A rest leány (magyar népmese)
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy szegény özvegyasszony. S annak volt egy erőst rest leánya. Az a világon nem dolgozott sose semmit. Hiába mondta neki az anyja, hogy édes fiam, ülj le, fonjál, seperd ki a házat, az rá se hederített.
Hát egyszer, hogy, hogy nem, mégis arra vetődött egy legény.
- Hallod-e, te Kati, én feleségül veszlek - mondta a legény -, de nekem aztán ügyes legyél!
- Jaj, de milyen ügyes leszek, csak egyszer vegyen már el valaki feleségül!
A legény el is vette. Meglett a lakodalom. Elvitte a legény a leányt magához, de biz az ott se dolgozott a világon semmit. Reggeltől estig csak az ágyon heverészett. Ami szennyese volt, azt mindig behajította a kemencébe, s elégette ahelyettt, hogy kimosta volna. Egymás után így szedegette ki a ládából a tisztát, amit még az anyja készített be neki, de biza egyszer a ládából is elfogyott a tiszta ruha. Akkor azt mondta az urának:
- Nézd csak, szaladj el az édesanyámhoz, s kérjél tőle egy inget, mert immár nincsen ingem!
- Hát hol vannak az ingeid?
- Tudod, nincsen elég víz a kútban, s nem tudom kimosni őket - felelte az asszony.
Hát jól van, elment a legény, de szégyellte megmondani az anyósának, hogy a leányának nincs tiszta inge. Beszélgettek, beszélgettek, s hogy , hogy nem, az anyósa adott neki egy fehér ludat.
Befogta a fiatalember a ludat a hóna alá, s vitte haza a menyecskének.
A menyecske már messziről várta, hogy hozza-e a fehér inget, mert csak az az egy inge volt, ami éppen rajta volt. Mikor meglátta a fehér ludat, távolról azt hitte, a fehér inget hozza az ura neki, s ő biza levetkezett tiszta csóréra, s ami rajta volt, behajigálta a kemencébe, s elégette.
Hazaért az ura, s kérdezte:
- Te mért vagy csórén?
- Hát hozod nekem a tiszta inget, ugye?
- Én biza nem hozom - mondta az ember. - Ludat hoztam. Mért nem mostad ki az ingedet, s hol a többi szennyes?
- Hát, tudod-e, elégettem kicsidenként.
- A teremtésedet! - szidta az ura. - Holnap anyádéknál búcsú lesz, mibe mész el?
- Mindegy most már, ahogy történt, úgy történt, mit csináljak - mondta erre az asszony.
De a fiatalember gondolta magában, megállj, mert én megtanítalak téged ügyeskedni. Azzal belevarrta a feleségét egy zsákba, bekötötte jól a zsákot, s feltette a szekér derekára. Hajtotta a lovat, mentek az anyósáékhoz a búcsúba. Ahogy mentek, mentek, kiértek a falu végére, s ott úgy tett az ember, mintha találkozott volna valakivel.
- Jó napot!
- Adjon isten kendnek is! Hát kend hova megy?
- Én biz a búcsúra - válaszolt saját magának az ember, majd megkérdezte:
- Hát kend hova?
- Hát én - változtatta el a hangját - csak így gyalogolok. Mit visz abban a zsákban?
- Ó, abban biza majdnem semmit.
Az embernél volt egy bot, s azzal, mintha az idegen tenné, amúgy istenesen ráhúzott a zsákra, de a menyecske mozdulni se mert, úgy szégyellte magát.
Mentek tovább, az ember megint úgy csinált, mintha találkozott volna valakivel, s ezért aztán nagyot köszönt a levegőnek:
- Jó napot!
- Adjon isten!
- Hát kend hova megy?
- Én biz a búcsúra.
- Hát abban a zsákban mit visz?
- Egy s mást.
- Hadd lám csak! - mondta, s avval jól rávágott a zsákra.
Az asszony meg se nyikkant, pedig nagyon fájt neki az ütés. Hát mentek tovább.
Az ember újra úgy tett, mintha találkozott volna valakivel, és hangosan köszönt:
- Jó napot!
- Adjon isten!
- Hát kend hova megy?
- Hát kend?
- Én ide ni, ebbe a faluba.
- Én biz a búcsúra.
- Mit visz abban a zsákban?
- Én egy kicsi búzát.
- Nahát, ez jó kemény - mondta, s avval jól rávágott a zsákra.
Szegény menyecske csak hallgatott a zsákban. Végre odaértek az anyjáékhoz. A fiatalember kifogta a lovat, s mondta volna még az anyósának, hogy menjen ki, ott a leánya a szekér derekában, de erőst sok vendég volt, s szégyellt előhozakodni evvel. Így hát egyedül ment be a házba enni-inni.
- Hát Kati hol van? - kérdezte az anyósa.
Nem mondott erre az ember semmit. Kiment az anyósa a szekérhez, hogy megnézze, mit hozott a veje abban a zsákban. Tapogatta a zsákot, erőst tapogatta.
- Jaj, istenem, milyen ügyes lett a lányom - kiáltotta -, még gombolyagot is hozott.
Tapogatta a lánya térdeit s a könyökét s fejét is.
A menyecske csak hallgatott a zsákban, nem mert szólni egy szót se. Hanem megvárta, hogy a vendégek elmenjenek, s akkor kibújt, bement a szín alá, s ott valami rossz kabátot magára húzott, aztán beoldalgott az oldalkamrába, kivett egy zsák guzsalycsepűt, azt felkötötte egy jó nagy guzsallyal, s biza oda beült, s csak font, s font s font.
- Édes leánykám, te most jöttél ide, ugye? - kérdezte az anyja, amikor meglátta.
- Én biza nem, hanem régebben.
- Hát mit hoztál a zsákban?
- Én voltam benne - vallotta be a lány.
- Én meg azt hittem, hogy gombolyagot hoztál - mondta az anyja.
- Jaj, édesanyám, tudja-e, hogy jártam? - kérdezte a lány, s elpanaszkodta szegény, mi történt vele.
- Látod-e, fiam, amíg leány voltál, mindig mondtam, hogy tanulj meg egy kicsit serényebben dolgozni. Hát most tedd le azt a guzsalyt, búcsú napja van, ne fonj! - mondta az anyja.
- Én biza nem teszem, amíg ezt le nem fonom - felelte a lány.
Akkor az anyjától kapott egy levél palacsintát, azt rátette a vállára, s fonás közben egyet-egyet harapott belőle, mert nem akarta evvel is elvesztegetni az időt, úgy megserényedett.
Aztán az anyja adott neki utoljára egy kicsi gúnyát, abba felöltözött s hazament, de attól fogva nem kért többé tiszta gúnyát senkitől sem.
Az urának is szőtt kenderinget, kendergatyát s annyi zsákot, lepedőt, hogy életük végéig elég legyen.
A rest asszony olyan ügyessé vált, hogy meg is gazdagodtak, s még ma is élnak, ha meg nem haltak.
csóré - meztelen
guzsalycsepű - fonható, rövid, durva szálú kender
guzsaly - kézirokka kerék nélkül |
