffmadár, verte a levegőt rettentő nagy szárnyával, hogy csak úgy zúgott-búgott belé, hanem a királyfi, mit gondolt, mit nem magában, elévette a könyvecskét, kinyitotta, beletekintett, s hát, halljatok csudát, abból a kicsi könyvecskéből egy aranyszőrű ménes ugrott ki. Hat lába volt minden paripának s szárnya. Ahogy kiugrottak a könyvecskéből, szálltak, repültek, ahányan, annyifelé. Megharagudott a griffmadár:
- Úgy-e, mondtam, hogy ne nyisd ki a könyvet?! Nem fogadtad meg a szavamat, tovább nem viszlek, leteszlek a földre, szedd össze a ménest, ha tudod. Hát bizony a griff nem is tréfált, a királyfit letette a földre, Istennek ajánlotta, aztán visszarepült az édesapjához. Hej, istenem, búsult a királyfi, hogy majd felvetette a nagy erős búbánat. Az apjának, amennyi ménese, mind odaadta volna, ha ezt az egyet összeszedheti. Ment, mendegélt nagy búsan, s találkozott
egy öregemberrel. Kérdi az öregember:
- Hát te miért búsulsz, királyfi?
- Ó, hogyne búsulnék, öregapám, mikor széjjelszaladt az aranyszőrű ménesem, amilyen még a világon nem volt. Mondja az öregember:
- Én összeszedem, ha megfogadod, hogy soha meg nem házasodol. A királyfi felfogadta jó szívvel, s az öregember egy szempillantásra összeterelte a ménest, visszaterelte a könyvecskébe. Hazamegy a királyfi, kinyitja a könyvet az udvaron, s hát kiugrik belőle az aranyszőrű ménes, de most egy sem szaladott el, mind ott táncolt, ugrált az udvaron. Összecsődültek a népek, szaladt az öreg király is a palotából, s nem győzték csudálni a gyönyörűséges szép állatokat. Na, telt-múlt az idő, a királyfi elfelejtette, hogy mit ígért az öregembernek - aki, közmént legyen mondva, az ördög volt -, s feleségül vette a szomszéd király leányát. Éppen mikor javában állt a lakodalom, húzták a cigányok, hogy zengett belé a palota, történetesen kitekint a királyfi az ablakon, hát látja, hogy jő az öregember. Hadonász a kezével, messziről kiabál:
- Szaladj előlem, ha szereted az életedet! Hej, megijed a királyfi, szalad hátra az istállóba, fölkap egy hatlábú paripára, s elvágtat az udvarból esze nélkül. Hét nap s hét éjjel egymás után repült az aranyszőrű paripa, mintha szemét vették volna, akkor leszállt egy csárda előtt.
Bekocogtat a királyfi az ablakon:
- Hé, korcsmáros, bort ide! Kiviszik a bort, megismerik a királyfit. Híjják, hogy menjen be.
- Nem lehet - mondja a királyfi -, mert kerget az ördög.
- Csak jöjjön be a királyfi - mondja a korcsmáros -, van nekem olyan lovam, hogy száz mérföldről megérzi az ördögöt, s nyerít. Bement a királyfi, jól evett-ivott. A korcsmáros adott neki ajándékba egy cifra törülközőt is. Hát amikor a törülközőt tenné el a királyfi, nagyot
nyerít a korcsmáros lova.
- No, most menjen a királyfi, mert jön az ördög. Fölpattan a királyfi a lovára, vágtat hét nap s
hét éjjel szakadatlan, s akkor megint megállott egy csárdánál, bekocogtatott az ablakon:
- Bort ide, korcsmáros! Kiviszik a bort, látják, hogy a királyfi, hívják, hogy térjen be, de a
királyfi azt mondta:
- Nem lehet, mert kerget az ördög.
- Ne féljen a királyfi, csak jöjjön be, van nekem olyan tehenem, hogy száz mérföldről megérzi az ördögöt, s jelenti a bőgésével. Bement a királyfi, evett-ivott, kapott ettől a korcsmárostól is egy kendőt emlékbe, de itt sem sokáig maradhatott, mert egyszerre csak nagyot bődült a tehén. Uccu neki, az asztal mellől nagy hirtelen felpattant a lovára, s vágtatott esze nélkül. Hét
nap s hét éjjel vágtatott most is egyfolytában, s harmadszor is egy csárda előtt szállott le a királyfi, s bekocogtatott az ablakon.
- Bort ide, korcsmáros! Kiszalad a korcsmáros a borral, megismeri a királyfit, s hívja be.
- Nem lehet - mondja a királyfi -, mert mindjárt utolér az ördög.
- No, ha nem lehet - mondta a korcsmáros -, itt van ez a kendő, még hasznát veheti.
Nagy hirtelen kihajtott egy üveg bort, a kendőt eltette, s vágtatott tovább. Hét nap s hét éjjel folyton vágtatott, s csak akkor állott meg egy pusztaságon, ott a lovát kipányvázta, a három kendőt a feje alá terítette, lefeküdt s elaludt. Reggel, amikor felébredt, nézi, s hát nincs kendő, mind a három eltűnt. Hanem a három kendő helyett ott volt három kutya, akkora, mint egy medve. Csudálkozott a királyfi erősen, de a kutyák megszólaltak, s mondták neki:
- Egyet se csudálkozz, királyfi, ülj fel a lovadra, mi meg megyünk utánad, többet ne félj az ördögtől. Megmondták a nevüket is. A legnagyobb kutyának az volt a neve: Hegynél nehezebb, vasnál erősebb; a középsőnek: Messzehalló; a harmadiknak: Messzelátó volt a neve. Mennek, mendegélnek, útközben betérnek egy kicsi házba. Egy öregasszony lakott a házban, szállást adott a királyfinak, főzött neki jó vacsorát, vetett neki jó puha ágyat. Még a kutyáknak is ágyat akart vetni, de azok azt mondták: kutyának kint a helye, s lefeküdtek az ajtó elé. No, eltelik az éjjel, reggel fölkel a királyfi, gondolja magában, elmegy egy kicsit
vadászni, mert már régen nem vadászott. Mondja az öregasszony:
- Ezeket a kutyákat hagyd itt, úgysem szaladnak nyúl után, olyan nehezek. Jól van, a királyfi beleegyezett, az asszony bezárta egy vaskamrába a kutyákat. Elindul a királyfi, s amint megy, mendegél, látja, hogy jő az ördög.
- Hej, uramteremtőm, most mit csináljak?! Hirtelen fölmászott egy magas fának a tetejébe.
Odament az ördög a fa alá, s felkiáltott:
- Gyere le, királyfi, mert lerázlak!
- Nem bánom, rázz le, csak engedd meg, hogy hármat énekeljek.
- Énekelhetsz tőlem harminchárom éneket is, tudom én, mit akarsz. A kutyáidat akarod ideszólítani, de az anyám bezárta egy vaskamarába. Csak most tudta meg a királyfi, hogy az ördög anyjánál volt szálláson. No, hanem azért nagyot kiáltott.
- Hegynél nehezebb, vasnál erősebb, Messzehalló, Messzelátó, édes kutyáim, gyertek ide!
Hej, uramistenem, meghallja a Messzehalló a gazdájuk kiáltását, s mondja a Hegynél nehezebb, vasnál erősebbnek:
- Feküdj az ajtónak, komám, mert bajban van a gazdánk! Nekifekszik a Hegynél nehezebb, vasnál erősebb az ajtónak, egyet reccsen, kettőt roppan az ajtó, kidől falastul, mindenestül; uccu, ki a három kutya, s egy szempillantásra ott termettek a fa alatt. Felszóltak a királyfihoz:
- Mit csináljunk vele, édes gazdám?
Leszólt a királyfi:
- Egy kicsit labdázzatok vele, aztán harapjatok belőle. No, hát labdáztak vele, hajigálták egymásnak az ördögöt, hogy ropogott a csontja belé. Mikor aztán jól meglabdáztatták, a Messzelátó harapott egyet belőle, a Messzehalló is harapott egy jó darabot, ami megmaradt, a Hegynél nehezebb, vasnál erősebb hamar bekapta. Most már mehetett a királyfi hazafelé. Betért sorba mind a három csárdába. Hát az első csárdánál elmarad a Messzehalló. Hívja a
királyfi, de a kutya nem megy.
- Hiába, ugyan ne hívja - mondta a korcsmáros -, mert az az én kutyám. Abban a szempillantásban a Messzehalló kendővé változott. A második csárdában a Messzelátó maradt el tőle, a harmadik csárdánál a Hegynél nehezebb, vasnál erősebb, ezek is visszaváltoztak kendőnek. Mikor mind a három kutya elmaradt tőle, fölkapott a lovára, s meg sem állott hazáig. Ott mindjárt újra kezdették a lakodalmat, többet abba sem hagyták. Még ma is járják, ha bírják. Aki nem hiszi, járjon utána. |
